Mese habbal

Bejegyzés adatai

Gyerekkoromban nekem az volt természetes, hogy amit egy felnőtt mond,az igaz. Amit az újságban írnak,az úgy van. Ha elvittek minket színházba, minden esetben remekül éreztem magam, tehát a színház egyenlő volt a tökéletes kikapcsolódással. Most jön egy kis vicces történet:

 

Egyetemista barátnőm egyszer felajánlotta, hogy menjünk el együtt színházba. Én nagyon örültem ennek, mert már évek óta nem voltam. Vakon máshová is csak azért megyek egyedül, mert pl. iskolába járok adott esetben, vagy a gyerekekkel megyünk az óvodába. Funkcionális a cél, csak úgy, a séta kedvéért nem közlekedek, mert számomra nem élvezetes. Nem tudom nézni a környezetemet, kirakatokat, a természeti szépségeket. Szórakozni pláne nem járok egyedül, hiszen általában az ember amúgy is társaságban szeret elmenni valahová. Egy idegen épületben segítség nélkül nem tudok eligazodni, ha egy színdarabban valamilyen jelenet látható, amihez nem társul szöveg, akkor az rossz, mert előfordulhat, hogy nem értem az események folyását. Ha filmet nézünk itthon és sokáig csend van benne, nem beszélnek, akkor mindig megkérdezem a férjemet, hogy éppen ki, mit csinál. A Calambo sorozatot azért szeretem például, mert ott mindig beszédben derülnek ki a dolgok és a nyomozás folyamata is izgalmas számomra úgy, hogy közben nem kell folyamatosan kérdezősködnöm, hogy mi történik éppen. Érthető számomra, mert a párbeszédekből teljesen jól követhető a cselekmény. Jó, lehet, hogy egy-két apró részretről lemaradok, de amiről nem tudok az nem fáj, ugye? A lényeg, hogy vakon is tudom követni a történést úgy, hogy az számomra is élvezetes.

 

El is jött a napja a színházlátogatásnak. Már előre örültem annak, hogy milyen jól fogom magam érezni. A darabot a barátnőm sem ismerte, de úgy emlékszem, hogy valamilyen kortársmű volt. Mindketten kíváncsian ültünk be a helyünkre. Majd eltelt 1 perc, aztán kettő, majd a következő perc, s egy szó, még annyi sem hangzott el. Zene, mozgás, szimbolikus elemek játéka szórakoztatta a közönséget még legalább 1 órán keresztül. Szegény barátnőm nagyon zavarba lett. Ő sem feltételezte, hogy ez a darab ilyen. Ráadásul olyan lelkes volt, hogy valamilyen jó élményhez juttat engem. Én csak nevettem és aztán ő is csak nevetett. A mai napig nem felejtettük el ezt az esetet. Ami viszont még fontosabb, hogy a barátságunk az egyetem után is megmaradt, s most az április 1-i koncerten közösen fogunk fellépni. Ez már a művészet másik oldala.

 

Végül következzen egy filmajánlat, amit gondolatban tökéletesen lehet követni. Tudósok beszélnek az élet rejtélyének megfejtéséről. Amit állítanak az valóban igaz lehet, vagy mese habbal? A feje tetejére állítják a Darvinizmust.

 

A link a hozzászólásokban!