Isten-ember

Amikor egy locsolkodásnak életmentő hatása van. (hétfő: egészségmegőrzés–emberi kapcsolatok – tematikus nap)   Adott egy ünnepnap és adott egy probléma. Nincs kéznél a megfelelő ruha, amit a gyerekre lehetne adni. Vendégségbe készültünk, indulás előtt hirtelen azt tapasztaltuk, hogy olyan ruhák vannak csak látóterünkben, ami itthon jó, de azért máshová nem adnánk rá a gyerekre. Mi történt végül? Egymásnak estünk? Egyáltalán elmentük a vendégségbe? Mi lett az áhított ünnepi hangulattal? Egy történet, amikor a konfliktushelyzet gyilkos ereje még sem öl meg senkit és semmit egy ünnepnapon.
Gondolataim és egy szívmelengető történet húsvét kapcsán (vasárnap: a keresztény hitélet kihívásai - tematikus nap)  
„…légy példája a hívőknek beszédben, magaviseletben,
szeretetben, hitben, tisztaságban.”
(1Tim. 4:12)
Példamutatás? Á, inkább szépen elvegyülök a többiek között, hiszen akkor még azt gondolnák rólam, hogy milyen képmutató vagyok. Meg hogy azt hiszem, hogy én vagyok a valaki és a tökéletes. Elbújok, így biztosan nem bánt senki, bár az is igaz, hogy nem is történik akkor velem semmi. Ismerős gondolat? ismerős érzés, hogy nem akarjuk, hogy szent fazéknak kiáltsanak ki a többiek? De akkor vajon miért írja az ige, hogy mutassunk példát testvéreinknek? Kinek jó az? Mire jó az? Figyelje meg, hogy az alábbi történet hatására mi történik az ön lelkében. Milyen volt átélni az egészet? Keletkezett valamilyen lelki vágyódás önben a történet olvasása közben? Mire jó az, ha egyáltalán vágyak keletkeznek? Sóvárgásra vagyunk ítélve, vagy akár be is teljesedhetnek ezek a dolgok az életünkbe?
Újabb gondolatok a Never Give Up gospel kórus próbája kapcsán (kedd: tehetség plusz ember – tematikus nap)   Hogy tetszik a cím? Barátnőmmel hazafelé, a buszhoz rohanva találtuk ki, pontosabban ő. Én csak elkezdtem a büszkeség témáját feszegetni és mondtam, hogy ez lesz ma az a szál, amire felfűzöm a történteket, mert rengeteg dolog előjött. Büszkeség és balítélet, dobálóztam a „nagy címekkel”, erre ő kiegészítette azzal a bizonyos i-betűvel, mert azt tudni kell, hogy Bolyki Balázst Balinak is „szabad” szólítani. Én nem tudom így hívni, de sokan élnek ebben az országban ezzel a lehetőséggel. Úgyhogy már örültem, legalább a cím megvan!   Hadatüzentem a székeknek   Nem, nem hagyom abba a problematikát a látássérült emberekről és a mozgásszabadság témájáról. Vannak közöttünk, akik kerekesszékesek, számukra sokkal szűkebb a mozgástér. Nekünk pedig ott a lehetőség a mozgásra, mégis bátortalanok vagyunk, mert nem látjuk, hogy hol vagyunk. Hitre, bizalomra van szükség
Aktuális problémám és a rájuk érkező válasz egy elmélkedésen keresztül (vasárnap: a keresztény hitélet kihívásai – tematikus nap)   Aki olvasta a keddi Never Give Up gospel kórus próbájának élményeit, az már tudja, hogy bizony önmagam felvállalása még egy olyan terület, ahol bátorságra van szükségem. Legalább már tudom, hogy miért imádkozzakJ! Ráadásul színpadon kell ezt majd megtennem, de az élet minden területére is igaz ez. Ezen a héten nagy dolgok lettek rám bízva, és azon is elmélkedtem, hogy hogyan is kezdjem el a munkámat. Tele vagyok energiával és úgy érzem, hogy nagyon nehéz a helyes irányban tartanom a haladást. Mintha
Egy szemléltető történet a sokféleségünk és hibáink összehangolásának művészetéről (hétfő: egészségmegőrzés-emberi kapcsolatok - tematikus nap)   Egy emberi gyengeség következtében hányszor megélhetjük, hogy most már nincs esély, nincs remény. Innen már nincs visszaút, valamit teljesen elrontottunk. El sem tudjuk képzelni, hogy egy adott szituációból valami jó is kikerekedhet. Ugyan már, hiszen én csak elszúrni tudom, eddig is ez történt. Ha csak rajtunk múlna minden, akkor lehet, hogy igazunk lenne. Ha viszont egy icikét-picikét el tudjuk képzelni, hogy valaki más is szövi az életünk fonalát rajtunk kívül, akkor felcsillanhat egy kis remény, hogy hátha aza valaki egy nagyobb, és hatalmasabb és egy szerető személy, akinek sikerülhet kihozni a legdurvább helyzetből is valami jót a végén. Egy rendkívül szemléletes kis példatörténetet küldött valaki azzal kapcsolatosan, hogy hogyan lehet az életünk, hibáink ellenére is tökéletes, ha éppen a nagy Mester úgy kívánja. Mi ennek a titka? A perzsaszőnyegnek mi
Egy megható történet egy kis humorral fűszerezve bátorságról, jövőről, félelmekről (vasárnap: a keresztény hitélet kihívásai – tematikus nap)   Ma megérintett egy írás. Az élet hozta a történetet, Orliczki Jánosné pedig lejegyezte. Nekem is volt hasonlóban részem. Nekem is volt egy értem aggódó és engem szerető nagymamám. Nekem is volt olyan gyerek, aki elmenekült, még csúfolt is, hogy szemüveges vagyok. Nekem is volt olyan, hogy azt hitték, nincs számomra jövő. Hogy hiábavaló az életem. Én ezt sosem akartam elhinni, hogy igaz. Álljon itt egy gyerekkori emlék egy kedves sorstársam tollából, s a végén egy idézet, amit szintén ma olvastam. Minden a reménységben fog végződni!
A NEVER GIVE UP Gospel kórusba való jelentkezés küzdelmeiről  (vasárnap: a keresztény hitélet kihívásai – tematikus nap)   Feladjam, vagy ne adjam fel? Ezt a kérdést már egyszer feszegettem annak a felhívásnak a kapcsán, amit akkor közzé is tettem itt a blogban. Egy kórus megalakulásáról szólt a hír és arról, hogy sérült emberek jelentkezését várják. Azóta eltelt egy pár nap és megmondom őszintén, én sem azonnal jelentkeztem a felhívásra. Voltak dilemmáim, amit itt szeretnék most megosztani,
Megható történet, gyermeki hit (vasárnap: a keresztény hitélet kihívásai - tematikus nap)   Egy kedves barátom küldte nekem ezt a történetet és azt gondoltam, hogy ezt nem szabad kihagyni, meg kell osztanom, annyira meg tud érinteni.   A vonat éppen befutott a pályaudvarra. A peronon egy kislány várt az "útipoggyászával", egy szatyorral, amelybe a tervezett utazásra egy kis ennivalót csomagolt be. A kicsi felszállt, és talált egy ülőhelyet egy még nem egészen teli fülkében. Kutatva nézett körül, és megnézte az utasokat, akik azonban mind idegenek voltak. Fáradt volt a hosszú várakozástól, és úti
 csomagját fejpárnának használta, hogy kissé kipihenje magát. Amikor jött a kalauz, nagy bizalommal megkérdezte tőle, hogy szabad-e itt aludni. Ő barátságosan igennel felelt, de utána látni akarta a jegyet. A kislány így felelt: - Nincs jegyem. Erre a következő beszélgetés alakult ki: - Hova utazol hát? - A mennybe megyek - hangzott a válasz. A kalauz körülnézett, és csodálkozva válaszolt: - Igen? És ki fizeti a vonatjegyet?
Egy missziós tevékenységet végző vak férfiről és munkájáról (vasárnap: a keresztény hitélet kihívásai – tematikus nap)   Íme valaki, akinél a vakság eszköz , hogy mások felé szolgálhasson, másokat segíthessen. A debreceni Szakáll Zsombor látó emberként született. Kezdetben ugyanúgy élt, mint bárki más, tanult, játszott, rosszalkodott, jóllehet a szeme érzékenyebb volt és picit kevesebbet látott. Iskolába a gyengénlátókhoz járt és itt is érettségizett. Eléggé nagy kamasz volt, amikor a szervezetében zajló speciális anyagcsere probléma miatt látását teljesen elveszítette.   Ilyenkor valószínűleg sokan összeroskadnának lelkileg. „Mi lesz most?” A sors úgy hozta, hogy egy vak ismerőse elfoglaltságra hivatkozva megkérte Zsombort,