Kádek-módszer

Énektanulás a Kádek-módszer segítségével 6. rész

(Kedd: tehetség plusz ember – tematikus nap)

Micsoda? Hiszen amikor énekelni tanulni kezd az ember, akar valamit nem? Akkor most hogy van ez? Az utóbbi egy év tapasztalatai után elmondhatom, hogy a címsorban szereplő állítás teljes mértékben igaz. Nincs ellentmondás. Hogyan lehetséges ez? Erről írok most. Segíteni fog ez a bejegyzés azoknak is, akik úgy érzik, még nem elég felszabadultak a színpadon!

Érintett témák:
A vakság és az arcmimika problematikája

Ahogy a blog oldalcímének leírásában is olvasható, nem látok. Ez a tény a színpadi előadásmód elsajátításának technikáját is befojásolja. A mozgás témakörét korábbi bejegyzésekben már tárgyaltam. Viszont külön az arcmimikáról még nem ejtettem szót egy alkalommal sem.

mosolygóskisbaba

Énektanulás a Kádek-módszer segítségével 5. rész

(Kedd: tehetség plusz ember – tematikus nap)

Kádek Henynek arról meséltem nemrég, hogy amikor a Cédrusban énekeltem még húsz évvel ezelőtt, akkor az együttes vezetője azt tanácsolta, hogy hallgassak bizonyos stílusban éneklő embert, és akkor majd én is képes leszek egy idő után úy énekelni, ahogy ő, ha sokat halgatom. Így kezdtünk el a példaképek szerepéről beszélgetni az énekesek szempontjából. Megkérdeztem tőle:

Heny az alábbiakat válaszolta:

Énektanulás a Kádek módszer segítségével 4. rész

(Kedd: tehetség plusz ember – tematikus nap)

szivecskéketfújólány

Tartalom

Játékos képzelet

Az alábbi „agymenés” az én szüleményem. Megihletett, hogy amikor Henyvel az énektechnikáról beszélgettünk, az emésztést hozta fel példának. Úgyhogy most jöjjön egy kis képzeletjáték, aztán majd folytatjuk „komolyabban”!

Énektanulás a Kádek módszer segítségével 3. rész

(Kedd: tehetség plusz ember – tematikus nap)

Ki látott már olyan filmet, amiben a főszereplő pl. valamilyen tanár vagy edző volt, és szadista módszerrel próbált eredményt elérni? Azt már meg sem merem kérdezni:

  • – ki hallott ilyen esetről?
  • – ki ismer ilyen embert?
  • – ki volt már érintett ilyen helyzetet tekintve?
Tartalom:
Valóban szükséges és nélkülözhetetlen a legkiemelkedőbb eredmények eléréséhez az agresszió?

ostorozókéz ostor

Énektanulás a Kádek-módszer segítségével 2. rész

(Kedd: tehetség plusz ember – tematikus nap)

Az első órámon is elmesélte már Heny, hogy honnan is indult ez a módszer, de már nem emlékeztem pontosan minden részletre. Viszont az érzésre igen. Nagyon izgalmasnak és érdekesnek találtam a történetet! Ezért határoztam el már a múlt héten, hogy ez lesz a következő téma. Meg is kértem őt, hogy mondja el újra. Azóta is azon elmélkedem: hogyan jut eszébe egy énektanárnak, hogy egy orvostól tanuljon módszert? És ezzel még csak elindult a fejlődés.

Érintett témák:

egy palánta

Énektanulás a Kádek-módszer segítségével 1. rész

(Kedd: tehetség plusz ember – tematikus nap)

Kádek Heny

Most lesz kereken egy éve, hogy találkoztam Kádek Henyvel, az ő hangképzési és énektanítási módszerével. Mivel nekem nagyon sokat segít mind a szakmai fejlődésemben, mind a hétköznapi életben, ezért arra gondoltam, megosztom a saját szemszögemből a tapasztalataimat, ami nem csupán azoknak lesz hasznos, akik szeretnének jól énekelni, hanem azoknak is, akik kíváncsiak, milyen munka van amögött, hogy egy énekes előadó színpadra áll. Korábban is írtam már hasonló témában, amikor is a Para-ra Gospel Kórus próbái kapcsán osztottam meg élményeimet. Most következzék egy másik megvilágítás!

Tartalom