Mit kezdjek a dühömmel?

A kedves olvasó mikor szokta a leginkább dühösnek érezni magát? Hogyan bírkózik meg ezzel? Egy egyszerű kis családi epizódot írnék le és egy érdekes blogot ajánlanék majd a bejegyzés végén. Mindkettő a düh témaköréből való. Megmondom őszintén, én nem tartom magam egy dühöngő típusúnak. Amikor ezen a témán szoktam gondolkodni, akkor a végén azért mégis rájövök, hogy én a dühös emberekre vagyok dühös, ha már utolér ez az érzés. Na jó, azért ha a korlátaimnak ütközöm, igazából az dühít a leginkább. Ha valaki a környezetemben mérges, akkor is csak addig dühít a helyzet, amíg úgy érzem, hogy nincs eszköz a kezemben, hogy úrrá legyek a szituáción. Ugyanis nekem az életben az a célom, hogy a mérgemet ne másokra borítsam rá, illetve segítsem a környezetemben lévőket, hogy lecsillapodjanak, ha már így alakult. Irígylem azokat, akik jó humorral szinte pillnanatok alatt mosolyt tudnak csalni valaki szemére. Akkor most jöjjön először egy kis epizód, aztán egy hangos blog ajánlása.

 

Éppen reggeliztünk és sokan ültünk az asztalnál. Unokatestvérem véletlenül elvette a kisfia elől a tányért, pedig ő éppen el akarta kezdeni az evést. Ezt rossz néven vette anyukájától és dühösen elvonult és fel volt háborodva, hogy elvették tőle a tányért és ő kijelentette, hogy nem fog reggelizni. Persze az egész helyzet véletlenül alakult így. Bármit lehetett neki mondani, nem ment vissza az asztalhoz. Aztán végülis anyukája oldotta fel a helyzetet azzal, hogy megpuszilta és bocsánatot kért tőle. Persze, most lehet azt mondani, hogy engedetlen kölyök, én bizony nem adtam volna neki ebédig semmit stb. . Mit képzel az ilyen, örüljön, hogy kap enni. Amíg én vagyok az anyja, addig azt kell csinálnia, amit én mondok! Láttam már ilyen szituációt is, ahol az ilyen jellegű eseteket így reagálta le valaki és bevallom, én is könnyebben hajlok, ha fáradt vagyok arra, hogy márpedig így-vagy úgy lesz valami és kész. Nem figyelek oda, hogy saját magam ne legyek dühös. Pedig ezzel kell kezdeni. Bár a hiszti kapcsán jött elő a téma Pécsi Rita előadásaiban, de ugyanez itt is így látszik működni, hogy először magunkra kell önteni azt a bizonyos vödör vizet, hogy lehiggadjunk. Olyan érdekes volt nekem végignézni most a hétvégén ezt az esetet. Igazából az unokatestvérem nem értette az elején, hogy mi a baja a fiának, az hiába mondta, hogy mi. Talán nem a tányér elvétele volt a gond,hanem amit mögé képzelt a gyerek, anya nem figyel oda rám. Csodálatos volt látni, hogy erre a durcira mégsem sértődéssel válaszolt az anyuka, hanem az volt a fontos, hogy megnyugtassa a fiát, akármi is a valódi problémája. Amikor minden elcsendesedett, akkor már meg tudták beszélni, hogy végülis mi történt. Nekem ez egy újabb tanulság volt és bizonyíték arra, hogy tényleg először az érzelmeket kell akár saját magunkban, akár mások felé kezelni és a többit csak utána van értelme, mert előtte nem változik semmi. Egy szelíd légkör megteremtése és megtartása egy családban létszükségnek látszik. Sőt, a társadalmi párbeszéd szempontjából sem utolsó. Erre majd másik alkalommal térnék ki konkrét példával.

 

Ha a kedves olvasó úgy érzi, hogy ez ösztönösen jól megy, akkor had kérjem meg, hogy a hozzászólásokban segítse tapasztalataival azokat, akiknek nehéz. Ha egy kis érdekességre vágyna például a dühkezelés témájában, akkor szívesen megmutatok egy weboldalt. A tulajdonos nem csak a szavaival tartja fontosnak az empátiaalapú kommunikációt, hanem elkezdett konkrét lépéseket tenni például a vak emberek felé. Oldalát illusztráló képeit felcímkézte, így a látássérültek beszélő szoftvere fel tudja nekünk olvasni, hogy mit láthatunk. Ezzel mi sem maradunk ki abból az élményből, amit egy képpel lehet pluszban közölni csak. Főleg azok nevében lehetek hálás, akiknek vannak látó időszakukból tapasztalataik, de nyilván, hogy egy ilyen apró figyelmesség egy vakon született embernek is jól eshet. Egy másik különlegessége ennek a honlapnak, hogy elindult egy hangos blog. Igazából ez is elég különleges dolog. Ha érdekli, itt egy bátorító blogbejegyzés olvasható képekkel illusztrálva. Csak azt sajnáltam, hogy nem lehet hozzászólni, mert annyira tetszett és szívesen megírtam volna ezt, de most akkor itt élek ezzel a lehetőséggel.

 

Ezúttal minden látássérült nevében köszönöm a figyelmességet kedves Szalóki Ildikó! Egy lépéssel előre jutott az oldal az akadálymentesség felé. Színesebbé vált az írás a vak emberek számára is. Egy hasznos információ még a kedves sorstársaim felé, ha nem szeretnének dühösek lenni egy géplefagyás miatt, akkor a jaws 11-es verzióját használja, aki tudja, a korábbiaknál még fennakadások lehetnek.

 

Kíváncsian várom a véleményeket, hozzászólásokat!

comments