Minket kitartásra neveltek?

A metaadatok átugrása és tovább a bejegyzésre

Pár gondolat a kitartásról a veleszületés és jellemformálás fényében
(hétfő: egészségmegőrzés-emberi kapcsolatok – tematikus nap)

kisbabánkinkubátorban

Vajon a kitartás mennyire velünk született tulajdonság?
Milyen szerepe van egy szülőnek abban, hogy ilyenné váljon a gyermeke?
Én mennyire vagyok kitartó?
Engem mire, hogyan neveltek?

Már régen jelentkeztem, úgyhogy kicsit írok magunkról is a témát érintve, illetve egy rövid cikket is idézek.

Új lendületet kaptam a blogíráshoz

Legkisebb gyermekünk már lassacskán másfél éves és kezd visszatérni a „régi” időszámítás.

Hősiesen küzdött az életéért

Alig volt több másfél kilogrammnál, mikor megszületett Erika lányunk. Két hónappal korábban érkezett erre a világra.

  • Inkubátor,
  • lélegeztetés pár napig,
  • kicsit később egy fertőzés,
  • közben anyukája nélkülözése,
  • gépek csipogó hangja,
  • idegen szokatlan környezet,
  • átélte, túlélte, kibírta és most már azt tanulja éppen, hogyan lehet puszit adni valakinek. 
    Remélem, hogy növekedni fog benne az a mag, a kitartás magja amíg a mi feladatunk terelgetni őt ebben az életben, hogy felnőtt korában is erős, életigenlő legyen, ha jönnek a nehézségek.

    Egy hasznos rövid cikk a kitartásra nevelésről

    „Néha próbáljuk megakadályozni, hogy a gyerekeink rosszul érezzék magukat a bőrükben, vagy ha nem is tudjuk teljesen megakadályozni, hát a lehető legrövidebb időre szorítani azt.
    Minden kudarc rossz érzéseket szül – jó ha meg is tudjuk őket nevezni, mint pl. szomorúság, csalódás, düh – ám a lényeg, hogy gyerekünk ennek ellenére általában újra próbálkozik, és igyekszik megbirkózni egy-egy feladattal.

    Az átélt érzelmek két irányba indíthatják: vagy erőt gyűjtve próbál kilábalni a helyzetből és megszüntetni a számára kellemetlen érzést, vagy kiszáll a helyzetből, és feladja.
    Mindkét verzióval eléri a célját: megszünteti a számára kellemetlen érzést. Az első verziót cselekvőképességnek, a másodikat tehetetlenségnek nevezi az optimizmus szaktekintélye, Martin Seligman.

    Ha a gyerekeknél marad az aktivitás, a feladat, és nem vesszük át tőlük, sőt, megtámogatjuk a cselekvőképességüket, megerősödve léphetnek túl egy-egy nehéz, gyakran sikertelenséggel, kudarcélménnyel, csalódással teli helyzeten. Mert ők is tesznek érte. És ez a tudat sokat jelent.

    Röviden: hagyjuk, hogy küzdjenek egy-egy helyzetben, mert csak erősebbé teszi őket, ha végül legyőzik az akadályt. Ha mi győzzük le helyettük vagy nekik, csak megerősíti őket tehetetlenségükben.”

    Ilyen és ehhez hasonló hasznos tippek olvashatók Skita Erikáék hírlevelében, külsőamire itt lehet feliratkozni:http://www.ertsunkszot.hu/¬heti-hasznos-tipp

    Jó kérdés?

  • Vajon a szülők hány százaléka figyel tudatosan arra, hogy a gyermeke jelleme kitartó legyen?
  • Egyáltalán mennyien látják ezt fontos kérdésnek?
  • Mennyire van ehhez információnk szüleinktől, nagyszüleinktől?
  • Média és egyéb források mennyire léteznek?
  • Ezek nem pusztán költői kérdések, bátran hozzá lehet szólni, segítsük válaszainkkal egymás életét!

    Ha inkább csak személyesen velem szeretné megosztani hozzászólását, akkor azt is megteheti, kattintson ide! külső

    Milyen téma lenne még hasznos a blogot olvasók számára, vagy személyesen önnek? Tegyen javaslatot bátran, ide kattintson! külső