kudarc

  Schlingloff Sándor „Eredményes élet” 1 perces videósorozatából leírt anyag (csütörtök: pozitív látásmód – tematikus nap)   Van egy kedves barátom, akitől rendkívül sokat tanultam arról, hogy hogyan érdemes gondolkodni reményteljesen. Ami ténylleg segíthet leküzdeni a tudatosság szintjén a nehézségeket. Amikor rátaláltam az előadásaira az interneten három évvel ezelőtt, minőségi változás történt az életünkben. S ami megerősített, hogy elgondolkodjam szavain az az volt, hogy elkezdtem alkalmazni azokat a gondolkodásformákat az életemben, amikről ő beszélt, és renndkívül sok tehertől szabadultam meg pusztán attól, hogy elkezdtem dolgokhoz másképp viszonyulni a fejemben. A nehézségek pozitív szerepéről szólnak a gondolatai, amit beidézek tőle most.
Amikor egy locsolkodásnak életmentő hatása van. (hétfő: egészségmegőrzés–emberi kapcsolatok – tematikus nap)   Adott egy ünnepnap és adott egy probléma. Nincs kéznél a megfelelő ruha, amit a gyerekre lehetne adni. Vendégségbe készültünk, indulás előtt hirtelen azt tapasztaltuk, hogy olyan ruhák vannak csak látóterünkben, ami itthon jó, de azért máshová nem adnánk rá a gyerekre. Mi történt végül? Egymásnak estünk? Egyáltalán elmentük a vendégségbe? Mi lett az áhított ünnepi hangulattal? Egy történet, amikor a konfliktushelyzet gyilkos ereje még sem öl meg senkit és semmit egy ünnepnapon.
Dolgokról, melyeket egy énekes sem úszhat meg, ha adni szeretne a közönségnek  (kedd: tehetség plusz ember – tematikus nap)   Nem mertem önmagamat odatenni. Féltem. Másnak akartam látszani, mint ami vagyok. Ismerős? Mi történik akkor, ha önmagunk felvállalását meg akarjuk úszni? Folytatódott a Never Give Up gospel kórus munkája. A legutóbbi próbán nem voltam igazi önmagam és ezért nem is tudtam annyit befogadni, mint máskor. Miért? S milyen dolgok ragadtak meg mégis ennek ellenére? Aki olvasta már a sorozat korábbi cikkeit tudja, hogy Bolyki Balázs minden alkalomra tartogat értékes gondolatokat, hasznos információkat
Erőt adó sorok egy kalkuttai gyermekotthon faláról (hétfő: egészségmegőrzés-emberi kapcsolatok - tematikus nap)   Két nappal ezelőtt olvastam ezeket a sorokat először. Annyira nagy hatással voltak rám, hogy elhatároztam, ha jövőre elfogy az erőm, elegem lesz valamiből és elfelejtem, hogy miért is dolgozom és miért is élek, ezt fogom elővenni. Ajánlom minden kedves olvasóm figyelmébe az alábbi gondolatokat, akár azt is mondhatnám, hogy mentsük el magunknak ezeket az év minden napjára, tegyük fagyasztóba, tartósítsuk, hogy el ne vesszenek. Milyen jó lesz elővenni, ha úgy hozná a szükség, ha elfáradunk, ha el akarnánk lankadni, ha értetlenség, vagy egyéb okok miatt fájdalom érne bennünket. Áldásban gazdag új évet 
Első e-magazin szerkesztésem élménye (szerda: akadálymentes hétköznapok - tematikus nap)   Ki az, aki képernyőolvasóval tudja használni a listamester ingyenes hírlevélküldő szolgáltatásait? Kérem írjon nekem levelet, mert bizony ma nem ezzel a szolgáltatással küldtem el a Sikerül Magazin első számát. Még nagyon nehézkesen megy, hogy rájöjjek, hogyan tudok linkeket beszúrni a szövegbe úgy, hogy ne kelljen html programozást tudni hozzá, mert azt még csak most tanulom. S bár próbálkoztam az összes ismeretemet bevetni, de még kevés volt, valahogy nem működött. Hülye a gép, ezt mindenki tudja. Mindenesetre a levelek remélem szerencsésen
Vicces és tanulságos történet a vak emberek étkezéséről (szerda: akadálymentes hétköznap-tematikus nap jegyében)   Fényes szálloda, királyi fogadtatás. Beléptünk és mindenki sorfalat állt. Sorfalat álltak mindenhol, mert a szálloda ügyvezető igazgatónőjével volt találkozónk. Egy ott szervezendő konferencia ügyében jártunk férjemmel. Ma már mosolygok, de akkor nagyon kínosnak éreztem a helyzetemet. S hogy miért? Álljon itt egy ma már viccesnek tűnő, mégis tanulságos történet.   Akkoriban sokat bringáztunk tandemünkkel. Nem voltak még gyerekek és magunkat meg nem féltettük annyira az országutakon. Amikor Tihanyba kellett mennünk, akkor is úgy
Hallotta már ezt a kijelentést a kedves olvasó? Előfordult már esetleg, hogy nem merte felvállalni éppen emiatt a gondolkodás miatt azt, hogy ön reménykedik? A közgondolkodásban ott van, hogy hit egyenlő naivitás. Akinek már nincs más lehetősége, akkor bugyután odafordul valamilyen láthatatlan lényhez és hisz benne, hiszen jobbat nem tud szegény. Szegény! Volt olyan időszak, hogy egyszer én is elgondolkodtam, hogy miért hiszek és bízok Istenben. Azért, mert vak vagyok és úgysem bízhatok és várhatok semmi jót máshonnan? Valójában én ez által gyenge vagyok, hogy nem látok? Nemrég hallottam ezzel a problematikával kapcsolatban, hogy igen, bátran bevallhatjuk, hogy Isten a gyengék menedéke, hiszen mi nélküle valóban elveszettek vagyunk. S az, aki azt állítja, hogy erős, vajon meddig? Hány csapás után adja fel az ember az erejét? Vajon akik azt mondják erősek, meddig bírnák az alábbi embert ért csapásokat? Horváth Zoltán, egyik jó barátom tanárára emlékezett vissza. Megrendített a történet. Ez után egy verset is közreadok majd, ami szintén nagyon megérintett, ezt egy kedves olvasó küldte nekem. Nagyon szép.   „Az ofőt nagyon hamar megkedveltük, mert egy olyan közvetlen figura volt, és még jól is értett a nyelvünkön. Igaz, hogy néha azért is bocsánatot kért, hogy levegőt vesz, de

A Minap egy esetről hallottam. Van egy fiatal vak pár, akiknél nemrég született egy kisbaba. Az egy hetes pici gyermekkel elindultak segítség nélkül babakocsival a császáros anyuka varratszedésére. Nem volt aki elkísérje őket, vagy úgy gondolták, hogy ez menni fog? Ez bátorság volt részükről, vagy vakmerőség?

Hétfő: Minden, ami a gyerekekről és szüleikről szól CSALÁDNAP   Ki az, akinek valaha is eszébe jutna ezt a két dolgot szétválasztani? Hiszen ezt halljuk mindenhonnan, hogyha valakit szeretünk, akkor boldoggá kell tenni. Én először akkor kezdtem ezt a két fogalmat elkülöníteni a fejemben, amikor hallottam erről egy előadást. Ez a gyereknevelés kérdését nagyon is érinti. Hiszen vagy az van, hogy nem szeretnénk, hogy sírjon, ezért inkább engedünk nekik, vagy túlságosan be akarjuk szabályozni az életüket, mert mi jobban tudjuk, hogy nekik mi a jó, hiszen szeretjük és mi vagyunk a felelősek. Van középút? Ezen gondolkodtam azután a bizonyos előadás után. Jöjjön a sztori.   Nagy nap volt a tegnapi. Az egész város megmozdult, mert megrendezték a Tour de Gyömrőt. Itt többszáz bicikliversenyzőt kell
GONDOLATÉPÍTŐ NAP   Hallott már a kedves olvasó az ufó szindrómáról? Ha még nem, akkor csak annyit erről, hogy ez az a jelenség, amikor a környezetünk egyáltalán nem érti, hogy miről beszélünk, mit miért csinálunk, miben miért hiszünk. Biztosan mindenkivel előfordult már az, hogy egy általunk jónak vélt ötlettel segíteni szerettünk volna valakinek, de az illető nem fogadta meg a tanácsunkat. Ilyenkor lehet azt csinálni, hogy ráhaggyuk a másikra, vagy próbálkozunk még százszor, hátha egyszer majd rájön. Mennyire működnek ezek? Ha úgyhagyom a dolgot, akkor nem változik semmi. Ha erőszakoskodom, akkor sem változik semmi, maximum megutál a másik a piszkálásért és mégzárkózottabb lesz. Én viszont egy velem történt esettel szeretnék megmutatni valamit, amire én is utólag ébredtem rá. Nem kell, hogy végletekbe essünk. Találtam egy utat, ha valóban segíteni szeretnénk a