egészségmegőrzés-emberi kapcsolatok

Egy díjnyertes mese,mely lehet, hogy önről is szól?

(Hétfő: egészségmegőrzés-emberi kapcsolatok – tematikus nap) Váradi-Matusik Ágnes: Tépett pillangó szárnyak gyógyulnak pillangószárnyakmostmégfeketefehérben „Nagyon szeretem a pillangókat. Szépek, színesek, repkednek a virágok körül, be-bebújva egy-egy nektárt rejtő kehelybe. Néha eláznak az esőben, de aztán megszárítkoznak. Ember szemmel nagyon egyformának tűnnek, pedig sokfélék: szerények, kedvesek, bohókásak, komolyak, nagyképűek. Csakúgy, mint az emberek. Azzal a különbséggel, hogy nekik a szárnyuk a díszük, az ékességük. Volt egyszer egy pillangólány, Lepke Lili. Szárnyai csapzottan, tépetten lógtak. Hogy igazán ki sem fejlődtek, vagy az idők során sérültek meg valamikor, azt nem lehetett tudni. Vágyott ő is
Kiemelt
Darts bajnok
Szerintem nem kell ecsetelnem, hogy milyen jelentősége van a közös játéknak egy család életében. A motiválhatóságról már nem is beszélve. Nekem, mint vak embernek és édesanyának, ez kihívásokkal teli terület. Nézzük meg, milyen lehetőségei vannak azoknak, akik nagyon rosszul látnak, vagy egyáltalán nem, de szeretnének közös játékban részt venni!
Pár gondolat a kitartásról a veleszületés és jellemformálás fényében (hétfő: egészségmegőrzés-emberi kapcsolatok – tematikus nap) kisbabánkinkubátorban Vajon a kitartás mennyire velünk született tulajdonság? Milyen szerepe van egy szülőnek abban, hogy ilyenné váljon a gyermeke? Én mennyire vagyok kitartó? Engem mire, hogyan neveltek? Már régen jelentkeztem, úgyhogy kicsit írok magunkról is a témát érintve, illetve egy rövid cikket is idézek. Új lendületet kaptam a blogíráshoz Legkisebb gyermekünk már lassacskán másfél éves és kezd visszatérni a „régi” időszámítás. Hősiesen küzdött az életéért Alig volt több másfél kilogrammnál, mikor megszületett Erika lányunk. Két hónappal korábban érkezett erre a világra.
  • Inkubátor,
  • lélegeztetés pár napig,
  • (egészségmegőrzés–emberi kapcsolatok – tematikus nap) Bizonyára fel tudja idézni az olvasó, amikor a róka arra tanítja a Kis herceget, milyen fontos, hogy mindig ugyanabban az időben érkezzen látogatóba, hogy fel tudjon készülni rá, és már egy órával előbb díszbe öltöztethesse a szívét. Nem tudom, hogy ki hogy van a váratlan vendégekkel. Érdekes, azért néha jó érzés, ha „csak úgy” ránk nyitja valaki az ajtót, de nem mindig örülök. Egy dolog viszont biztos!
    Sorozat a döntésképesség kialakulásának,  fejlesztésének lehetőségeiről (hétfő: egészségmegőrzés–emberi  kapcsolatok – tematikus nap) Mi az az eszköz, amivel szülőként  képesek lehetünk vigyázni a gyermekünkre akkor is, ha mi nem vagyunk  éppen velük? Ha gyermekünk képessé válik az önálló döntéshozásra,  akkor nagyon sok veszélytől óvhatjuk meg, kezdve onnan, hogy egy  rossz társaságba keveredve „engedelmesen” viselkedik, odáig,  hogy manipulatív szándékkal ráveszik valamire, amit nem akar mondjuk  egy vásárlás
    Sorozat a döntésképesség kialakulásának, fejlesztésének lehetőségeiről (hétfő: egészségmegőrzés–emberi kapcsolatok – tematikus nap)   Bosszantotta már önt, ha egy döntést nehezen hozott meg és sokáig tartott? Történt már olyan, hogy emiatt esetleg lemaradt valamilyen nagyszerű lehetőségről, vagy elveszített valakit? Érezte már magát kellemetlenül amiatt, hogy várta valakitől, hogy döntést hozzon, ehelyett csak hárított az illető, mert nem akarta felvállalni a felelősséget? Vajon mik azok a tényezők, amik segítenek bennünket abban, hogy könnyen és jól hozzunk döntéseket? Mik azok, amik gátolják ezt? Tehetünk valamit a felnövekvő generációért, vagy akár magunkért is, hogy ők, illetve mi magunk, könnyebben boldoguljunk ezen a területen? Uzsalyné Dr. Pécsi Rita neveléskutatóval készült műsor a Rádió Aktívban. A „Sulióra” keretében történő beszélgetés jegyzetét olvashatja majd ebben a sorozatban. A teljes műsor linkje a cikk végén lesz megtalálható!   Saját példám a kislányunkkal   A középső lányunk első osztályos. Néha nagyon nehezen lehet felébreszteni. Egy alkalommal az történt, hogy megbeszéltük, hogy elkezd öltözködni, ennek ellenére
    Egy koncert hatása az emberi kapcsolatokra (hétfő: egészségmegőrzés–emberi kapcsolatok – tematikus nap)   Ó igen, hát persze. Együtt elmennek a barátok, vagy éppen a család. Kell a kikapcsolódás az új évi lendület felvételéhez. Mi ebben olyan nagy szám, hogy egy koncert megerősíti az összetartozás élményét? Igazából valóban semmi. Ha csak? Ha csak nem történik még valami plusz ezen kívül, valami csoda, amire nem is számít előzetesen az ember. Nem a dalok, nem az előadók, hanem két beteg között történt a koncert hatására, pedig ők ott sem voltak. Hogyan volt lehetséges mégis ez? Erről is
    Egy gondolat az új év előtt (hétfő: egészségmegőrzés-emberi kapcsolatok – tematikus nap)   Dan Crawford mondta el “Visszaemlékezései”-ben, hogy Közép-Afrikában nagyon nehéz volt az utazás, mert az ösvényt benőtte a sűrű, magas fű, és a harmat is teljesen vizessé tette. A négerek szokása az volt, hogy a gyermekeket küldték előre. Ők voltak az “emberi seprűk,” ahogy nevezték őket. Ők kockáztatták először az életüket, hogy
      Gyömrő melléki OTTHELO (hétfő: egészségmegőrzés-emberi kapcsolatok - tematikus nap)   Házi bort ajándékoztunk a minap a barátainknak. Férjem egyedi címkét és szövegezést talált ki hozzá. Ahogyan az orvosságokhoz is adnak tájékoztatót, annak mintájára ő is írt egyet saját borához. Én annyit nevettem rajta. Megkértem: hadd osszam meg itt a blogban! Az alábbi rövid szövegrész az üveg egyik oldalán, a kép pedig a másik oldalán szerepel. Készített még egy, a betegtájékoztatókhoz hasonló leírást is hozzá, ezt külön papíron kapta meg mindenki. Egészségünkre!   Gyömrő melléki Othello   Ez a jellegzetes nedű, Gyömrő és Budapest árnyékos lugasaiban termett. A répacukor és a fűszerek jól kiegyensúlyozzák a tapasztalat hiányát, mely nemzedékek óta öröklődik. Ajánljuk: házmestereknek, mosónőknek, ecetes torma, tökfőzelék, savanyú
    Értékelés, önértékelés, önbizalom (hétfő: egészségmegőrzés-emberi kapcsolatok - tematikus nap)   Az olvasónak volt olyan osztálytársa, aki kiváló képességekkel rendelkezett, mégis folyton arról panaszkodott, hogy nem tudsemmit? Nekem igen. Sőt, a másik véglettel is találkoztam, amikor igen tehetséges volt valaki valamiben, de nagyon bunkó módon viselkedett az osztálytársaival. Ebben a bejegyzésben Konkrét eszközt kaphatunk, ha gyermekünknek, vagy a közelünkben élő felnőtt embertársainknak egy kis önbizalomnövelésre lenne szüksége. Azt is megtudhatjuk, hogy hogyan érdemes viszonyulni ahhoz a helyzethez, amikor valaki felülértékeli