Kincs, ami van

Énekpróbák Bolyki Balázzsal

(szerda: tehetség plusz ember – tematikus nap)

 

Még sohasem tapasztaltam olyat a közönség részéről, hogy  már a koncert elején egy mély lelki érintést kapjak, ami aztán gyógyít, felszabadít, s kihatással van az éneklésemre. A tegnapi próbán is még átbeszéltük az élményeinket, mindannyiunkra nagy hatással voltak az események. Koncertet adhattunk szombaton a kartali katolikus templomban!

 

A gyógyító gondolat

 

Kincses ládához hasonlította Tamási József római katolikus pap testvérünk a szombati koncertet. Bevezető gondolataival többek között igyekezett kinyilvánítani azt a kíváncsiságot, nyitottságot, ami akkor van az emberben, amikor éppen kinyitni készül egy ilyen ládát. Vajon mit rejt magában? Jó volt hallani, hogy minket, mint embereket hasonlított egy-egy értékes kincshez. Nem csak a koncert végén tett megállapítást a „teljesítményünk alapján”, hogy hát igen, értékesek vagytok. Hanem eleve ezzel a gondolattal kezdte, ezzel a lélekkel fogadott bennünket. Pedig, ahogy ezt ő is kiemelte, nem tudta elképzelni, hogy mire számíthat. Nagyon megérintette a lelkemet, hogy úgy állhatok ott az emberek előtt, úgy énekelhetek, hogy van legalább egy ember a közönségből, aki kincsnek tartja a létezésemet. Persze a fejemben tudom, hogy Isten szívében is kimondhatatlan értékes személy vagyok, és azért nyilván a család és a baráti kör is így gondol rám, de olyan jó érzés kívülről is hallani erről. Számít valakinek, akit nem ismerek, hogy ott vagyok, ha jelen vagyok. Sok olyan tapasztalatom volt már az életben, amikor azt éltem meg, hogyha ott vagyok valahol, úgy is jó, ha nem vagyok ott, úgy is jó. A közömbösséggel tudok a legnehezebben mit kezdeni.

 

Segítő tapasztalat

 

Minket ott nagyon vártak Kartalon a templomban, nagy szeretettel fogadtak bennünket. Ahogy leszálltunk a buszról, máris érkezett a segítség a fiataloktól, hogy elvezessenek minket, ahová menni kell. Pedig mindannyiunknak, akiket vezetni kell, volt segítsége, ezt kóruson belül szoktuk megoldani, de mindenféleképpen nagyon jó dolog volt, hogy így volt esély kapcsolatot teremteni másokkal is. A vendéglátóinkkal is. Így legalább találkoztak esetlegesen egy ismeretlen helyzettel, s legközelebb már biztosan bátrabban fognak odamenni valakihez, aki mondjuk nem lát, vagy nehezen mozog, meg merik majd kérdezni, hogy segíthetnek-e.

 

Az idős embereknek is tetszhet az ismeretlen stílus?

 

Vastapssal kísérték végig a koncertet a hívek. Volt olyan dal, ami alatt fel is álltak! Azt gondolná az ember, hogy egy főként idősekből álló közönségnek nem tetszhet annyira, ha valaki angolul énekel, s nem a megszokott stílusban. Mégis, az első ember, aki felállt, egy idős néni volt, egy angol nyelvű dal hallatán, majd szép lassan egyre több és több ember nyilvánította ki így a tetszését. Felszabadultak és örültek! Legalábbis nekem ezt jelenti, ha ilyet tapasztalok a közönség részéről. Akkor ott belül biztosan történt valami, ami jó, amiért érdemes énekelni, ami örökre is megmarad talán. Aznap nem voltam képes felfogni annak a jelentősségét, hogy mi mit tudtunk adni. Azt érzékeltem pap testvérünk záró gondolataiból, hogy őt nagyon megérintette a koncert, mert már elkezdett gondolkodni, hogy hogyan is adhatná tovább a hírünket. Prédikációnak nevezte az éneklésünket, olyan prédikációnak, amire az ő pap testvéreinek, barátainak is nagy szüksége volna. Nincs felemelőbb érzés a világon számomra, ha valaki erőt merít abból, amit csinálok, amit csinálunk közösen. Másnap reggel sírva köszöntem meg Istennek és a körülöttem lévő embereknek, hogy megengedik és segítik, hogy egy ilyen munkának a részese lehetek.

 

Álmaink

 

Ezekből a könnyekből még maradt tegnapra is. „… eljön a nap, álmaink mind valóra válnak! Ami vár reánk, az mindent felülmúl.” „Van, ami benned szép, van ami bennem jó, van amit együtt éneklünk el, s az a dal úgy lesz jó!” ( részlet Bolyki András: Sulidal) Balázs a koncerten azt mondta, hogy az, hogy mi ott énekelünk a kórusban, azt jelenti, hogy tettünk egy lépést az álmaink megvalósítása felé. Én erre most azt mondom, hogy amikor beléptem a kórusba, már rég nem voltak álmaim, csak egy próbát tettem, hogy megtudjam, hol a helyem a világban. Ahogy haladtunk a dalokkal, ahogy haladt az életünk előre és telt az idő, úgy kezdtem el újra látni célokat, amiért érdemes élni. Én többet kaptam, mint vártam. S most viccesen azt is mondhatnám, hogy a fene vigye el, elkezdtem álmodni, s most itt van a nyakamon a megvalósítás! Kellett ez nekem?:)

 

 

Kíváncsian várom a véleményeket, hozzászólásokat!

comments