Melyik ujjamat harapjam meg? 1. rész

Sorozat a döntésképesség kialakulásának, fejlesztésének lehetőségeiről
(hétfő: egészségmegőrzés–emberi kapcsolatok – tematikus nap)

 

Bosszantotta már önt, ha egy döntést nehezen hozott meg és sokáig tartott? Történt már olyan, hogy emiatt esetleg lemaradt valamilyen nagyszerű lehetőségről, vagy elveszített valakit? Érezte már magát kellemetlenül amiatt, hogy várta valakitől, hogy döntést hozzon, ehelyett csak hárított az illető, mert nem akarta felvállalni a felelősséget? Vajon mik azok a tényezők, amik segítenek bennünket abban, hogy könnyen és jól hozzunk döntéseket? Mik azok, amik gátolják ezt? Tehetünk valamit a felnövekvő generációért, vagy akár magunkért is, hogy ők, illetve mi magunk, könnyebben boldoguljunk ezen a területen? Uzsalyné Dr. Pécsi Rita neveléskutatóval készült műsor a Rádió Aktívban. A „Sulióra” keretében történő beszélgetés jegyzetét olvashatja majd ebben a sorozatban. A teljes műsor linkje a cikk végén lesz megtalálható!

 

Saját példám a kislányunkkal

 

A középső lányunk első osztályos. Néha nagyon nehezen lehet felébreszteni. Egy alkalommal az történt, hogy megbeszéltük, hogy elkezd öltözködni, ennek ellenére visszafeküdt aludni. Mondtam neki, hogy rendben, alhat, de akkor el fog késni az iskolából, és bár nem lehet tudni, hogy mi lesz ennek a következménye, de akkor azt vállalnia kell. Ennek a súlyát még nem volt lehetősége megtapasztalni. Úgy gondoltam, hogy most segíthetek neki és magamnak is abban, hogy a reggelek olajozottabban működjenek úgy, hogy ő saját maga lássa be, hogy érdemes időben elkészülni. Az első két órát lekéste, tízóraira ért be az iskolába. Másnap és azóta is úgy készülődik, mint a kisangyal! S most, hogy meghallgattam azt az anyagot, aminek egy részét begépeltem ide, most látom, hogy sikerült ezzel a dologgal a döntésképességét is növelni. Úgyhogy nagyon megörültem ennek!

 

Tanítható, alakítható?

 

Riporter: – Felnőtt korra kialakul-e a döntéshozás képessége, egyáltalán kell-e tanítani, mint annyi más készséget, vagy ezek automatikusan alakulnak a környezeti hatásokra, az életkorral az életkor függvényében?

P.R.: – Elég jól látszik ez a felnőtt közösségekben, a felnőtt társadalomban, ez önmagától nem alakul ki. Azért mégis csak egy jó dolog ebben a kérdésben, hogy ahogy a bevezetőben hallhattuk is, képességről, készségről van szó, tehát KIALAKÍTHATÓ, vagy kialakítható lenne, magyarul nevelhető. És ez már magában nagyon fontos tudás a pedagógusok számára, a szülők számára, meg egyáltalán magunk számára is, hogy ez nem egy olyan adottság, ami valakivel vagy veleszületik, vagy nem. Szoktuk így kicsikét mondani, hogy fú ez a gyerek, már milyen határozott három évesen, öt évesen. Kicsit szoktunk is bosszankodni emiatt. Kicsit mégis benne van az, hogy jó, talán legalább fog tudni dönteni. Vagy hogy a másik. Olyan kis tétova, olyan kis gyenge. Nem, ez nem adottság. Vannak persze olyan meghatározottságai, meg vannak szelídebben, csöndesebben döntők, de azért ott is lehet nevelni. Tehát ez nagyon fontos, hogy képességről van szó, készségről van szó, és felnőtt korban is még nevelhető egyébként, ez egy eléggé jó helyzet. Hogyha valaki felnőtt korára úgy veszi észre, hogy ebben gyenge lábakon áll, még alakítható és nevelhető, de ennek a kitüntetett időszaka mégis az iskolás kor. Tehát még csak nem is az óvodás kor, hanem az iskolás korban kezdhetjük el igazán, formálni, alakítani, és azért erre sok lehetőség van.

 

Létezik látszatdöntés?

 

Riporter: – … Úgy gondolom, hogy a döntés mindig jár egyfajta lemondással.

P.R.: – Mindig együtt jár és ezt minden egyes esetben el is kell végezni. Csak az a baj, hát kényszerülünk, de bemész a pékhez, és ott azt mondom, hogy kérek egy kilo kenyeret, rögtön egy döntés elé állítanak, magos, nem magos, fehér, barna, kicsi, nagy, milyen. És itt nyilván mérlegelni kell. Na most ez egy kicsi helyzet, de az életünk kérdéseivel is így van, hogy amikor valami mellett döntünk, akkor az összes többit majdnem hogy elvetjük. A következményeit is viseljük.

Riporter: – Egy pillanatnyilag el is vetjük.

P.R.: – Igen. Vagy például van olyan döntés, és ez is az, például magatartásbeli döntésekben, a pletyka, vagy egy haragkezelésben sokszor előfordul, hogy azt kell döntenem, hogy ezzel most nem foglalkozom. Kizárom. Tehát nem engedem be. Nem hallomm meg. Nem kell vele törődnöm. Nem az én dolgom, ez nem az én területem. Tehát ez is egy döntés nyilvánvalóan, ha valamit nem csinálok. És éppen ezért nagyon jó, ahogy megfogalmazta, hogy ez egy választás, csak az a baj, hogyha nem belülről történik, akkor vagy egy nagyon erős parancskövetés lesz csak, mert hát azt mérlegelem, hogy hát ez itt elő van írva, vagy így szokták, vagy ezt várják el tőlem, vagy hogy azt mondták. Gyerekek szokták mondani, hogy mert azt mondták, vagy mert mások is. De ez nem döntés.Mikor a miénk a döntés igazán?

 

Riporter: – Igen, azt akartam mondani, hogy ez igazán nem is döntés. Hiszen ezek a meghatározó tényezők adva vannak. Nem én választom meg ezeket. Lehetnek ezek mindenféle előírások.

P.R.: – Igen. Ez egy ilyen sugallt döntés. Ezt nevezzük konzerv döntésnek. Ami már jól be van „nyomva” a gondolkodásunkba. Nyilván ezt csinálja a reklám, a mindenféle marketing, hogy a döntést bekonzervezi oda, hogy abban az esetben, amikor választani kell, akkor ne a saját mérlegelésem lépjen elő, hanem egyszerűen kész formulákat kapok, mert ez jó, mert ez olcsó, mert ez kényelmes. Tehát ezeket nevezzük konzervdöntéseknek.

Riporter: – Tehát ez egy kényelmes választás.

P.R.: – Ez nem döntés. Ez nem saját választás. Nyilván sodródás. Amiről beszélünk, hogy a döntésre való nevelés, oda kéne eljutnunk, hogy egy belső meggyőződésből egy önálló egyéni határozatot hozok, döntést hozok.

 

Életből vett példa

 

Van egy nagyon aranyos kis történet, hogy egy kislány megy az anyukájával egy buszon. Először lesz egy ülés, anyukája leül, és mondja a gyerekének, hogy üljél mellém. A gyerek nem akar leülni, mert szeret kinézni. A gyerek csak nem akar szótfogadni, és az anya lehúzza a székre, hogy de igen, üljön le. És erre a kislány odafordul a mamához, és azt mondja, hogy de anya! Tudd meg, hogy én belül még mindig állok! Ez az, amikor szótfogadok, kívülről teljesítek valamit, de belül nem az enyém. Szóval az igazi döntésképesség, amikor oda eljutunk, hogy ezt szépen kineveltük, szépen kiformáltuk egy személyiségben, az azt jelenti, hogy amit választ, abba maga belül is odaáll.

 

Hol és hogyan akadhat el egy döntés? A folytatásban erről is szó lesz!

 

A sorozat részei a blogban

 

A teljes riport az alábbi linken meghallgatható:

A döntésképesség /RádioAktiv/ külső

www.pecsirita.hu

 

 

 

Kíváncsian várom a véleményeket, hozzászólásokat!

comments