Döbbenetes: sokan gondolkodnak úgy, hogy legyalázással lehet igazi eredményt elérni!

Énektanulás a Kádek módszer segítségével 3. rész

(Kedd: tehetség plusz ember – tematikus nap)

Ki látott már olyan filmet, amiben a főszereplő pl. valamilyen tanár vagy edző volt, és szadista módszerrel próbált eredményt elérni? Azt már meg sem merem kérdezni:

  • – ki hallott ilyen esetről?
  • – ki ismer ilyen embert?
  • – ki volt már érintett ilyen helyzetet tekintve?

Tartalom:

Valóban szükséges és nélkülözhetetlen a legkiemelkedőbb eredmények eléréséhez az agresszió?

ostorozókéz ostor

Triviálisnak tűnik a kérdés, de megdöbbentem azon: eléggé elterjedt többféle szakmai területen is ez a hozzáállás Kádek Heny szerint. Ez elszomorított, és feltétlenül akartam erről írni. S arról is, Heny hogyan éri el tanításában azt, hogy a növendék szárnyaljon. Előre elárulom: nem használ ostort! Sem semmilyen bántalmazó módszert. Mégis működnek a dolgok. De erről majd ő fog beszélni!

Jó példa a rossz példára, avagy filmajánló: Whiplash

Szóval eléggé megdöbbentem, amikor Henytől megtudtam, hogy létezik ilyesféle szemléletmód. Ebben nemcsak hogy megengedett az agresszió, hanem kifejezetten kívánatos is a kítűzött eredmények eléréséhez. Egy filmet is ajánlott nekem ezzel kapcsolatban. Alább egy részlet ebből, mely remekül bemutatja, miről is van szó. (Egy-két trágár kifejezés is hallható, így ajánlott odafigyelni, ki van a közelünkben!)

Én végignéztem a filmet, nem volt könnyű. A főszereplő tanár azzal védte a módszerét, hogyha nem „ütne” elég nagyot, akkor nem kapna észbe a tanítvány és nem jönne ki belőle a legtöbb. Ha csak annyit mond, hogy ez egész jó volt, akkor nem történik változás. Én erre azt mondtam volna neki, hogy jó, ne mondja azt, hogy ez elég jó volt, de más módszerrel is kihozhatná belőlem, ami bennem van. Hallgassuk meg, Heny hogy nyilatkozik erről a szemléletről és saját hozzáállásáról az énektanításában!

Kádek Heny szemlélete

Saját élményem hozzáállásának hatásáról

betegmadárakézben

Heny módszerében nagyon szeretem azt, hogy egymásra épülnek a gyakorlatok. A megfelelő sorrend fontos. Egy alkalommal az egyik skálánál már előrébb jártunk, de ott ő érzékelte, hogy még nem megy annyira, s kérte tőlem, hogy a korábbi megoldással gyakoroljuk inkább. Első reakcióm az volt gondolatban: no, visszafejlődtem, vissza kellett lépnem. Ennek valamilyen formában hangot is adtam. Erre ő így bátorított:

Ez nem visszalépés. Az előző szakasz ismeretét mélyítjük el egy újabb megértési szinten. Ha gyakorolsz, akkor haladsz, nincs ilyen, hogy visszaléptél. Mindig haladás történik. Mélyül a megértés, egy év múlva ugyanazt a gyakorlatot egy újabb megértési szinttel fogod gyakorolni és az újabb tudást eredményez. Szabad rosszul énekelni! Nálam mindent szabad! Az a lényeg, hogy csináld, lesz, ami lesz! Ugyanis eközben tud megtörténni az átidegződés, ami majd elhozza a kívánt eredményt!

Nagyon felszabadító érzés volt, hogy nincs rám terhelve egyfajta teljesítménykényszer. Ha gyakorlok, haladok. Nem kell félnem vélt elvárásoktól, előre nem belátható következményektől. Idáig minden instrukció pozitív megfogalmazásban hangzott el, mint pl. ebben az esetben:

én: – Jaj, vigyáznom kell arra, hogy ne nyomjam a hangom!
Heny: – Nem, fogalmazzuk ezt meg másképp! Figyelek arra, hogy hogyan engedem ki a hangom!

Sokat segít, hogy még azon sem kell görcsölnöm, hogy mit hogyan ne csináljak. Eltereli a figyelmemet a helyes irány felé. Így a végén nem a hibákra összpontosítok, hogy azokat elkerüljem, hanem a feladatra. És így is létrejön a kiigazítás által kívánt eredmény!

felszállósas

Ha az élet dolgain elgondolkodom, ez nagyon könnyen alkalmazható számomra a hétköznapokban is. Ez az instrukció például arra emlékeztetett: ha arra figyelek, hogy mit nem kéne csinálnom, akkor sokkal inkább megbotlom. Ha viszont a Szeretetre összpontosítok, akkor nagyobb eséllyel tűnnek el a nem kívánatos elemek az életemből.

A sorozat eddigi részei

1. Jól akarod csinálni? Ne!2. A Kádek-módszer története3. Döbbenetes: még mindig sokan gondolják, hogy legyalázással lehet igazi eredményt elérni!4. Énektechnika? Keresem az „igazit”!

Nagyon várom a hozzászólásokat a bejegyzés alatt!

Privát üzenet küldéseFeliratkozás blogértesítőreTémajavaslat küldése

Kapcsolatfelvétel