Szegény vak

Hogyan adhatjuk át úgy ajándékunkat, hogy azt még a vak is lássa?

(szerda: akadálymentes hétköznapok – tematikus nap)

 

Ma van a szegénységellenes világnap. Ha szegénység, akkor adomány. Ha adomány, akkor sok esetben ruhák érkeznek. Amikor a Vakok Állami intézetében laktam egy tanfolyam végett, többször is volt alkalmunk ruhák között válogatni, amit adományként küldött oda valaki. Most itthon is több esetben történt már, hogy ruhákat kaptunk, de egyáltalán nem mindegy, hogy amikor valaki hoz valamit, azt hogyan adja át. Egy apró megoldás arra, hogyha esetleg ajándékot, vagy bármi mást vinni szeretnénk egy látássérült embernek, hogyan adjuk oda. Nem is hitte volna, hogy ezzel lehet probléma? Pedig igen, de van rá egy nagyon logikus és egyszerű megoldás és nem baj, ha eddig véletlenül ez nem került még elő.

 

Két esetet írnék le és ebből látni fogja, hogy mi az, ahogyan segíteni tud, ha odafigyel rá. Kisbabánk született. Első gyermek volt, rengetegen jöttek csodát látni. Rengeteg ember és sok szép ajándék. Mindegyik személyreszóló. Az emberek jöttek, letették a pultra az általuk hozott kis szatyrocskát, beszélgettünk, megnézték a babucit közben és hazamentek. Nagyon sok esetben nem is tudtam róla, hogy hoztak valamit. Ha tudtam volna, akkor előttük néztem volna meg, hogy láthassák, mennyire örülök, mennyire értékelem a figyelmességüket. Azért arra mégsem illik rákérdezni, hogy hoztak-e valamit.

 

Egyik nap egy kedves barátunk ruhákat hozott a gyerekeinknek. Leültünk a kanapéra és egyenként vettük ki a ruhadarabokat és ő elmondta, hogy melyik hogy néz ki és ha kérdeztem, akkor válaszolt rá. Így a szeme láttára tudtam örülni a figyelmességének és láthatta, hogy mennyire hasznos volt az, amit hozott.

 

Most a ruhák adományozásáról egy pár szó, mert sokan kérdezik, hogy nem sértenek-e minket meg vele, ha adnának pár holmit.

 

Jártunk már úgy, hogy valaki nem a mi személyünkre gondolhatott, amikor ruhákat kínált fel. A zsák tele volt ránk egyáltalán nem való ruhadarabbal. Úgy éreztük, hogy mi egy lerakat vagyunk, majd megoldjuk valahogy a továbbadást szelektálást, ez már nem az adakozó gondja többé, ő már megszabadult a fölöslegétől.

 

Viszont szerencsére ennek ellenkezőjét is tapasztaltuk már, amikor kifejezetten úgy hoztak nekünk ruhákat, hogy elképzeltek minket benne és sok-sok szeretettel becsomagolva hozták el.

 

Nekem van egy ruhám, aminek egy legendája van. Érkezett hozzám egy kis csomag. Benne volt egy nyári ruha is. A levél írója elmesélte, hogy azonnal rám gondolt, amikor azt meglátta. Leveléből csupa kedvesség sugárzott és amikor felvettem a ruhát, akkor más is megdícsérte, hogy milyen jól áll rajtam. Ennek már tíz éve. Ez a ruha, az összes többivel ellentétben olyan, hogy jó volt rám amikor babát vártam és akkor is jól állt, ha épp nem volt gyermek a pocakomban. Szoptatási időszakban ugyanúgy tudtam hordani, mint annak előtte. Megélt karcsúságot és „vastagságot” is és egyszer sem kellett félretennem, hogy majd hátha később jó lesz még rám. Nyáron, hosszú évek után találkozhattam a ruha ajándékozójával. Az ő tiszteletére felvettem és büszkén mutattam, hogy ez nekem milyen sokat jelent. Ha az rajtam van, mindig eszembe jut róla ő. Mintha hordoznám. Ez a mai napig megmelengeti a lelkemet, ha rá gondolok.

Kíváncsian várom a véleményeket, hozzászólásokat!

comments