A szeretet szemüvegével vakon is látható a szépség

Engem nagyon megfogott nemrég egy ismerkedős játék. Egy család úgy mutatkozott be a többieknek, hogy egymást mutatták be. Mindenki elmondta, hogy az épp soronlévő személyben mit szeret. Nagyon elgondolkodtató volt számomra. Olyan érdekes volt úgy az az egész. A szeretet szemüvegén keresztül olyan dolgokat tudhattunk meg róluk, amit másképp nem lett volna lehetséges megismerni, hiszen magát az ember nem tudja úgy megismertetni. Olyan mélyen és színesen, ahogyan a szerető szemek látják. Ez az élmény járt át akkor is, amikor egyik látássérült sorstársam és barátom bemutatta többünknek azt az embert, akinek nagyon sokat köszönhet. Hajnal Erzsébet érzékenysége, türelme aranyat ér, de ez hogyan is néz ki az ő emberi formájába öntve? Milyen ő, aki maga is látássérültként segít? Horváth Emmy egy évvel ezelőtti írását olvashatják.

 

„Hogy milyen is ez a fidelke, aki mindíg, mindenre és mindenkire odafidel?? Hűha! Nem is olyan könnyű mesélni szivárványos egyéniségéről! De tudjátok mit? Éppen 1 évvel ezelőtt készült egy sajátos szülinapi köszöntő, melyben talán bennefoglaltatik mindaz, ami még ma is, most is  jellemzi Erzsikét! Kivéve azt a szomorú, de mégis örömteli hírt, hogy  nem kísér már minket. ellenben   hamarosan vezető beosztású lesz… a közeljövőben megnyíló VGYKE segédeszközboltjának  irányítója, kereskedelmi mindentudója lesz,   botvégeink, beszélő ketyeréink, napi életvitelünket megkönnyebbítő eszközök mellett  roszkedvünk telének elhárítója  marad! Ha így  vesszük kísérői hattyúdal?? Nos, hát olvassátok ezt a szülinapi portrét olyan szeretettel, mint ahogyan írtam 1 évvel ezelőtt. …Neki, róla!! És Mindazoknak, akik ismerik, és akik most ismerik meg!

 

születésnapi portré fidel Erzsikéről…

 

Történetem hőse nagyon közel áll hozzám, nehéz objektív módon bemutatni! Ő a Fidel erzsi. a vakkísérő,, egymagában is már intézmény, fogalom. Róla szól ez a nem is tudom? talán születésnapi portrénak nevezhető írás!

 

++++++Mindennapjaink hűséges társa: A személyi segítő

 

születésnapi portré fidel Erzsiről, a  VGYKE munkatársáról

 

Kedves Barátaim!

 

Ugye, ismeritek azt az érzést, amikor valakire úgy gondoltok: már ezer éve találkoztatok, részese életeteknek, ott áll mellettetek jóban, rosszban, sok aprótitkotok tudója,, kitalálja még ki nem mondott óhajaitokat is! Ilyen Ő, fidel Erzsi, alias Ezüstke, aki olyan, de olyan kerek születésnapot ünnepel, amit el sem lehet hinni, mert Ő maga az örök fiatalság!! Sokunk ismerőse, kísérője, vakos hétköznapjainkban ügyeink intézésének fáradhatatlan   támasza, , de olykor rossz kedvünk telének    végetvető, lelkünket símogató vidám  társa is! Hirtelenében ez jut eszembe rólad, Erzsike, akit alig 3 és fél  évvel ezelőtt a Vakok és Gyengénlátók Középmagyarországi  Regionális Egyesülete Lois Braille támogató szolgálatának személyi kísérőjeként mutattak be. Akkor kezdődött el, máig tartó, egyre mélyülő kapcsolatunk, amely mára már igazi barátságnak nevezhető. Te, a Vakkísérő, és én, az akkor még alig 1 éve látását vesztett  sokszoros nagymama együtt indultunk azon az úton, melynek gödreit, kátyúit lélekben is, valóságosan is minden alkalommal le kellett küzdenünk! Én hadakoztam a fehér bottal, Te feszülten figyelted, hová lépek , mikor kell közbelépned, mert még mindíg hittem, ez az elsötétült világ számomra csupán egy rémálom, amiből lesz újralátó felébredés! Vagy megyek! vagy beszélek! jegyeztem meg sokszor, koncentrálva az  önállónak hitt közlekedésemre, holott tudtam, Nélküled nem jutnék át az út másik oldalára sem! Hosszú, de talán nem véletlen volt  eljutásod a látássérült emberekhez, hiszen segítőkészséged, közvetlenséged egyaránt szükségeltetett a kereskedelemben,, biztosítóknál, ahol korábban dolgoztál! De, ahogy a halmozottan sérült gyerekekről meséltél, arról az autista  kisfiúról, aki kiválasztott magának abban az otthonban, ahol a szeretet volt a legnagyobb hiánycikk,  akkor  már sejtettem a történet folytatását! Magad is gyengénlátóként  állhatatosan hittél benne, szükség van Rád, munkádra   köztünk, értünk!

 

Pedig vak emberekkel, különösen az olyanokkal, akik felnőtt korukban, vagy már idősödvén vesztették el látásukat, még sokkal nehezebb bánni! Közéjük tartozva,  tudom, emlékszem a látó világra, színekre, az önálló életre, szokásainkra, mondjuk ki: rigolyáinkra, melyek most hirtelen elvesztek számunkra, és kiszolgáltatottabbak, gyámoltalanabbak vagyunk, mint egy kisgyerek. Ettől aztán, legalább is én, még érzékenyebb, még sérülékenyebb lettem, mint valaha, és csak a Te humorodnak, kedvességednek, mindíg optimista bíztatásaidnak köszönhetem, hogy nem gubóztam be, sőt éltem az Általad csak úgy megpendített lehetőségekkel, És mire felocsúdtam, már szerveztél, intézkedtél, telefonáltál, már ott is voltam a szempont alapítvány kapujában, ahol aztán komolyan el kezdtem foglalkozni számítástechnikával, a hogyan tovább vakosul?   kőkemény önvizsgálatával, reménykedtem még a látástréning foglalkozásokon, és be kellett látnom, a tudatos önálló közlekedés elsajátítását is el, illetve újból el kell kezdenem! Te pedig jöttél értem hétről, hétre, percre pontosan, mert azt már  megtapasztaltad, mennyire fontos nekem a pontosság, egyik kapaszkodója megfogyatkozott  életemnek! és hjajj annak, aki emgem megvárakoztat! Na nem úgy csak azzal a tekintettel, amire csemetéim régebben azt mondták:  Anya ne nézz!! Inkább kiabálj!

 

Persze minden szempontból nehéz eset vagyok: Úgy közlekedem, hogy csak éppen a könyököm fínom érintésével navigálsz, még jobban ügyelve az esetleges akadályok időbeli figyelmeztetésére; a tömegközlekedési járműveken is leginkább csak a lépcsők, korlátok  megtalálásában  segédkezhetsz! azt pedig néha már én röstellem, hogy ha helyet kérsz nekem, , leintelek: nem a lábammal van bajom, hanem a szememmel!

 

Erzsébet drága!

 

türelmed, az a bizonyos, netetikettet nem tűrő tablettád,  melyre olykor olykor szükséged lenne, immár legendás! Banki  ügyintézéseknél, a bürokrácia packázásainál, már előre tudod, hogyan fogok “érzékenyíteni”, ha a pult túloldalán lévő alkalmazott Neked beszél, Hozzád szól, Te majd elmagyarázod a valószínűleg nemcsak látás, de értelmi sérült  szegénykémnek is! Eleinte vicsorral elegy kuncogás  cinkossága kötött össze bennünket, mert tudtuk, mi következik! Szerencsére, mára már bevált az egykor  levegőtfagyasztó  mondatom:

 

Tisztelt Hölgyem, Uram!

A velem lévő barátnőm a kísérőm, szemem helyett szemem! Lábam mellett lábam! De az Agy! én vagyok! Kérem nekem magyarázza el, mi  van a papírokon, milyen dokumentumokat kell aláírnom szöveggel toltam vissza a papírhalmazt, és csak ezt követően hajtogattam össze a legkülönbözőbb formátumokra, hogy majd otthon elrendezhessem azokat. És megvártad, míg magam kotortam elő az előzőleg nagy gondddal rekeszekbe készített  igazolványokat, de tudtad, mikor kell segítened, ha a nagy önmegvalósításban mégis csak elvesztettem a vezérfonalat! Szóval, mindent megtettél , megteszel értem, de nem helyettem! Segítesz, de nem gyámkodsz! Ezért tart népes családom is oly nagyra, hiszen ők látóként is látástól vakulásig dolgoznak, de  vakon megbíznak Benned, mint ahogy én is! Életünk így fonódik össze, akkor is ha orvoshoz,  klinikákra megyünk, de akkor is, ha odafigyelsz minden apróságra, hozod a hátfájást csökkentő csodatrikót, ha képes vagy nagybani virágpiacot látogatni este, hogy másnap vihessem a gyönyörű cikláment a 94. születésnapját megérő Édesanyámnak! Tényleg olyan vagy, mint valóságos, bár messze élő testvérem,  szívben, lélekben, ezüstös nevetésben! Közben pedig mégis csak van magánéleted is,- bár nem sok- de a család a gyönyörű unokák, beszélgetéseink kimeríthetetlen témája!

 

Kedves Ünnepelt erzsébet!

 

Kívánok Neked még sok boldog, egészségben, szeretetben eltöltendő évet, magunknak pedig, még Hozzád hasonló, sok ilyen , magas fokú hivatástudattal rendelkező személyi kísérőt! Rád gondolva, mindíg Müller Péter idézete jut eszembe:

 

“Az ember ott szép, ahol töröt!! Ott tudom megszeretni!”

 

Köszönet ezért a szeretetért!

 

Horváth emmy”

 

 

Kíváncsian várom a véleményeket, hozzászólásokat!

comments