Bolyki Balázs

Vállalkozóvá válásom kínjai és örömei
(péntek: munka/tanulás – tematikus nap)

 

Eseménydús volt az elmúlt hét. Sok motiváló hatás ért, s megérkezett az első olyan email is, melyben egy előzetes árajánlatkérés után közölték, hogy számítanak rám. Sokat tanultam is, láttam érdekes híreket. Menjünk végig a történteken!

 

Kapát vettem a kezembe

 

Én magam is alig akartam elhinni, hogy sikerült! Ha ön már ellátogatott a Jó hírek című aloldalra, akkor láthatta az eredményt. De mit? Korábban is fel lehetett iratkozni a Sikerül Magazinra. De úgy láttam jónak, hogy szolgáltató céget váltok. Ehhez viszont arra volt szükség, hogy az adatokat lementsem a gépemre, majd feltöltsem a másik cég Tovább olvasom

 

Énekpróbák Bolyki Balázzsal a Para-ra Gospel Kórusban
(szerda: tehetség plusz ember – tematikus nap)

 

Sötétség, majd egyfajta tolóerő, világosság és sírás! Így érkezünk erre a világra. A biológiai értelemben vett megszületésem emléke nem él bennem, de lelkiekben többször átmentem már újra és újra ilyenen. Sötétségben vagyok, de nem zavar, megszokott biztonságos a környezet, meleg és táplálék is van, körbezár a burok. Nem vágyom rá, eszembe sem jut „kiszabadulni”. Majd egyszer csak elemi erővel kilök az Élet a világosságra. Ez fájdalmas, mégis az élet első jele, hogy felsírok. Magzati pózba Tovább olvasom

 

Énekpróbák Bolyki Balázzsal

(szerda: tehetség plusz ember – tematikus nap)

 

Így kezdődik az a dal, amivel a próbánkat elindítottuk kedden. Szerzője Havasi Tibor. Ő a Tapolcsányi úti, a Budapest Főváros Önkormányzatának Általános Iskolai Kollégiumának igazgatója. Ide hátrányos helyzetben élő gyermekek érkeznek „haza” a tanítás után. Ők hívtak meg minket magukhoz, hogy tartsuk kivételesen ott a próbát. Balázstól azt is megtudtuk, hogy tavaly nyáron tartott az ott lévő gyermekeknek egy kis ének kurzust. Szeeeegéééények – nevettünk fel Tovább olvasom

Énekpróbák Bolyki Balázzsal

(szerda: tehetség plusz ember – tematikus nap)

 

Még sohasem tapasztaltam olyat a közönség részéről, hogy  már a koncert elején egy mély lelki érintést kapjak, ami aztán gyógyít, felszabadít, s kihatással van az éneklésemre. A tegnapi próbán is még átbeszéltük az élményeinket, mindannyiunkra nagy hatással voltak az események. Koncertet adhattunk szombaton a kartali katolikus Tovább olvasom

Énekpróbák Bolyki Balázzsal

(szerda: tehetség plusz ember – tematikus nap)

 

„Legyen terved az életedre, mert különben másnak lesz vele terve!” – hangzott el a tegnapi próbán Balázstól. Ismét megerősítést kaptam arra, hogy bátran haladjak előre az élet minden területén, mert van lehetőség, hogy alakítsak, formáljak bizonyos részeket. Sokkal nagyobb rész az, amit tehetek, mint ahogyan azt sugallja a társadalom, Tovább olvasom

Énekpróbák Bolyki Balázzsal

(szerda: tehetség plusz ember – tematikus nap)

 

Holnap lesz a lepra elleni küzdelem világnapja. Erről mindig beugrik az érintés, illetve a jaj, nem nyúlok hozzá effektus. A próbán segítségünkre volt egy érintéses gyakorlat is, ez is eszembe jutott. Több sérült társammal beszélgettem már arról, hogy néha úgy érezzük, hogy x-y úgy viselkedik velünk, mintha leprások lennénk. Egyfajta iszonyodást vélünk ilyenkor felfedezni a másik emberben. Elfordulnak, elkerülnek, úgy nyúlnak Tovább olvasom

Énekpróbák Bolyki Balázzsal

(szerda: tehetség plusz ember – tematikus nap)

 

Nem egy olyan esetről hallottam már, hogy igen nagy tragédia után közvetlenül kellett valakinek fellépnie a színpadon. Érdi Tamásnak, aki világhírű vak zongorista, 17 éves korában úgy kellett játszania Moszkvában például, hogy tudott testvére súlyos motorbalesetéről. Róla egyébként olvasható a blogban egy cikk az alábbi linkre kattintva, Menyhárt András újságíró barátom tollából.

http://sikerul.com/mi-az-a-hatrany/

 Hogyan léphetünk túl a hétköznapok gondjain úgy, hogy a közönségnek nem csak hogy fogalma se legyen arról, hogy valami bajunk van, hanem erőt vegyenek? Ismét kaphattunk egy olyan szemléletet Balázstól, amit az életünk minden területén alkalmazhatunk. Én annyira utálom, amikor tudom, hogy Tovább olvasom

Énekpróbák Bolyki Balázzsal

(szerda: tehetség plusz ember – tematikus nap)

 

Több hónapja már annak, hogy írtam bejegyzést arról, hogy hogyan is haladunk a Para-ra Gospel Kórusban a próbán. Az újonnan érkező látogatók kedvéért elmondom, hogy ez egy sérült emberekből álló közösség, melynek szakmai vezetője Bolyki Balázs. Őt a közönség a Bolyki Brothersből ismerheti még, vagy találkozhatott vele a Bolyki Soul&Gospel Kórus, vagy annak junior tagozatának koncertjén. Mindkettő kórust ő vezeti. A saját maga által kifejlesztett módszere alapján tanít bennünket énekelni, miközben sok esetben az élet más területeire is alkalmazható, értékes gondolatokat is kapunk. Ha tőle idézek, arra mindig utalni fogok, de annyiban változni fognak az Tovább olvasom

Egy koncert hatása az emberi kapcsolatokra

(hétfő: egészségmegőrzés–emberi kapcsolatok – tematikus nap)

 

Ó igen, hát persze. Együtt elmennek a barátok, vagy éppen a család. Kell a kikapcsolódás az új évi lendület felvételéhez. Mi ebben olyan nagy szám, hogy egy koncert megerősíti az összetartozás élményét? Igazából valóban semmi. Ha csak? Ha csak nem történik még valami plusz ezen kívül, valami csoda, amire nem is számít előzetesen az ember. Nem a dalok, nem az előadók, hanem két beteg között történt a koncert hatására, pedig ők ott sem voltak. Hogyan volt lehetséges mégis ez? Erről is Tovább olvasom

adartstáblaelőttállok,kezembenanyíllal

 

Jövőre még több embernek szeretnék segíteni!

(csütörtök: pozitív látásmód – tematikus nap)

 

Én sem akartam elhinni, hogy a fiamat, férjemet és a barátnőmet miben vertem meg! Darts!!!:) Tizen akárhány éve, mióta nem látok, nem játszottam ilyet, de a karácsonyi meglepetések között egy ilyet is kapott a család. A két ünnep között beálltam egy este játszani, s saját magam csodálkoztam, hogy milyen hamar eljutottam odáig, hogy eltaláljam a táblát, azután már pontokat is számolt a gép. A könnyeimmel küzdöttem az élmény hatására… Remélem, hogy ugyanilyen Tovább olvasom