Szívvel, kézzel

Első scrapbook albumom elkészítésének élményei
(szombat: akadálymentes pihenés – tematikus nap)

 

Ma, amikor egyfolytában képeket oszt meg mindenki a facebookon, vagy amikor családi eseményeken albumokat nézegetnek az emberek és boldogan emlékeznek, mit érez egy olyan személy, aki nem lát? Az emlékezés öröme teljesen kizárva képek nélkül? Vagy talán léteznek olyan képek is, melyeket nem csak a szemünkkel láthatunk? Hogyan nézhetne ki egy ilyen képekből álló album? Hogyan készítettem én el életem első ilyen ajándékát? Ha érdekesnek találja, alább a folytatás.

 

Képek és érzéseim

 

Régen, amikor láttam, nagyon szerettem fényképeket nézegetni. Volt egy olyan album a családban, amiben csak az én fotóim voltak. Kisbaba koromtól óvodás koromig. Csak az utolsó pár kép volt színes. Amikor kicsi koromban kórházban voltam a szemműtéteim miatt, egy olyan fényképet vittem magammal, amin a kedvenc kiscicáim voltak láthatók, és azt nézegetve mindig jó kedvem lett. Erre teljesen tisztán emlékszem. Ma, megmondom őszintén, kifejezetten idegesít, amikor valaki olyan képet oszt meg velem, amihez nem írja oda, hogy mi látható rajta. Ha az illető tudja, hogy nem látok, mégis mit gondol, mit fogok érzékelni a legnagyszerűbb képekből, amit nekem küld? Talán nem is gondol semmit, mert ilyesmit hirtelen lehet, hogy át sem gondol senki, csak kedveskedni szeretne, amikor küld valamit. Viszont megfigyeltem, hogy dolgok szemléltetésénél, vagy amikor sikerül valamit megértenem, az mindig képek formájában keletkeznek a fejemben. Ha valaki mesél valamit, én azt szinte látom magam előtt. Baráti körben volt, hogy megjegyeztem, én vízuális vak vagyokJ.

 

Találkozásom a scrapbookkal

 

Kicsi a világ. Egy vállalkozni készülő, illetve már vállalkozó anyukákból álló közösségben összeakadtam egy anyukával. Kiderült, hogy ő egy Cédrus koncerten már hallott engem énekelni. Megismertük egymás gondolatát, hozzáállását dolgokhoz, és kíváncsi voltam, hogy mivel is foglalkozik ő. Felnéztem az oldalára. külsőAkkor a fejlécen ez volt olvasható:

„Ünnepeld az életed!”

S hogy hogyan? Scrapbook technikával készít albumokat, erre tanít másokat is, és ehhez árul hozzávaló anyagokat is. Mi ez röviden? Olyan albumok ezek, melyek nem pusztán fényképalbumok. Gondoljunk csak bele, hogy a látható képeken túl mi lehet még az, amivel megörökíthetjük kedves pillanatainkat?

 

Vakok fényképalbuma?

 

Itt jön be a kreativitás és a szabadság. Történik egy esemény, amire szeretnénk visszaemlékezni, ezért szeretnénk megörökíteni a mozzanatokat. De hogyan? Pl. ha tengerparton jártunk, egy kis zacskóba összegyűjtjük atengerparti homokot, félretesszük a repülőjegyet, a pénzérmét, keresünk idézetet, ami éppen arra az eseményre emlékeztet stb. . Amikor Budaházi Brigitta, azaz Gigi weboldalán böngésztem, szinte felkiáltottam örömömben. Nem kell látni ahhoz, hogy ismét visszakapjam a fényképnézegetés élményét! Hiszen mi történik akkor, amikor nézegetek egy albumot? Nézem, emlékszem, örülök. De hát miért csak a szemünkkel nézhetünk? Ha ilyen technikával készíthetnék albumot, vagy készítene nekem valaki, akkor olyat is lehet csinálni, hogy tapinthatóak legyenek a képek, idézetek. Hiszen leülni pár percre, és elcsendesedni egy album társaságában, és hálát adni azokért a pillanatokért, amiért éppen szeretnék, nem lehetetlen többé. Sőt, én, aki nem vagyok egy nagy kézműves, esélyt láttam arra is, hogy személyes ajándékot készíthessek, hiszen ennek az egész technikának a gondolatiság a lényege és a kreativitás. Egy kis segítséget meg ha kérek hozzá, akkor miért ne lehetnék én is ezen a területen is kreatív?

 

Ahogy történt az albumkészítés

 

Egy év telt el, mire neki mertem fogni első ilyen ajándékom elkészítéséhez. Gigivel átbeszéltük, ötleteltünk, de a kivitelezés rám várt. Ide másolom most, hogy a scrapbook elkészítésének javasolt lépései alapján én mit hogyan oldottam meg.

 

1. Döntsük el, milyen albumot szeretnénk!

Ez nem volt nehéz. Tudtam, hogy kinek, és tudtam, hogy miért. Az már megvolt a fejemben, hogy milyen írott részek lesznek benne, és tudtam, hogy képeket is fogok ezekhez válogatni. Tartalmi részhez kerestem képeket. Egy bizonyos témával kapcsolatos blogbejegyzéseimhez.

 

2. Válasszuk ki az album méretét, formáját!

Azt a tanácsot kaptam Gigitől, hogy szerezzek egy fényképalbumot, aminek tasakjai vannak, és 10-15-ös képek férnek bele. Legyen ez 36 darabos album.

 

3. Gondoljuk át, milyen fotók lesznek, és hányat fogunk belőle felhasználni, azaz, maximum hány darab fér bele a kiválasztott albumméretbe?

Ezt tényleg hasznos volt átgondolni, mert tudtam, hogy az albumot úgy fogom megcsinálni, hogy egyik oldalt az írásos tartalom, a másik oldalt pedig az ahhoz tartozó kép lesz. Tehát tudtam, hogy szereznem kell 18 képet. Az már csak hab a tortán, hogy éppen ennyi volt kéznél! 

 

4. Gyűjtsük össze a hozzávalókat!

Ó, ez volt a legizgibb rész. Itt jöttek a barátok a „képbe”. Volt, aki éjfélkor azon dolgozott, hogy kiválogassa a már meglévőkből a legjobbakat. Volt, aki kérésemre keresett képeket. Volt, aki elkísért, hogy elő tudjam azokat hívni, illetve hogy meg tudjam venni az albumot. Volt aki árengedményt adottJ Volt, aki kinyomtatta az összes szöveget, ami nem kis mennyiség volt. Volt, aki előtte azokat átnézte, és ha kellett, akár éjszaka is javította. Aztán mikor mindent beszereztem, azt gondoltam, egy óra alatt összeállítom, mi az nekem. Egy hat órás buszút sem volt elég hozzá, de időre kész lettJ!

 

5. Találjuk ki az egyes oldalak mondanivalóját vagy, hogy melyik oldalra melyik fotó kerüljön, és döntsük el az elrendezésterveket oldalról-oldalra

Nálam ez már a kivitelezési szakaszban történt. Ugyanis kellett hozzá valaki, aki látja a képek hangulatát, és segít kitalálni, hogy melyikhez melyik illik a legjobban. Mondjuk amikor valakit megkértem, hogy keressen szimbolikus képeket a már ismert tartalomhoz, az végülis tervszerű volt.

 

6. Válasszuk ki, hogy melyek lesznek azok az ismétlődő, visszatérő elemek, amelyektől egységes lesz az albumunk!

Az én albumomnak a szerkezete volt egységes. Bal oldalon a kép, jobb oldalon a kinyomtatott blogbejegyzés, melyet Gigi tanácsára négyfelé hajtottam, és úgy tettem be a tasakba. Mivel így kicsit vastag lett, ezért úgy tettem bele, hogy afele kint volt a tasakon kívül. Sajnos későn derült ki, hogy hogyan érdemes elhelyezni ilyesmit. A hajtás jó, ha belülre kerül, mert akkor ha hajtogatjuk az albumot, nem lesznek szamárfülesek a papírok szélei. Ez csak az alkotás közben derült ki számomra, és teljesen véletlenszerűen alakult ki, hogy melyiket hogyan csúsztattam a tasakba. Mikor már észrevettem a problémát, már késő volt átvariálni, mert a papírlapok hátuljára ráiírta már a barátnőm a blogbejegyzések dátumát, címét, és újraírni az egészet nagy munka lett volna. Na, majd legközelebb!

 

7. Módszeresen a tervek alapján állítsuk össze az egyes oldalakat!

Ez az én esetemben azt a munkát jelentette, hogy a kinyomtatott blogbejegyzések hátuljára külön dátumozta és feliratozta nekem a barátnőm, amit kellett. Nem is gondolná az ember, hogy ez néha milyen macerás. Pláne, ha hosszú a cím, széthajtogatni, megjegyezni, összehajtogatni, és fejből ráírni azt, amit kell. Nevettünk, mert ez olyan volt egyes esetekben, mintha verset kéne tanulniJ! Hogy én néha milyen hosszan, és milyen sokat tudok írniJ! Akasztották a hóhértJ! Aztán a kezdőoldalhoz emlékszem, egy falhoz tettük a papírt, és úgy írta le a barátnőm, amit mondtam neki. S miért nem egy asztalon? Mert az illető, akinek készült a meglepetés, a közelünkben volt, és el kellett bújni előle egy sötét sarokba, hogy ne vegyen minket észre. Ott meg csak falfelület volt, amit írás céljából használni lehetett. A záróoldal esetében pedig még telefonos segítséget is kellett kérni, mert valamiért eltűnt egy idézet a nyomtatott verzióból. Számomra ezek az apró mozzanatok tették széppé az alkotást!

 

8. Ragasszuk be az albumba vagy bújtassuk be a tasakokba az elkészült albumoldalakat!

Ezt imádtam csinálni! A barátnőm megjegyezte, hogy milyen türelmesen tudom beletaszigálni a dolgokat, mert elég vékony volt a tasak. Én nem adtam fel, imádok ilyennel bíbelődni, ez hasonló érzés, amikor egy csomót kell kibogozni, azt is rám szokták itthon bízni. Itt ahhoz kellett csak segítség, hogy ne fejjel lefelé tegyem be a képeket a helyükre.

 

9. Díszítsük a borítót vagy ha van, akkor az album tárolására szolgáló dobozt!

Erre nem volt szükség, mert szép volt az album borítója. Viszont lehet, hogy egy doboz elkélt volna. Olyan duci lett a végén, hogy már majdnem kiegyenesedettJ.

 

Egyediségek

 

Ez volt életem első ilyen ajándékozása. “Hálanaplónak” neveztem el. Egyébként nagy valószínűséggel ez az egyetlen scrapbook itt Magyarországon, amiben braille felirat is szerepel. Csak egy szót pöttyöztünk ki, mert az utolsó pillanatban találtam ki, hogy ehhez szükség lenne un. pontozóra, de azt meg nem találtam otthon. A barátnőmnek sem volt kéznél ilyen, így maradt a bicska, melynek hegyével tükörírásban ki kellett szúrkálni a papírlapot. Én diktáltam a betűk kódjait, a barátnőm pedig lelkesen szúrkált. Vigyázott rám, azért ő csinálta. Ez nem lett volna veszélyes, ha a megfelelő eszköz nálunk van. Különlegességnek számít szerintem az is még, hogy két embernek, akik a legtöbbet segítettek nekem, szerettem volna valahogy megköszönni, hogy létrejöhetett ez a meglepetés. Ezért az utolsó lapon az albumban az ő ajándékaikat helyeztem el. Egy rövid novellát, szintén összehajtva, és egy képeslapot, melynek a hátuljára volt írva egy személyes üzenet. Tudtam, hogy számukra az a legnagyobb ajándék, hogy ajándékozhatnak ők is valakinek, akit nagyrabecsülnek. Nagyon örültem, hogy mikor átadtam ezt, sikerült örömöt szereznem vele. Én pedig az album készítése közben éltem meg ismét valami újat. A látás hiánya nem korlátoz a szívvel, és kézzel történő ajándékkészítésben, csak új utakra késztet.

 

Ha kedvet kapott, hogy készítsen ilyen albumot, akkor ide kattintva külsőpéldául olvashat azokról a kezdeti lépésekről, mely alapján leírtam az élményeimet. Köszönöm Gigi, és köszönöm többi kedves barátom, hogy segítettetek egy ilyen személyreszóló ajándékot elkészítenem!

 

Kapcsolódó bejegyzés:

Virág vége

 

 

Kíváncsian várom a véleményeket, hozzászólásokat!

comments