Péteri

alelkesovisokésanyukákcsoportja

TARTALOM:

  • Miért ez a cím?
  • Szívügyek még
  • A beszélgetés témája
  • Ige és egy kérdés
  • Aranymondás
  • A játék
  • Miért ez a cím?

    Szociológia szakon végeztem az ELTE-n, s szívügyem volt mindigis a sérültekkel kapcsolatos társadalmi szemléletformálás. Már korábban voltam a péteri táborban úgy, hogy konkrétan az volt a cél, hogy megismerkedjenek a gyerekek azzal, hogyan élnek a látássérült emberek. Játékos formában szemléltettem bizonyos szituációkat. Mutattam nekik speciális eszközöket is, amiket mi használunk a hétköznapjaink megkönnyítésére. Úgy éreztem, hogy Jónás történetében a legerősebb talán az az életélmény, amivel meg lehet fogni a vakság, kilátástalanság, sötétség, félelem témáját. El is határoztam, amikor erre a napra készültem, hogy a

    Acsoportakiketvezettünk

    TARTALOM:

  • A bibliai József és én
  • A beszélgetés témája
  • Ige és kérdések
  • Lejegyzeteltem, de kimaradtak
  • Aranymondás
  • Daltanulás, hogy bátorítsunk
  • A bibliai József és én

    József története számomra kulcsfontosságú. A gyerekeknek is elmeséltem a csoportban, de tavalyelőtt a templomban is, hogyan kerültem kamasz koromban én is egyfajta börtönbe. Volt olyan életszakasz, amikor a nagynéném, aki nevelt akkor éppen, nagyon haragudott. Volt egy hitbéli meggyőződési különbség közöttünk, ami miatt ő nem akarta, hogy bizonyos keresztény testvérekkel találkozzam. Ha elment dolgozni, kulcsra zárta az ajtót, kihúzta a telefont, hogy ne tudjak beszélni senkivel. Ha

    Horváthházaspár

    TARTALOM:

  • Nehezen indult
  • Miért ez a címe a napnak?
  • A beszélgetés témája
  • Az ige, plusz kérdések
  • Aranymondás
  • Játék
  • Nehezen indult

    Férjemmel, Horváth Csabával, az a megtiszteltetés ért, hogy részt vehettünk Isten munkájában a Péteriben táborozó gyermekek, s az őket segítő felnőttek között. De ha őszinte akarok lenni, akkor elmondom, nem ez volt az első gondolatunk, hogy milyen hálásak vagyunk a feladatért. Megijedtünk. Nem vagyunk pedagógusok, bár van négy gyermekünk