A kedves olvasó mikor szokta a leginkább dühösnek érezni magát? Hogyan bírkózik meg ezzel? Egy egyszerű kis családi epizódot írnék le és egy érdekes blogot ajánlanék majd a bejegyzés végén. Mindkettő a düh témaköréből való. Megmondom őszintén, én nem tartom magam egy dühöngő típusúnak. Amikor ezen a témán szoktam gondolkodni, akkor a végén azért mégis rájövök, hogy én a dühös emberekre vagyok dühös, ha már utolér ez az érzés. Na jó, azért ha a korlátaimnak ütközöm, igazából az dühít a leginkább. Ha valaki a környezetemben mérges, akkor is csak addig dühít a helyzet, amíg úgy érzem, hogy nincs eszköz a kezemben, hogy úrrá legyek a szituáción. Ugyanis nekem az életben az a célom, hogy a mérgemet ne másokra borítsam rá, illetve segítsem a környezetemben lévőket, hogy lecsillapodjanak, ha már így alakult. Irígylem azokat, akik jó humorral szinte pillnanatok alatt mosolyt tudnak csalni valaki szemére. Akkor most jöjjön először egy kis epizód, aztán egy hangos blog ajánlása.

 

Éppen reggeliztünk és sokan ültünk az asztalnál. Unokatestvérem véletlenül elvette a kisfia elől a tányért, pedig ő éppen el akarta kezdeni az evést. Ezt rossz néven vette anyukájától és dühösen Tovább olvasom

A kedves olvasót érte már rablótámadás? Sokan úgy gondolják, hogy velük ilyesmi nem történhet. Vannak akik túlságosan is szoronganak, hogy nehogy betörjenek otthonukba. Vannak cégek, ahol felkészítik a dolgozókat egy esetleges támadásra, mert olyan dologgal foglalkoznak. Nemrég érkezett egy levelezőlistára egy megtörtént eset egy rablásról. A sorok írója már túl van a lelki megrázkódtatáson, ami egy ilyen esettel jár és úgy gondolta, hogyha leírja nekünk, hogy vele mi történt, azzal bátoríthat másokat, de mire is? Az ki fog derülni ebből az írásból.

 

„Beértem a barátnőm kis antikvitásába, én nyitom, mert ma én vagyok a soros. Felkapcsolom a fényeket, berendezem a kirakatot, felszaladok a tyúklétrán a galériába, és igyekszem sorra venni a javításokat amik ma rám várnak, ötvös vagyok. Remélem marad egy kis időm a saját design dolgaimra is, közeleg a bemutató, és még sok a munka. Csengetnek, lesietek a létrán, nyitom az ajtót. Egy fura siltes sapkás napszemüveges alak. Rékát keresi, ismeri az apját. – mondom mindjárt jön, mit szeretne? Azt monda majd visszajön.

Kimegy az ajtón, én meg nagyon rosszul leszek, lever a víz és rettentően elkezdek remegni, tudom ebből baj lesz. Felhívom Tovább olvasom

Családi kiruccanásról, esztergomi kirándulásról, söröző medvékről és borkóstolásra készülőkről lesz szó ma. A medvés sztorit kivéve mindegyikben vak emberek is részt vettek, vagy épp ma készülnek résztvenni. Jó szórakozást a beszámolókhoz!

 

 Simon Gábor lesz ma a házigazdája egy balatonfüredi kiruccanásnak. Pedig nem is olyan régen volt együtt klubbtársaival Esztergomban. Én még sosem olvastam ilyen bátorítást arra, hogy az ember mozduljon ki végre. Mikor olvastam az úti beszámoló elejét, nagyon Tovább olvasom

Egy kedves kérésnek teszek most eleget. Váczi Éva írta nekem:

 

„Nem tudom, hogy állsz idő dolgában, de volna kedved megírni történetedet a blogomra? Főleg arra kihegyezve, hogy miken mentél át (kiemelve a látásod elvesztését), s hogy mégsem lettél ennek ellenére reményvesztett. Valahogy azt kéne boncolgatni, szerinted ez miért lehetett,
hogy nem borultál és borulsz ki, hanem életigenlő vagy?”

 

 Akkor álljon itt egy fekete-fehér történet.

 

Az élet egyik oldala

 

Édesanyám vette észre, hogy lehet, hogy rossz a szemem. Még csak pár hónapos voltam, amikor kiderült, hogy bizony nem látok. Szürkehályog műtétre van szükség. Képzeljük el azt az anyát, aki Tovább olvasom

Több ember jelezte már felém a háláját, hogy milyen jó ötlet is az, hogy felhívtam a figyelmüket arra, hogy a képek címkéjét írják meg, hogy mi, akik nem látunk, azért tudjuk azt, hogy mit ábrázol a dolog. Mi legyen a címke feliratán? Egy szó, vagy kettő, ami informatív? Vagy adhatunk át akár érzelmeket is? Egy mai döbbenetes élményem kapcsán jutottam ehhez a témához.

Tovább olvasom

Mivel ma kedd van, ezért jöjjön egy portré. Tehetség plussz ember és a kapcsolata az őt körülvevő közöségekkel. Egy ember, akit közelről kevesen ismernek, mert a kedvese sokkal feltűnőbb „látvány”. Gyömrőn él, van 3 gyermeke, egy vak felesége. Őt szeretném bemutatni közelebbről.

 

Létezik egy személy, akit nem a média fedezett fel, mégis egy csillag. Egy fénylő, ragyogó ékesség az égbolton sokak örömére. Amikor először találkoztunk, akkor az első pozitív benyomásom az Tovább olvasom

Ki látott már olyan gyereket, akinek a szülei első szóra megveszik neki azt, amit kér, mégis elégedetlennek látszik? Hogy lehet ez, mi áll a háttérben? Felnőtt korra mitől válhat valaki kitartóvá az emberi kapcsolatokban is?

 

Sokan vágynak egy összetartó családra anélkül, hogy komolyan számolnának azzal, bizony az életben a nehezebb időszakokhoz kitartásra, hosszú türelemre van szükség, mire sikerül túljutni egy problémán. A nehéz pillanatokban az örülni tudás készsége elengedhetetlen. Biztosan a kedves olvasó is találkozott már azzal a jelenséggel, hogy ugyanaz a helyzet az egyik embert földbe döngöli, a másik ember vígan átlendül rajta. Az egyik oka ennek az lehet, hogy volt lehetősége kialakulni ennek a készségnek. Én nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy ez nevelhető, mert az egyik kislányunk olyan, hogyha kap egy csokit, akkor azon kesereg egy pillanat mulva, hogy miért nem kettőt kapott. Hogyan lehetne Tovább olvasom

Ma beküldtek nekem egy érdekes cikket külső. Ez arról szól, hogy pár nagy cég hogyan viselkedett, amikor egy lány a vakvezető kutyájával be akart menni az üzletbe. Kétféle hozzáállásról is olvashatunk. Mindenkinek ajánlanám, mert nagyon tanulságos a történet. Vajon miért gondolja úgy egy cég, hogy egyszerűbb nem felvállalni a felelősséget, hanem magyarázkodni üdvösebb? Én sosem csinálok ilyet? Mi lehet az oka és ebből van egyáltalán kiút?

 

Első gyerekkori élményem az ebben a témában, hogy kikölcsönöztem a könyvtárból egy könyvet. Aztán az valahogy elszakadt és nagyon elkezdtem félni. Ismertem a könyvtáros nénit, szigorú volt, féltem a haragjától, hogy majd kiabálni fog. El is Tovább olvasom

Az létezhet, hogy az olimpia helyszínére, egy 2000 kilométeres távra készülő tandemes csapatról szóló cikk ne kapjon egy lájkot se? A válasz, hogy igen. Nem hinném, hogy azért, mert ilyen érdektelenek lennének az emberek, csak egyszerűen vagy senki, vagy nagyon kevesen olvashatták az alábbi cikkeket, vagy nem tagjai a facebook közösségnek. Én a megosztásra ésTovább olvasom

Ki az, aki meg tudná mondani, hogy hány kilométeren át tologatta a babakocsit? Ki az, aki össze tudná számolni az összes befőttesüveget, amit már elhasznált élete során a befőző időszakban lekvárokhoz, gyümölcsökhöz, uborkához stb. ? A bejegyzés végén olvashat majd mindenki egy ilyen humoros összegzést, előtte pedig szóljon pár gondolat arról, hogy milyen jó azoknak, akik otthon dolgozhatnak. Mert hát igazából ők mindig ráérnek. Milyen jó is lenne, nem másoknak és máshol dolgozni…

 

Igen, biztos rossz lehet sok esetben a zötykölődés, a nem megfelelő munkakörülmény és az emberek is olykor elviselhetetlenek gondolom. A férjem is ingázott be Pestre, már az Tovább olvasom