pszichológia

A kedves olvasó mikor szokta a leginkább dühösnek érezni magát? Hogyan bírkózik meg ezzel? Egy egyszerű kis családi epizódot írnék le és egy érdekes blogot ajánlanék majd a bejegyzés végén. Mindkettő a düh témaköréből való. Megmondom őszintén, én nem tartom magam egy dühöngő típusúnak. Amikor ezen a témán szoktam gondolkodni, akkor a végén azért mégis rájövök, hogy én a dühös emberekre vagyok dühös, ha már utolér ez az érzés. Na jó, azért ha a korlátaimnak ütközöm, igazából az dühít a leginkább. Ha valaki a környezetemben mérges, akkor is csak addig dühít a helyzet, amíg úgy érzem, hogy nincs eszköz a kezemben, hogy úrrá legyek a szituáción. Ugyanis nekem az életben az a célom, hogy a mérgemet ne másokra borítsam rá, illetve segítsem a környezetemben lévőket, hogy lecsillapodjanak, ha már így alakult. Irígylem azokat, akik jó humorral szinte pillnanatok alatt mosolyt tudnak csalni valaki szemére. Akkor most jöjjön először egy kis epizód, aztán egy hangos blog ajánlása.

 

Éppen reggeliztünk és sokan ültünk az asztalnál. Unokatestvérem véletlenül elvette a kisfia elől a tányért, pedig ő éppen el akarta kezdeni az evést. Ezt rossz néven vette anyukájától és dühösen Tovább olvasom

Egy kedves kérésnek teszek most eleget. Váczi Éva írta nekem:

 

„Nem tudom, hogy állsz idő dolgában, de volna kedved megírni történetedet a blogomra? Főleg arra kihegyezve, hogy miken mentél át (kiemelve a látásod elvesztését), s hogy mégsem lettél ennek ellenére reményvesztett. Valahogy azt kéne boncolgatni, szerinted ez miért lehetett,
hogy nem borultál és borulsz ki, hanem életigenlő vagy?”

 

 Akkor álljon itt egy fekete-fehér történet.

 

Az élet egyik oldala

 

Édesanyám vette észre, hogy lehet, hogy rossz a szemem. Még csak pár hónapos voltam, amikor kiderült, hogy bizony nem látok. Szürkehályog műtétre van szükség. Képzeljük el azt az anyát, aki Tovább olvasom

A legkisebb gyermekünk, aki alig több, mint 2 éves, a földre borított egy egész zacskó rágcsálnivalót. Pici, apró, fincsin összetaposható csokis falatok. Melyik anya az, aki arra vágyik, hogy összeszedje a földről és közben felidegesítse magát. Bevallom őszintén, nálam az a gyakorlat volt beidegződve idáig, hogy ilyenkor hangosan jajgassak és felszólítsam a nagyobbakat, hogy szedjék össze, mert ők hagyták olyan helyen azt a zacskót, hogy a kicsi elérje, tehát ők tehetnek róla. Ez most is átfutott az agyamon, de aztán feltettem a kérdést. Lehet ebből a helyzetből valamilyen „örömös tevékenységet” készíteni magunk számára? Vajon hogyan hozhatok ki ebből valami jót, ami ugyanakkor neveli is őket?

 

Az örömös tevékenységek kifejezést nem véletlenül használtam, Tovább olvasom

Ki az, aki sokat küzdött már azzal, hogy megszűnjön a testvérek közötti adom-nem adom konfliktus. Olyan rossz látni, amikor nem tudnak megegyezni a 2 és az 5 éves testvérek egymással például nálunk. Mindkető gyereknek mindig ugyanaz a játék kell. Na jó, nem mindig, de ha egyszer is előfordul, már az is sok, ha emiatt sírás van. Mi nem szoktunk két egyformát venni, de biztosan hallottak már sokan ilyen történetet, hogy valaki így próbálja ezt a dolgot megoldani. Egy ösztönös cselekedetemre lettem figyelmes, ami segíthet azoknak, akik esetleg már úgy érzik, hogy minden eszközt bevetettek idáig, mégsem tudják megbékíteni sokszor a játékon veszekedő csemetéket. A mosoly hangjáról is szó lesz.

 

Van egy játék pénztárgép, amin persze megint összevesztek a lányok. Visítás, Tovább olvasom

Meleg nyári este volt. 5 éves kislányommal feküdtem a sátorban, amit az udvaron vertünk fel, hogy tudjunk aludni a hőség ellenére is. Csak ketten voltunk, mert ő hamarabb álmos lett és megbeszéltük, hogy alszunk. Feküdtünk egymás mellett, én fogtam a kezét, mert így szeret elaludni. Megsimogattam hosszú hajacskáját, adtam a fejére egy puszit, aztán vártam, hogy elaludjon. Olyan érdekes, ezt már megfigyeltem, hogy amikor kettesben vagyok bármelyik gyerekemmel, akkor hirtelen előjönnek olyan témák, amire nem is számítanék. Bensőséges és mély beszélgetéseket kezdeményeznek ők maguk.

 

Valaki mondta, hogy állítólag ez az a kor, amikor a gyerekek Tovább olvasom

Egy napon azon kezdtem gondolkodni, hogy miért van az, hogy a gyerekek nem azt kérik, amire szükségük van? A Bonanza banzáj egyik régi slágere szerint is „Nem biztos, hogy jót tesz neked, ha kiszolgálják az ízlésedet.” Akkor mégis mit tegyünk, hogy azt adhassuk, ami jó a gyereknek, ő pedig ennek örülni tudjon? Ahogy Tovább olvasom

Tegnap hallottam a hírt a kegyetlen bűntettről, melyben kamaszok végezték ki áldozataikat fegyverszerzés céljából. Mi vezethet idáig? Nekünk, akik azt gondoljuk, hogy velünk ilyesmi nem történhet meg, mégis mi lehet a tanulság?

Tovább olvasom

Régen nagyon szerettem, ha enyém volt az utolsó szó. Nem csak, hogy szerettem, hanem fizikai fájdalmat éreztem, ha nem én zárhattam lea  párbeszédet egy vitában. Ez nem tett jót az emberi kapcsolataimnak sem és az információ, ami szerintem nagyon sokat segített volna, az sem jutott el nyitott fülekhez az ilyen helyzetekben. Miért? Mi kell ahhoz, hogy valaki vegye az adást?

Tovább olvasom

Valljuk be, hogy a legkedvesebb emberek is képesek néha olyan dolgot tenni, ami összetöri egy kicsit a lelkünket. Akkor most  ez így jó és szokjuk meg, vagy szökjünk? Mi a jobb, ha elmondjuk nem tetszésünket, vagy hallgatunk a békesség kedvéért?

Tovább olvasom

Ha valaki végigolvassa ezt a bejegyzést, akkor sok érdekességgel lehet gazdagabb és egy olyan gyakorlati tippet is kaphat, ami jelentősen hozzájárulhat az életminőségének javulásához.

Tovább olvasom