bizalom

Ki emlékszik a „Kaland a nagy városban” című bejegyzésre? Ez az, amikor egyedül mentem be Budapestre a kislányommal és leírtam a közlekedési élményünket. Akkor is voltak bennem apró kis félelmek, tegnap is, amikor az óvodás kirándulásra indultam vele. S milyen volt? Mitől féltem? Mit kaptam?

 

Tavaly már az egész családdal jártunk a Gödöllő melletti lovas parkban. Akkor együtt volt apa, anya és a három gyerek, plussz az óvodai csoport. Jó volt közösségben lenni, de az ilyen kirándulások azért is jók, mert külső hatásra kikapcsolódunk. Nem tudom, hogy kik mennyire küzdenek azzal, hogy nehezen mozdulnak ki otthonról, de azt tudom, hogy nálunk jelenség az Tovább olvasom

Tegnap voltam az utolsó szülői értekezleten az óvodában a fiúnk csoportjában. Mitha csak tegnap lett volna, hogy beirattuk. Persze az igazgatónő megmondta előre, hogy figyeljük meg, hogy milyen hamar elfut az idő, de ezt sosem hisszük el. Nehéz érzések telepedtek a szívemre. Annyira megszoktam már… Mit is?

 

Ati két éven keresztül egyedül volt ovis a családban, úgyhogy a közös sétáink anya-fia együttlétté alakultak, ilyenkor nagyon jókat beszélgettünk. Vele próbáltam meg életemben először gyerekkel közlekedni egyedül. Tudtam, hogy ő nem olyan, hogy kiszaladna a Tovább olvasom

Vigyázat, gyerekkel vagyok! Akár ezt is kiabálhattam volna közlekedés közben. Tegnap életemben először utaztam egyedül úgy fel Pestre, hogy az öt éves kislányom velem volt. Ha magam megyek, akkor általában könnyű segítséget kapnom, ha szükségem van rá. Attól tartottam, hogyha azt látják majd az emberek, hogy valaki fogja a kezemet, akkor nehezebb lesz Tovább olvasom

Régen nagyon szerettem, ha enyém volt az utolsó szó. Nem csak, hogy szerettem, hanem fizikai fájdalmat éreztem, ha nem én zárhattam lea  párbeszédet egy vitában. Ez nem tett jót az emberi kapcsolataimnak sem és az információ, ami szerintem nagyon sokat segített volna, az sem jutott el nyitott fülekhez az ilyen helyzetekben. Miért? Mi kell ahhoz, hogy valaki vegye az adást?

Tovább olvasom

Ebben a témában sok viccet lehet találni. Bemásolok ide párat. S hogyan jön ehhez a húsvét? Majd kiderül a végén.

 

 

Nehogy már ne tudjak egyötvenet átugrani!

Tovább olvasom