Most nagy felhajtás van a „Goldenblog” verseny külsőkörül. Blogolók mérhetik össze erejüket. Lesz szakmai díj és közönség díj is kihírdetve. Ez sokaknak sokat jelent és a győzelemért versenyeznek. Én is egy „játéknak” köszönhetem azt, hogy létrejött ez az oldal. Annak idején Vida Ági külsőhírdette meg, hogy akinek sikerül a legtöbb szavazatot összegyűjtenie, az megnyerheti tőle, hogy elkészíti a weboldalát és személyes tanácsadást is ad mellé. Most, hogy a kedves olvasó látja ennek az eredményét, felteszem a kérdést. Érdemes volt küzdenem a győzelemért? Megéri működtetni ezt az oldalt?

 

 Had mondjam el, hogy ennek rendkívül sok más egyéb pozitív hozadéka lett. Bekerültem egy olyan közösségbe, ahol egymást Tovább olvasom

A háziorvosnál való várakozás, az érkezési sorrend néha nem konfliktusmentes. Mit tehet valaki, ha nem lát és nem szeretne utolsóként sorra kerülni, mert nem ő volt az utolsó? Hogyan segíthet embertársának, aki nehezebben mozog, hall, vagy lát? Bizony egy egészségügyi intézmény folyosólyán sok ilyen helyzet van. Először egy kis rövid eset, ami megrázott, mert tehetetlen voltam.

 

Megrándult a lábam és egy fél nap után mégiscsak egy kórház folyosóján találtam magam. Nem bírtam menni, mert iszonyúan fájt. Csak kinyújtva bírtam tartani, ahogy ültem és először nehéz is Tovább olvasom

Egyik aranyérmesünk nyilatkozott egy kedves emlékéről, ami kislány korában történt. Egy általa nagyra tartott ember, példakép figyelmessége, ígérete csodásan motiválta. Amikor ezt a sztorit olvastam, jó értelemben, kirázott a hideg. Elgondolkodtam, hogy én vajon ki vagyok a gyermekem szemében? Egy „nagy ember” apró ígérete és annak betartása ilyen inspiráló egy gyereknek, hogy a végén küzd és tényleg olimpikon lesz?  Vajon válhat a szülő olyan naggyá csemetéje szemében, mint egy olimpikon? Vajon ígéreteink betartása adhat akár akkora motiválást, hogy az élete végéig kitartson?

 

A jó hír az, hogy igen. Ha megfelelően alakul ki a szülők és Tovább olvasom

Tegnap egy kedves régi barátom esküvőjén voltam. A cédrus együttesnek, amibe énekeltem 10 évvel ezelőtt, annak a vezetője megnősült. Már rég volt együtt a csapat, azt gondoltam, biztosan találkozom a régi barátokkal. Ezzel a várakozással a szívemben készültem és indultam erre az örömünnepre. Újra felidéztem a saját esküvőmet. Férjemre gondoltam és a közös életünkre. Aztán Kiss Gergőre gondoltam és azt próbáltam elképzelni, hogy vajon milyen lehet az a lány, akit elvesz feleségül.

 

Csak ültem az asztalnál és a könnyeimmel küszködtem. Nemakartam, hogy valaki meglássa, hogy legszívesebben Tovább olvasom

Kitüntette az amerikai nagykövet az Ability Park szervezetet, külsőadta hírül a HVG.hu. Ők arra hivatottak, hogy a különféle fogyatékossággal járó élethelyzeteket bemutassák játékos formában. Aki még esetleg nem ismeri őket, had ajánljam a videótárukat! külső

 

 

 Élményszerzésen, tapasztalatokon keresztül szeretnék elérni, hogy a sérült embereket minél többen, minél könnyebben el tudják fogadni és ne elutasítás legyen egy-egy szituáció vége. Van egy fix helyük, ahová várják az embereket, csoportokat korosztálytól függetlenül. Tartanak más helyszíneken is érzékenyítő Tovább olvasom

Egyre több írást ismerek meg azoktól, akik a pozitív gondolkodás hívei. A közös mindegyikben az, hogy arra bátorítják az embert, hogy nézzük a dolgok jó oldalát. A rosszal mindenki tisztában van úgyis, de ha már megtehetjük, akkor inkább a jobbik felét nézzük a dolgoknak. Ezen elgondolkodtam egy kicsit. Vajon a nehézségeket úgy érdemes kezelni, hogy nézzük a dolgok másik oldalát, vagy azért a megszűntetése is jól jönne? Tegyük fel, hogy súlyos probléma van a gyerekkel, vagy a párkapcsolatban. Akkor elegendő mondjuk hálás szívvel gondolni arra, hogy milyen jó, Tovább olvasom

„Egy szó és más semmi, a vágyam csak ennyi”

Tényleg? Akkor ezt ma teljesítem!

Sok ember mesélte már nekem, hogy fél, amikor meglát egy sérült embert az utcán, mert nem tudja, hogy hogyan segítsen. Az is bizonytalanságot okoz, hogy milyen szavakat lehet használni, mi az, ami nem sértő. A médiákban van egy-két rosszul használt kifejezés, ami annyira elterjedt, hogy maguk a sérült emberek is néha következetesen rosszul alkalmazzák. 

Mit tehet mégis a kedves olvasó, ha tényleg ott a jó szándék, de úgy érzi, hogy nincs elég ismerete a segítségnyújtással kapcsolatosan? Olvassa végig ezt a bejegyzést!

Van egy jó hírem! Egyetlen szót kell csak megjegyeznie az egészből, s azzal varázsütésre megoldódhat Tovább olvasom

Engem nagyon megfogott nemrég egy ismerkedős játék. Egy család úgy mutatkozott be a többieknek, hogy egymást mutatták be. Mindenki elmondta, hogy az épp soronlévő személyben mit szeret. Nagyon elgondolkodtató volt számomra. Olyan érdekes volt úgy az az egész. A szeretet szemüvegén keresztül olyan dolgokat tudhattunk meg róluk, amit másképp nem lett volna lehetséges megismerni, hiszen magát az ember nem tudja úgy megismertetni. Olyan mélyen és színesen, ahogyan a szerető szemek látják. Ez az élmény járt át akkor is, amikor egyik látássérült sorstársam és barátom bemutatta többünknek azt az embert, akinek nagyon sokat köszönhet. Hajnal Erzsébet érzékenysége, türelme aranyat ér, de ez hogyan is néz ki az ő emberi formájába öntve? Milyen ő, aki maga is látássérültként segít? Horváth Emmy egy évvel ezelőtti írását Tovább olvasom

A kedves olvasó mikor szokta a leginkább dühösnek érezni magát? Hogyan bírkózik meg ezzel? Egy egyszerű kis családi epizódot írnék le és egy érdekes blogot ajánlanék majd a bejegyzés végén. Mindkettő a düh témaköréből való. Megmondom őszintén, én nem tartom magam egy dühöngő típusúnak. Amikor ezen a témán szoktam gondolkodni, akkor a végén azért mégis rájövök, hogy én a dühös emberekre vagyok dühös, ha már utolér ez az érzés. Na jó, azért ha a korlátaimnak ütközöm, igazából az dühít a leginkább. Ha valaki a környezetemben mérges, akkor is csak addig dühít a helyzet, amíg úgy érzem, hogy nincs eszköz a kezemben, hogy úrrá legyek a szituáción. Ugyanis nekem az életben az a célom, hogy a mérgemet ne másokra borítsam rá, illetve segítsem a környezetemben lévőket, hogy lecsillapodjanak, ha már így alakult. Irígylem azokat, akik jó humorral szinte pillnanatok alatt mosolyt tudnak csalni valaki szemére. Akkor most jöjjön először egy kis epizód, aztán egy hangos blog ajánlása.

 

Éppen reggeliztünk és sokan ültünk az asztalnál. Unokatestvérem véletlenül elvette a kisfia elől a tányért, pedig ő éppen el akarta kezdeni az evést. Ezt rossz néven vette anyukájától és dühösen Tovább olvasom

A kedves olvasót érte már rablótámadás? Sokan úgy gondolják, hogy velük ilyesmi nem történhet. Vannak akik túlságosan is szoronganak, hogy nehogy betörjenek otthonukba. Vannak cégek, ahol felkészítik a dolgozókat egy esetleges támadásra, mert olyan dologgal foglalkoznak. Nemrég érkezett egy levelezőlistára egy megtörtént eset egy rablásról. A sorok írója már túl van a lelki megrázkódtatáson, ami egy ilyen esettel jár és úgy gondolta, hogyha leírja nekünk, hogy vele mi történt, azzal bátoríthat másokat, de mire is? Az ki fog derülni ebből az írásból.

 

„Beértem a barátnőm kis antikvitásába, én nyitom, mert ma én vagyok a soros. Felkapcsolom a fényeket, berendezem a kirakatot, felszaladok a tyúklétrán a galériába, és igyekszem sorra venni a javításokat amik ma rám várnak, ötvös vagyok. Remélem marad egy kis időm a saját design dolgaimra is, közeleg a bemutató, és még sok a munka. Csengetnek, lesietek a létrán, nyitom az ajtót. Egy fura siltes sapkás napszemüveges alak. Rékát keresi, ismeri az apját. – mondom mindjárt jön, mit szeretne? Azt monda majd visszajön.

Kimegy az ajtón, én meg nagyon rosszul leszek, lever a víz és rettentően elkezdek remegni, tudom ebből baj lesz. Felhívom Tovább olvasom