Találd meg a hangod!

Leonamosolyogvaénekel

“Találd meg a hangod!”

Álljunk meg egy pillanatra! … Mit jelent nekem ez a felhívás?

Rendben, mehetünk tovább!

TARTALOM:

Leonamosolyogvaénekel

Találd meg a hangod!

(Szemléletformáló tevékenységek az egészséges énekhangért, társadalomért)

Ezt a címet adtam annak a pályázatnak, melyet a Magyar Művészeti Akadémiának nyújtottam be április végén. Nem is gondoltam volna, hogy egy komoly munkaterv összeállítása milyen mély önismereti folyamatotindít el. Ezt a bejegyzést köszönettel írom mindazoknak, akik segítséget nyújtottak bátorításukkal, ajánlólevelükkel, mentorálással. Akiket érdekel a téma, hogyan fér meg a szociológia és az éneklés egy helyen, azoknak is olvasásra javaslom ezt az írásomat.

Találd meg a hangod! – Hol a helyem?

Emelje fel a kezét, aki azt gondolja, könnyű megtalálni a helyünket ebben a világban! Tudjuk, mi az, ami szenvedéllyel tölt el, nincs más dolgunk, csak követni, amerre visz! Így működik ez? Így működünk mi? Bárcsak ilyen egyszerű volna. Ahhoz ragaszkodom viszont, hogy amire hosszú távon vállalkozom, azt szenvedéllyel csináljam, mert amikor jönnek a nehézségek, csak így van esélyem kitartani. Mégis, egy vak nagy családos édesanya, aki énekelni is nagyon szeret másoknak, de egyébként meg szociológus, hogyan tud rátalálni arra az önmagára, aki mindennel foglalkozik, ami szívügye, de nem megy rá a magánélete? Egy fenékkel sok lovat megülni már nem szeretnék, de akkor mit csináljak? Sokan munkájuk mellett énekelnek, egyfajta mellérendelésként életüknek. Én mindig úgy éreztem, az éneklés számomra ennél többet jelent. Valahogy bele kell vinnem a szakmámba, a szociológiába. Mégis hogyan gyúrjam össze a társadalomtudományt az énekléssel? Egy pályázat kapcsán még inkább kikristályosodott.

Találd meg a hangod! – Képes vagyok rá?

A Magyar Művészeti Akadémia az idén is kiírta három éves ösztöndíjpályázatát a különféle művészeti területeken végzendő magas színvonalú alkotói, előadói, kutatói munkák támogatására. Már maga a felhívás hatására felmerült bennem a kérdés: elég ehhez az én tudásom, eddigi tevékenységeimből vett tapasztalatom? Azonnal előtört belőlem a „kevés vagyok én ehhez” című érzés. Képes lennék megugrani egy ilyen magas lécet? Kádek Heny osztotta meg velünk, énekes tanítványaival ennek a lehetőségnek a hírét, gondoltam bizonyára azért, hogy mindannyiunkat bátorítson, próbáljuk meg. Közeli barátaim lelkesítő szavait is nyitott szívvel fogadtam. El is gondolkodtam azon, miért van az, hogy valamikor könnyen elhiszem, képes vagyok valamire, máskor meg ugyanezzel a dologgal kapcsolatban hatalmasak a kétségeim és nem örülnék még a bátorító szavaknak sem. De ez már más téma.

Találd meg a hangod! –Mi inspirált?

A felhívás sokat segített a közelmúltban abban, hogy leüljek, és átgondoljam, milyen munka is lenne számomra az, amit az esetleges ösztöndíj lejárása után is, három év után is, szívvel-lélekkel, nem kiégve, tudnékfolytatni. Mi az, amit már eddig is csináltam, és beilleszthető? Az alábbi videófelvételen barátaimmal éneklem el egyik kedves gospel dalomat, a Tudd van egy gyertya címűt.

Már tervek egész gyűjteménye a rendelkezésemre állt, melyeket éppen az ilyen alkalmakra is tartogattam. Kerestem, mire dobban, lángol a szívem? Milyen az a tudományos, és egyben művészeti tevékenység, amit reális eséllyel meg is tudnék valósítani? Ahogy ezen gondolkodtam, eszembe jutott valami. Egy nap egy színdarab elgondolkodtatott, amit Szalay Kriszta alkotott „És a nyolcadik napon” címmel.

„Egy 30 körüli, egyedülálló nő vállalja egy alkalmi kapcsolatból született gyermekét. A sors nagy feladatot mér rá: a gyermek Down-szindrómás. Hogyan alakul az anya, környezete, hogyan fejlődnek lelkileg? A darab humorral, öniróniával vegyített drámai jelenetekkel illusztrálja, hogy minden, amit az élettől látszólag pofonként kapunk, olyan feladatot hordoz, melyet, ha megoldunk, teljesebbé válhat az életünk. A szerző saját tapasztalataira építve, valamint Down-szindrómás gyermekek szüleivel való beszélgetések alapján írta meg művét.”
(port.hu)

Ez a darab, már évekkel ezelőtt arra ihletett, hogy keressem a saját helyem, művészi hangom a társadalmi szemléletformálásban. Mit tudnék kezdeni a dalokkal, amiket tanulok és énekelek? Van annyi tehetségem, hogy hiteles énekművésszé váljak? Hogyan használhatnám fel a saját élményeimet én is? Számomra példa értékű, hogyan született meg ez a mű, s ahogyan ez érinteni képes!

Találd meg a hangod! – Mit tervezek a pályázat keretében?

Tanulmányozni szeretném azon művészeti tevékenységeket, melyeket kifejezetten a tudatos társadalmi szemléletformálás céljából végeznek. Erre, és saját tapasztalataimra építve műsorokat szerkesztenék iskolásoknak, édesanyáknak, Gyömrő és környéke kulturális programjain résztvevő közönségének, s ezekben közre is működnék énekes produkciókkal. Kiadványt készítenék az érzékenyítés-módszertan szakembereinek tapasztalataimból, újonnan szerzett tudásomból. E célból egy témaspecifikus weboldalt is készülök üzemeltetni. Sorstársaim írásait is kiadnám, melyeket ajándékként hazavihetnének az előadásokon résztvevők. A program végén zenei albumot is készítenék. Így sikerült összegyúrnom a szociológiát a művészettel. Közben szeretnék fejlődni énekesként a Kádek-módszer által, s szeretnék olyan kiadványt is megjelentetni, mely az énekléssel kapcsolatos tévhiteket oszlatná el, mert sok pl. az olyan egészségügyi probléma is, ami a hiedelmekből fagadó rossz beidegzésű hangképzés útján keletkeznek. Éppen ezért hálás vagyok, hogy Dr. Balázs Boglárka, fül-orr-gégész, foniáter szakorvos is ajánlólevelével támogatott! Egy kedves gyömrői, programszervezésben is jártas, a helyi Karitász önkéntese is ilyen módon hozzájárult a pályázat “hitelesítéséhez”. Bekéné Búzás Edittel sok jótékonysági könnyűzenei koncertet szerveztünk helyben többekkel is együttműködve.

Ezt a programot Kádek Heny, énektanár, színművész mentorálásával végzem majd, így nem kérdés számomra a magas színvonalú sikeres megvalósítás! Nagyon köszönöm neki, hogy vállalta ezt a feladatot!

Találd meg a hangod! – Ő is hitt bennem

Van, aki már óvodás korában pontosan tudja, mi szeretne lenni. Van, akinek egy élet is kevés, hogy önmagára találjon. Én valahol a kettő között érzem magam. Nálunk nem én, hanem édesanyám volt az, aki már óvodás koromban „tudta”,, hogy mi leszek. Sokáig nem is idéztem fel soha, amit ő mondott nekem kicsinek, mert úgy gondoltam, elfogult volt, nagyon szeretett, és mivel én voltam a szeme fénye, mit is tehetett volna másképp. Öt-hat éves lehettem, amikor egy zeneovis foglalkozás után az iskola folyosóján kijelentette: „Kislányom, te énekes leszel és tudós!” Most látom én is igazából, így negyven után, hogy ott a helyem, ahol énekelni lehet, ez a művészi énem, s ezt valamilyen társadalmi szemléletformáló céllal tehetem, ez pedig a szociológus énem. Édesanyám nyolc éves koromban meghalt, de az akkori szavai most újra felerősödtek bennem. Itt egy régi kép rólunk

Leonakicsikorábanédesanyjávalésédesappjával

Milyen érdekes, hogy éppen ezt mondta! Nem tudhatta, hogy mi lesz belőlem! Szerintem vidáman nevetne velem együtt, hogy mekkorát „jövendölt” akkor.  Hiszen már egy jó ideje nyakig vagyok az ilyen típusú programokban. Csak eddig mindig mások terveiben vettem részt, amit most megírtam, ez lesz azelső nagyobb lélegzetű saját elképzelésem.

A pályázatot beadtam, július végén, vagy augusztus elején derül ki, mi lesz a végeredmény. Minden támogatást mégegyszer nagyon köszönök!