Sikeres látássérült emberek 3. rész

Csokonai Vitéz Gizella  (1894-1965)
(csütörtök: pozitív látásmód – tematikus nap)

Mi az, hogy siker? Én abban az értelemben fogom ezt a fogalmat használni, hogy az, amikor egy ember az életének valamely területén megtalálja önmagát és saját helyét. Ez lehet szakmai, vagy magánéleti, a lényeg az, hogy az adott élethelyzet bátorításul szolgálhasson másoknak, akiknek éppen bizonytalansággal, nehézséggel kell megküzdeniük, vagy csak egyszerűen inspirációra várnak, hogy még erőteljesebben haladjanak saját útjukon. Ismét ifj. Menyhárt András mutatja be a soronkövetkező személyt.

 

Keltsd hát fel bent: bennem a Te Napod!

 Csokonai Vitéznek hívták mégis elfeledték.
Sajnos, úgy tűnik, inkább az árnyékába, mint fénysugarába került a nagy elődnek, Mihálynak.
Mert 4 éves korától vak volt?
Vagy azért, mert nő volt és Gizellának hívták?
Kétségtelen: nem volt akkora országos híre.
Komoly előkelők, híres személyek őt bizony nem bízták meg versírással.
Az országgyűlést sem kereste fel, hátha akad támogatója szívet simító verseinek. 
Pedig ő is született, létezett, alkotott, nevetett.
Lehet, hogy túl sok virágszirmot is vetett,
mert sok verssziromból összeállt egy virág és lett belőle világ, melynek illatát leginkább a sérültek érezték –a látásukban sérültek.
Hála Isten, illatát a kor egyik legnagyobb írója, Herczeg Ferenc is megérezte és előszót írt az egyik verseskötethez. 
Kereste magát, vagy a kényszer hozta, de Gizella mindenképp sokoldalú kellett legyen,
hisz magát oly sokféleképp mutatta meg. Egy biztos: sorstársai nagy segítségére.
Azokban a háborúkkal beárnyékolt időkben nyugodtan Isten eszközének lehetett tekinteni őt.
Volt korrektor, gépíró, távírász, Braille-könyvtáros, és mindez olyan helyen,
amely e korszakban leginkább képviselte a vakok érdekeit: a Vakokat Gyámolító Országos Egyesületben.
De ha kellett, zene-álmodó, a Homérosz kórus egyik alapítója is tudott lenni, amely meg sem állt zengeni
több évtizedig.
Ez volt hát kifelé. A nyíltan szolgáló, inkább kitárulkozó.
Ám otthon, ha becsukta az ajtót, kúszott lejjebb, lejjebb szíve rejtekébe.
Igazán ilyenkor tudta csak elsírni magát. Mértékkel, de csak kitör és zokogva kiált fel sokszor, már-már jóbi indulattal:
“Uram! miért csak én? Oh, miért csak én
nem láthatom, mit kezed alkotott?”
Igen, a fénytelenség világából. Igen, sírva számon kérve, halkan kiáltva, elégikus hangon,
amely nem tudni mért, mégis muzsikaként hat. Talán a gordonka bús, emberi nyelvén.
Ha megpróbálunk  kiragadni három verset, közel járunk az igazsághoz, ha a drámát mindig érezzük.
De ha ha dráma, akkor az lírai dráma.
Ha elégikus, a végén mégis Istent magasztaló:

“Világosság Ura! Ha feltör hozzád
A bú honából egy-egy földi szó:
Bocsáss meg érte! – Nem vádló panasz,
Nem zúgolódás: Élet hangja az,
Ima a fényhez, Hozzád: Örök, Való.” 
    / A világosság urához /

„Halleluja – zengj ó szív, szüntelen,
Találkozott a földdel ím a menny!
Ki értem adta egyszülött Fiát,
Zengek néki örök halleluját!”
/ / Karácsonyi ének /

Szóval,
Miért e sírás? Miért ez indulat?
Hogy lehessen fohász, kövesse hála.
És beteljesedhessen végre a vágya: eljutni napsugárból, kismadárból,
dal szavából, égi csókból, könnyes szemből,
a békesség, a szeretet csendjébe / Vágyam /.

 

A sorozat bejegyzései: 

Sikeres látássérült emberek 1. rész (Érdi Tamás)Sikeres látássérült emberek 2. rész (Ungár Imre)Sikeres látássérült emberek 3. rész (Csokonai Vitéz Gizella)Sikeres látássérült emberek 4. rész (Wesselényi Miklós)

Kíváncsian várom a véleményeket, hozzászólásokat!

comments