Szinte észrevétlenül gyógyulni kezdtem

Férjem lelki „vigasztalási technikája”

(Csütörtök: nehézség plusz öröm – tematikus nap)

Járt már úgy, hogy valakit hiába vigasztalt szavaival?
Érezte már azt, hogy szomorúságában idegesítik a jó szándékú bátorítások?

Én mindkét esetet átéltem, de a napokban történt velem egy olyan dolog, ami rávilágított arra, hogy nálam mi az, ami a leginkább működik, amitől szinte észrevétlenül gyógyul a lelkem. Mondtam is a férjemnek, hogy ezek után én is ezt a „módszert” fogom először alkalmazni, ha valaki nagyon elkeseredik. Aztán perszemajd kiderül, hogy ez másnál beválik-e, vagy sem, de ezzel kezdem, ahogy ő csinálta velem! Legalábis remélem, hogy lesz ehhez erőm és indíttatásom mindig.

A napokban ért egy szomorúság. Ezt így fogalmaztam meg az ismerőseimnek:

Szomorú vagyok!

Így érzem magam,
mert van az a körülmény,
ami …

Hiába akarok nagyon valamit,
nem tudom mindig befolyásolni, hogy úgy alakuljanak a dolgok,
ahogy szeretném!

Ez a szükséges szenvedés fogalma.

Nincs hatalmunk, nincs semmi eszközünk,
csak elviseljük,
hogy így alakult.

Lemondás, lemondás egy szeretett tevékenységről egy időre.
Már megint!

Nem akarok hisztis óvodás lenni,
de egy kicsit meg szoktam engedni magamnak, hogy
fájjon, ami fáj.
Aztán majd elmúlik.

Konkrétumot ne kérdezzen senki,
csak le akartam írni, ahogy már biztos mindannyian jártunk nem egyszer,

nem mindig győz

az a nagyrabecsült AKARAT!

Mások is léteznek rajtam kívül. 🙂
Ki hitte volna. 🙂

(Idézet vége)

Végletes reakciók

Ugye milyen rossz, ha valaki a mélyen megélt fájdalmunkra legyint?: – „Ezért bánkódsz? Ugyan már! Itt a sok szép gyereked, van hol lakni, van mit enni stb. . Mit keseregsz?”

Másik reakció: – „Jaj, annyira sajnálom! De képzeld, velem mi történt! Szóhoz se fogsz jutni!”

Még egy reakció: – „Meglátod minden rendben lesz!” Ennek van helye? Ha igen milyen körülmények között? A Már nem pozitívan látom a világot c. bejegyzésemben írtam erről bővebben egy gondolatsort, most nem szeretném önmagam ismételni. Röviden csak annyit, hogy szerintem nem mindig jó, ha ez hangzik el.

Önsajnálat párti vagyok?

Egy kedves barátnőm próbálta megfogalmazni saját elkeserédését, ami nagyon őszinte, ezért tetszett.

„Nem vagyok annyira mélyen, mint amennyire próbálom elmagyarázni, képekben érzékeltetni, hogy arra van szükségem, hogy meghallgassák a fájdalmam és nem arra, hogy vigasztalgassanak. Elvárják, hogy legyek a bizonytalan jövőkép ellenére is reménnyel, önbizalommal, s legyek nagyon happy. Sírjanak velem, ha sírok és örüljenek, ha örülök. ennyit szeretnék. S, hogy értsék meg, hogy ez igenis nagyon nehéz. Nem akarom elfojtani a fájdalmam és jól nevelten végigvonszolni magam az életen!” (Veres Katalin)

Cél a műmosoly?

Nyilván nem azért lenne jó megszabadulni a terhektől, hogy jólneveltségből mosolyogjunk, hanem mert tényleg szabadok akarunk lenni. Jó, rendben, tegyük fel, van lehetőségünk elmondani őszintén azt, ami fáj, de hogyan előzzük meg, hogy beleragadjunk ebbe az érzelembe, és ez által megraboljon minket a nekünk készített örömöktől? Azt gondolom, hogy a saját részünk az is lehet például, hogy megpróbáljuk számba venni azokat a dolgokat, ami a nehézségeink mellett mégis hálára adnak okot. Mindig itt kötök ki!  S mivel szintén nem szeretném magamat ismételni, ezért áttérnék arra, hogy kívülállóként mi a helyzet, ha valaki küzd a környezetünkben egy problémával.

Amikor keressük a szavakat, de nincs

Volt már olyan, hogy valaki fájdalmával nem tudott mit kezdeni? Egy olyan dráma, amiben nincs élettapasztalatunk. Úgy érezzük, mondanunk kellene valamit, de nem tudjuk pontosan, mit is lehetne szólni. Ilyenkor jönnek a megszokott mondatok, vagy szavak nélküli kézszorítás. De vajon ez elegendő? Milyen jó érzés is az, amikor csodák csodájára mégis megtaláljuk a megfelelő szavakat!

Amikor menekülök valakitől

És ez még a jobbik eset talán, amikor akarok kezdeni valamit a másik problémájával. De velem előfordult már olyan is, hogy kerültem egy illetőt azért, mert nem tudtam mit kezdeni a tragédiájával. Egy olyan eseménnyel, ami egész életére kihatott. A társaságában bűntudatot éreztem sokszor, mert velem éppen az ellenkezője történt pozitívan. De semmiségeknek ítélt panaszkodásoktól is menekültem már.

Ciki a helyzet?

Telefonon beszéltem egyszer egy régi kedves barátnőmmel. Már sok éve nem hívtam és gondoltam azzal kezdem, hogy örömmel elújságolom, hogy már négy gyermekünk van. Ez után tudtam meg, hogy ő is mennyire szeretett volna ilyen sok gyereket, de sajnos csak egy lehet. Azután hála Istennek sikerült abba az irányba térnünk a párbeszéddel, hogy milyen csodálatos az az egy gyermeke!

Lássuk a férjem reakcióját, ami nagyon sokat segített!

Hadd hangsúlyozzam, hogy ez nem az első eset volt részéről, de nekem most jelentett a legtöbbet, most tudatosult igazán, hogy milyen sokat segít nekem ezafajta hozzáállás. A kicsi Erikánk nyűgös volt, velem együtt, férjem abban a pillanatban, ahogy ezt érzékelte, elvitte játszani. Máskor is szoktak együtt játszani nyilván, de most szinte lesben állt, hogy hogyan könnyíthetne terheimen. Bekakilt, azonnal kicserélte a pelust, pedig az mindig az „én dolgom”. Enni, inni kért a kicsi, azonnal etette, itatta, nem várta meg egy alkalommal sem, hogy megkérjem bármire is. Szinte elészaladt a tennivalóimnak és ebből azt éreztem, hogy most extra figyelmet kapok, mert érti, érzi a szomorúságomat. Amiért nagyon hálás voltam még, hogy az esti pékségbe történő sétánk során még be is ültünk egy kicsit valahová! Olyan hangulatos volt! Közben:

nem mondta, ne szomorkodjam,
nem próbálta bizonygatni, hogy nem érdemes bánkódni,
nem akart meggyőzni, hogy felesleges.

Egyszerűen mégfigyelmesebb volt, mint szokott és ezzel segített nekem, hogy lassan kezdjen elpárologni a szomorúságom. A szeretet térerejét erősítette közöttünk! Szavak nélkül. Számomra nagyon tanulságos volt. Különös ajándék volt ez az Élettől a 15. házassági évfordulónkra! Jobban vagyok már! 

S milyen érdekes!

Most, hogy ez történt velem, éppen ez olvasható az E-Hálanaptárban:

„Mindig szeret a barát, de testvérré a nyomorúságban válik.” (Példabeszédek könyve 17. fejezet, 17. vers)
Nagyon jó érzés az, ha amikor bajban vagyok, és egy barát segít! Szinte tapinthatóan mélyül a kapcsolatunk! Ma hálás leszek a nehéz helyzetekért, mert megtapasztalhattam, hogy kik és hogyan állnak mellettem!

E bejegyzés alatt is talál lehetőséget arra, ha hozzá szeretne szólni.

Ha inkább személyesen csak velem szeretné megosztani gondolatát, kattintson ide a privát üzenete írásához! külső

Ha szívesen javasolna újabb témát, akkor kattintson ide! külső

Kíváncsian várom a véleményeket, hozzászólásokat!

comments