Kukában az évtizedes tapasztalat

dr. Orlicki János állami kárpótlási ügyek jogi szakértőjének története
(péntek: munka/tanulás – tematikus nap)

 

Még bizakodik a munka nélkül maradt sorstársam, aki az állami leépítések áldozatává vált. Lehet mondani, hogy ilyen a világ és ez bárkivel megtörténhet. Azt is lehet mondani, hogy ilyenkor miért nem mondjuk azt, hogy egyenlőek a sérült emberek a társadalom többi tagjával? Ez utóbbit elmondhatjuk. Egyenlőek, ugyanúgy elküldhetik őket is a munkahelyről egy egyszerű létszámcsökkentés, vagy intézmény megszűnésének kapcsán. Most nem részletezném, hogy könnyebb-e, vagy nehezebb valakinek látássérültként állást találni. Úgyhogy inkább valamit tenni szeretnék érte. Amikor egy beszélgetés kapcsán személyesen megismertem az ő történetét, az rázott meg, hogy hosszú évekig azt a visszajelzést kapta, hogy mennyire kiváló munkát végez és még ezt jelképesen is elismerték. Aztán eljött a nap, amikor hirtelen ez már nem volt fontos. Belegondoltam, hogy én ezt hogy éltem volna meg.

 

Amerikai film szerinti forgatókönyv

 

Orlicki János Miskolcon született. Szegény körülmények között nőtt fel, mert édesapja volt az egyetlen családfenntartó a többgenerációs családban. Az iskolák végeztével ezért nem tanulhatott tovább, az egyébként kiváló képességekkel rendelkező fiatal fiú. Gyárban kapott munkát, a munkakörülményei nem éppen a legideálisabbak voltak. S jött az élettől még egy csapás. Látása erősen romlani kezdett. Pályát kellett váltania, hősünkből gyógymasszőr lett. Közben ő nem hagyta annyiban a tanulás utánivágyát. Esti tagozaton elvégezte a jogi egyetemet. Államunk megbecsült polgára lehetett, mikor 2007-ben átvehette az emberi jogok védelmezőjének járó emlékplakettet. A kormányváltások sem akadályozták meg abban, hogy helyén maradjon, szaktudásával mindenki elégedett volt. Konyhanyelven mondva, olyan hatalmat kapott, hogy intézkedéseket javasolhatott, amit meg is fogadtak állami szinten. S hogy munkáját mégjobban megbecsüljék, az intézmények átszervezésénél gondosan ügyeltek arra, hogy ne veszítsék el. A minisztérium szakértők segítségét kérte, hogy Jánosnak megtalálják a legmegfelelőbb munkakört, hogy ne veszítsék el azokat az értékes tapasztalatokat és azt az értékes embert, akit eddig oly nagy becsben tartottak. Sikerült is megoldani, hogy ő ne váljon az átszervezések áldozatává és kiváló szaktudását a magyar állampolgárok érdekében tovább kamatoztassa. Mikor elérte a nyugdíjkorhatárt, közölték vele, hogy számítanak még rá. Megbeszélték a technikai részleteket is, hogy majd tapasztalataival hogyan fogja segíteni az utána érkező generációt. Boldogan élt, mert örült, hogy hasznos tagja lehetett a társadalomnak. Örült, hogy vannak még munkahelyek, ahol arra törekednek, hogy el ne veszítsék a legértékesebb munkatársakat. Örült, hogy jutalma, elismerései őszinte dícséretek voltak.

 

Valóság

 

Pályakezdés

 

„1953. junius 29-én Miskolcon születtem. Ez a város 18 éves koromig meghatározó szerepet játszott életemben. Az általános iskolai tanulmányaimat követően itt érettségiztem a Szemere Bertalan Közgazdasági Szakközépiskolában. Mivel többgenerációs családban nőttem fel, ahol egyetlen kenyérkeresőként csak édesapám dolgozott, a jó eredményű érettségibizonyítványom ellenére nem tanulhattam továbbb, munkát kellett vállalnom. Miskolcon a Diósgyőri Gépgyárban kaptam állást mint utókalkulátor. Egy működőüzem tetején igencsak rosszul megvilágított irodahelyiségben,poros irattárakban kellett rengeteg számításokat végeznem.

 

Látásromlás

 

Sajnos irodai munkásként nem sokáig remekelhettem, látásom erősen megromlott, ismeretlen eredetü látásproblémáim támadtak.  A kivizsgálásokat követően sürgős műtéti beavatkozásra került sor. A műtét után kiderült, hogy csaknem teljesen vak leszek,ezért teljesen más életutat kell választanom. Budapestre kerültem a Vakok Állami Intézetébe. Gyógymasszőrképző tanfolyamot végeztem és ismét Miskolcra kerültem vissza. A Leninkohászati Művek Üzemi Gőzfürdőjében dolgoztam gyógymasszőrként egy éven keresztül. Nagyon jól éreztem magam, de a szívem visszahúzott Budapestre. Vágyódásom oka a szerelem volt, mivel a tanfolyam alatt megismerkedtem életem leendő párjával Marikával, aki hamarosan a feleségem lett. Mindketten az Országos Reumatológiaiés Fizióterápiás Intézetben dolgoztunk. ismertebb nevén, az ORFI-ban. Munka és család mellett esti tagozaton elvégeztem a jogi egyetemet és 1986-ban lediplomáztam.

 

Jogászi karrier kezdete

 

Jogászként a Magyar vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségében majd 1992-től az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatalban dolgoztam. 2000.évben dr. Dávid Ibolya miniszterasszony meghívott az Igazságügyi Minisztériumba a Kárpótlásfelügyeleti Főosztályra. Miniszterasszony meghívása nagy megtiszteltetés volt számomra. Mint látássérült embernek a minisztériumi munka kellemes meglepetést hozott. Ez a közösség sohasem úgy tekintett rám, mint valami csodabogárra, hanem egyenrangu munkatársként fogadtak el. Hamarosan beilleszkedtem a kollektívába és magam isaktív részesévé váltam. Megtanultam közöscélokért közösen együtt dolgozni ismereteimet minnél magasabb szintre fejleszteni. A minisztériumi munka teljesen másstílust és munkamorált követelt,precíz, gyors és naprakészismeretekkel kellett rendelkezni.

 

A minisztériumi munkakörnyezet

 

Szeretném megemlíteni hogy a minisztérium vezetése ezt a feszített és megerőltető munkatempót időnként kötetlenebb és közvetlenebb hangvételü rendezvényekkel oldotta fel. Ennek során velem is előfordult, hogy néha egy egy államtitkár, olykor maga a miniszterasszony is érdeklődve fordult felém és időt szentelt ara, hogy velem is rövidebb ideig beszélhessen. Ilyen maradandóélmény számomra az is, amikor a miniszterasszony egy karácsonyi rendezvény soránmaga kezdeményezetrövidebb beszélgetéstvelem az ünnep alkalmából történt pezsgős koccintás során. Nagyon figyelmes volt mert még a családomról is érdeklődött, ésszámukra is kellemes ünnepeket kívánt. Több mint egy évtizeden át dolgoztam a minisztériumban és munkámat 2007.évben az Emberi jogokEmlékplakettjével ismerték el.

 

A változás első jelei

2010.év végénátszervezés miatt a minisztérium háttérintézményénél folytattam munkámat és perképviseletet láttam el. Ezt a tevékenységemet is mind a bíróságok, mind munkahelyem megelégedésére-visszajelzések alapján- hibátlanulvégeztem. Jogászi tevékenységem során úgy éreztem, hogy teljes értékü emberként fogadnak el, munkámra számítanak, soha sem diszkrimináltak, megbecsültek. 2012.év nyarán a háttérintézmények összevonása során munkakörömet megszüntették és kormánytisztviselőjogviszonyomat felmentéssel ugyancsak megszüntették.

 

Jelen, jövő

 

Jelenleg regisztrált munkanélküli vagyok, és jövedelemhíján    megélhetésemveszélybe került. Hálával tartozom mindenekelőtt feleségemnek, aki mindvégig segítette és támogatta munkámat, velem együtt küzdötte végigaz utóbbi hónapokat, amelyek lelkileg is megviseltek mindkettőnket. Bízom abban, hogyvisszatérhetek a munkavilágába és jogászként szerzett tapasztalataimat, tudásomat még aktív dolgozóként mielőbb hasznosíthatom, mivel még nyugydíjazásomig 4 évem van hátra. Optimizmusomat arraalapozom, hogy magas szintű jogszabályok deklarálják a fogyatékos emberek jogait,és a médiákban egyre többet hangoztatják  társadalmi integrációjuk szükségességét.”

 

Kérésem az olvasóhoz

 

Ön szívesen segítene egy ilyen embernek? Ha igen, akkor arra kérem, hogy ossza meg ennek a bejegyzésnek a linkjét, hogy minél többekhez eljuthasson a híre ennek a történetnek. Még négy éve van a nyugdíjazásáig. Ötletet, vagy ennek a bejegyzésnek a megosztását várom, hátha valaki olyan emberhez eljut, aki tevőlegesen is segíthet. Mivel én az önfoglalkoztatásban is szoktam gondolkodni, ez is eszembe jutott, mint kiút, de várom az esetleges ötleteket. Köszönöm a barátom nevében is.

 

Kíváncsian várom a véleményeket, hozzászólásokat!

comments