Piszkavas

Énekpróbák Bolyki Balázzsal
(szerda: tehetség plusz ember – tematikus nap)

 

Nagyon érdekes témát feszegettünk a próbán. Igazi kihívás számomra az, hogy hogyan lehetnék már az éneklés legelejétől fogva tűzzel teljes lelket átadó ember. Szó volt még támadásról és védekezésről is, természetesen az éneklés küzdősportját illetően. Akkor kezdjük az elején!

 

Magas fordulatszám

 

Balázs a régi típusú és a legújabb motorok fordulatszámával példálózott. Ha már alapjáraton valami sokkal erősebb, akkor egyrészt hamarabb fel tud pörögni, másrészt pedig gyorsabban is tudreagálni a változásokra. Sajnos nekem ezek a példák kicsit nehezebben érthetőek, de azért talán nem veszett ügy. Valahogyan, már a legelejétől kezdve magas adrenalin szintnek kellene lenni. Sprintelőkről is beszéltünk. Arról a helyzetről, amikor az indulásnál valaki mennyire koncentrál. Én elmeséltem egy esetet, ami nagyon ide illett. Futóversenyen vettem részt. Még csak kb. 10 éves lehettem. Sosem voltam jó futó, nem is szeretek futni, de akkor valamiért ott voltam. A startra annyira rákoncentráltam, hogy az indulás után az első pillanatban megcsúszott a salakon a lábam és elestem. Ettől úgy megijedtem, valahogy úgy meglepődtem, hogy felpattantam, és igen gyorsan kezdtem el szaladni. Nagyon élesen emlékszem erre. Aztán a végén kiderült, hogy harmadik lettem. Én, aki nem vagyok jó futó, mindig 1-est, vagy kegyelem kettest kaptam tesi órán. Most már csak azt kellene valahogy kitalálni, hogy hogyan tudnám felpörgetni magam az éneklés elején.

 

Kidobós

 

Úgy látszik, hogy az éneklés tele van sporttal. Balázs előhozta azt az élményt, amikor kidobósat játszik egy csapat. Összehasonlította, hogy ez a fajta játék nem olyan, mint amikor kedvesen gurigatjuk egymásnak a labdát a földön ülve. Hát igen, amikor kicsi babákkal ilyet játszik az ember, az nem egy adrenalin pumpa. Ellenkezőleg. Lelassít, megnyugtat. Idáig számomra is érthető volt, hogy mi a példa lényege. Azután viszont már ellenáltam egy kicsit belül a lelkemben. Ugyanis Balázs a kidobós játéknak azt az elemét kezdte kiemelni, hogy mindenki menekül olyankor a játék közben, nehogy eltalálja a labda. Félünk. Igen, nyilván tutira bennünk van az adrenalin, amikor ilyet játszunk, de én nem szerettem ezt a játékot. Emlékszem, egyik-másik osztálytársunk élvezte, hogy erősen megdobhatta a többieket a csípős gumilabdával. Ki a csuda akar éneklés közben félni? Én nem. Fel is szólaltam, hogy nem lehetne-e találni valahogy más példát. Mondjuk a vak ping-pongozást. Fel is idéztem magamban az élményt, és elmeséltem a többieknek is.

 

Vak ping-pong

 

Van egy asztal, aminek pereme van. Mindkét oldalon van egy-egy kapu, egyfajta zsákocska, amibe be kell lőni a labdát. Az asztalnak azért kell a perem, hogy ne üssük ki a labdát, mert akkor aztán elég nehéz vakon megtalálni, hogy hová gurult. Még akkor is, ha az konkrétan csörög, ahogy gurul. Kicsit hangos, ahogy játszik az ember ilyet, de nagyon tudom élvezni. Lendületből oda vissza ütjük az ütővel egymás térfelére. Feszülten figyelünk, mert igen gyorsan kell védekezni, ha közelít a labda. Közben annyira izgalmas és élvezetes az egész. A felpörgetett állapot nem kérdés. Az öröm a játék közben szintén természetes. A lendület, a dinamika, ami az énekléshez is kell, magától értetődő, hiszen maga a játék teremti meg ezt a helyzetet. Másképp nem is lehetne megélni ezt. Számomra ez az az élmény, amivel meg tudom ragadni a kívánt életérzést, ami kell az énekléshez. Bár itt is az van, hogy a játék legelején csak akkor vagyok felturbózva lelkileg, ha esetleg van tétje. Ha nincs, akkor egy-két ütés azért kell, hogy azután létrejöjjön az az izgalmi állapot, ami azután fokozódik.

 

A tét

 

Még egy élmény eszembe jutott. Amikor egy meccsre készültünk az iskolában, és én is egy csapattag voltam. A verseny előtt valahogy különleges érzés kerített hatalmába. A tény, hogy ez egy verseny, van tétje, az megadta az alap izgalmi állapotot a szükséges adrenalin szinttel együtt. A próbán nehéz ezt megélni. Valamit ki kell találni, hogy hamarabb felébredjek hétköznapi álmaimból. Balázs azt mondta, hogy ne úgy álljunk, mint akik pl. sorbanállnak a zöldségesnél. A hétköznapi mivoltunkat felejtsük el. Gondoljunk magunkra másképp. Emelkedetten. Más minőségben. Ne a befelé érkező inpulzusokra figyeljünk, hanem arra koncentráljunk, hogy mi vagyunk azok, akik kiadunk, átadunk magunkból. Ne gondolkodjunk más dolgokról éneklés közben. Ez talált, mert nekem nagyon könnyen elkalandoznak a gondolataim. Mi legyünk azok, akiknek támadni kell. Tudnunk kell ezért védekezni. Nekünk kell hatni a közönségre. Az éneklésben kijelentünk dolgokat, és nem sugározhatunk bizonytalanságot. Hiszen a minket figyelő hallgatóság is éppenséggel tele van kérdésekkel. Balázs felhozta a betörő példáját. Ő tudja, hogy egy ember hogyan védi meg adott esetben a vagyonát, és erre készülve tervezi meg a rablást. Csak az tud „támadni”, azaz kifelé hatni, aki tud védekezni is. A határozottsággal, bizonyossággal, amiket a kijelentés formájában adunk át segít, hogy az önkéntelenül is védekező ember befogadhassa az üzenetet, amit az adott dal hordoz. Azt hiszem, ezt így kell érteni, de nem vagyok benne biztos. Még erről biztosan fogunk hallani. És biztos az is, hogy ezen még gondolkodni fogok a jövőben. Az emberi kapcsolatokban könnyen meglátom, hogy bizonyos reakciók éppen védekezés miatt vannak-e, vagy sem. Ezen a területen otthonosabban mozgom. Az előadói szituációban még sohasem találkoztam ezzel a kérdéskörrel, ezzel a viszonyítással, nekem nagyon új és izgalmas téma.

 

Egyet tudok, ha jó a parázs, akkor nagyon könnyen megy a begyújtás. Éppen hogy csak meg kell piszkálni, rátenni a fát, és már ég is a tűz. Télen igazán nagy dolog, ha nem kell szenvedni sokáig a fűtéssel.

 

 

Kíváncsian várom a véleményeket, hozzászólásokat!

comments