Melyik ujjamat harapjam meg?! 2. rész

Sorozat a döntésképesség kialakulásának,  fejlesztésének lehetőségeiről
(hétfő: egészségmegőrzés–emberi  kapcsolatok – tematikus nap)

Mi az az eszköz, amivel szülőként  képesek lehetünk vigyázni a gyermekünkre akkor is, ha mi nem vagyunk  éppen velük? Ha gyermekünk képessé válik az önálló döntéshozásra,  akkor nagyon sok veszélytől óvhatjuk meg, kezdve onnan, hogy egy  rossz társaságba keveredve „engedelmesen” viselkedik, odáig,  hogy manipulatív szándékkal ráveszik valamire, amit nem akar mondjuk  egy vásárlás során, vagy egy kapcsolatban  megtenni. De a felelősségvállalás képessége sem utolsó szempont  felnőtt korban, ha valakinek a döntésképessége megfelelőképpen  kialakult! Ezt a folyamatot hivatott segíteni ez a sorozat, gyermekeinkért  és saját életünkért.

Uzsalyné dr.  Pécsi Rita neveléskutatóval készült műsor  a Rádió Aktívban a „Sulióra” c. műsor keretében ebben a témában,  az ott történt beszélgetés jegyzetét olvashatja az olvasó itt  a blogban. A teljes műsor linkje a cikk végén lesz megtalálható!

Az előző bejegyzésben magáról  a döntésről volt szó, most pedig azt nézzük meg, hogy hol akadhat  el a folyamat. Biztos vagyok benne, hogy ismerős jelenségeket
fogunk  találni a saját életünkre nézve!

A döntés magányos műfaj

Riporter: – Ez azt is jelenti, hogy magunkra  vagyunk utalva és mindig a saját meggyőződéseinkre kell hallgatni?

Uzsalyné dr. Pécsi Rita: – Igen. Tanácsot lehet kérni, de a végső döntést  mindig egyénileg kell meghozni. Ez mindig a vége a folyamatnak, és  ezért nehéz
is. Egy adott esetben például egy közmegegyezéssel  szembe kell menni, a kényelmemmel szembe kell helyezkedni, vagy nehéz  valamit vállalni.

A döntéshozás folyamata és az  elakadások

Először is észlelni kell a helyzetet: hogy én most  itt fel vagyok szólítva egy döntésre! Ez sem olyan magától értetődő.  Mert úgy gondoljuk, hogy „Á,
ez nem az én dolgom most!” (Ismerős?) Tehát észlelem a helyzetet, azután  mérlegelek, értékelek, mi itt az én utam, és azt belülről magam  egyedül döntöm
el. És ez még mindig semmi, mert ez még csak egy  elhatározás, ezt végre is kell hajtani! Azaz vállalni utána annak  a döntésnek a következményeit, annak
a felelősségét!

Akkor van igazi döntés, hogyha a  kezdettől, tehát az észleléstől fogva egészen az elhatározással  járó következmények vállalásáig ezt a folyamatot végigviszem.
Na most ez nagyon sok ponton el tud akadni.
• Előfordulhat, mint ahogy az előbb is mondtam, hogy nem is észleltem, hogy    nekem dönteni kell, és csak belesodródtam egy valamibe, s utólag veszem
észre, hogy hoppá: itt azért választhattam volna.
• Azután elakadhatok a következőben, hogy nem hozok belső elhatározást. Észleltem ugyan, de nem belülről döntöttem (hanem külső nyomás hatására).
• Vagy döntöttem, elhatároztam, hogy hú, most én pl. „fogyókúrázni fogok”, vagy gyerekeknél gyakran van, hogy „jó leszek”, „jó lesz a bizonyítványom”,
igen ám, de amikor a külső-belső megpróbáltatások jönnek, nyilván próba elé állítják ezt a döntésemet. Nem lesz jó a (külső) körülmény, nem úgy jön ki
a „lépés”, aztán jönnek a belső nehézségek: nem gondoltam, hogy ez ennyi fáradtsággal jár, mások finnyognak, akkor ezt most én hogy magyarázom meg… Sokszor
meg kell védenem ezt a döntésemet, vagy megváltoztatom.

Tehát a következményeknek a végigvitele  és a felelősség vállalása nélkül nincs döntés. Már ezt is  tanítani kell. Ez is egy olyan dolog, amit úgy tudunk
megtanulni,  ha csináljuk is. Úszni úszva tanulunk, járni járva tanulunk stb.  Dönteni is csak döntve tudunk megtanulni. Az nem elég, hogy időnként  megkérdezzük
a gyerekek véleményét, az nem döntés. Döntés az,  amikor azt mondom, hogy tényleg választhat, de tényleg viselni kell  a felelősségét.

A valódi döntéshez szükséges belső erő kineveléséről  és egyéb befolyásoló tényezőkről a folytatásban olvashat majd.

 

A sorozat részei a blogban

 

A riport itt hallgatható meg teljes hosszában:

A döntésképesség /RádioAktiv/ külső

 

 

Kíváncsian várom a véleményeket, hozzászólásokat!

comments