Hősök vagytok!

Kedvenc előadóm jellemzése ez azokra, akik elmennek és végighallgatják előadásait. Mégis hol kezdődik a hősiesség? A csatamezőn, vagy napjainkban is azok lehetünk?

 

Az 1848-as forradalomra emlékezve gondolkodtam el arról, hogy a dicsőséges multról történő visszatekintésnek miképp van értelme a személyes életemre nézve? Csakis úgy, ha elkezdem keresni az utamat, hogy hol a helyem és mi a feladatom ebben az országban. Hol? Itt Magyarországon? Bár sokan nehezen képzelik el, hogy érdemes bármibe itthon belefogni, én pedig azt tudom nehezen elképzelni, hogy máshol boldoguljak.

 

2001-ben szerencsém volt Casselben járni pár napos tanulmányúton. Megismerhettük, hogy Németországban hogyan is indult el a sérült emberekkel kapcsolatos érdekvédelem és ma hogyan működik. Több alapítványnál, intézménynél is voltunk. Nagyon tanulságos volt a kintlét, a mai napig is élnek bennem a tapasztalatok. Eljött a hazaérkezés ideje, de a többiek kitalálták, hogy maradjunk még egy napot és nézzünk meg más várost is hazafelé menet. Csak pár napja voltunk távol, mégis úgy éreztem, hogy egy világ omlott össze bennem. Már nagyon kívánkoztam haza. Amikor átléptük a magyar határt, még a levegő illata is más lett, persze nem azért, mert egy benzinkút volt az első megállóhelyünk. Igazából ez volt az első olyan alkalom, amikor elkezdtem azon gondolkodni, hogy nekem mit jelent az, hogy Magyarországon élek és magyarul beszélek.

 

Amikor egyszer lehetőséget kaptunk, hogy bemenjünk a parlamentbe, az volt ismét egy mérföldkő abban a tekintetben, hogy elgondolkodjak a társadalomban betölthető szerepemről. Emlékszem, hogy felszólalt egy váci intézményvezető, aki a hallássérültek iskolájának igazgatója. A felelősségről beszélt, hogy milyen nagy dolog, ha ránk feladatot bíznak. Egy másik felszólaló pedig az ellenkezőjét állította, a társadalom szerepe az, hogy rólunk sérültekről gondoskodjon, tulajdonképpen mi azért létezünk, hogy érzékennyé tegyük mások lelkiismeretét a problémák iránt. Ennek már több éve, mégis nagyon megmaradtak bennem ezek a gondolatok. Sajnos sokan vannak, akik olyan fokban sérültek, hogy a legalapvetőbb dolgokhoz is segítségre van szükségük. Ők a legkiszolgáltatottabbak és védelmeznünk kell őket. Többen vannak viszont olyanok, akikre felelősségteljes dolgokat lehetne bízni, hasznos tagjaivá válhatnának a társadalomnak. Természetesen ez egy folyamat lenne, de hősök válhatnának belőlük. Ki a hős manapság?

 

Már a legkülönfélébb magazinok is rájöttek arra, hogy hétköznapi emberek nem hétköznapi teljesítményeiről érdemes írni, mert az érdekli az embereket. Hősies anyák és apák, nagymamák és nagypapák, tragédián túllépő emberek, életmentő állatok, mind, mind felemelő téma lehet. Valahol azt hallottam, hogy minden ember, lelke legmélyén, valamilyen örökkévaló dologra vágyik, neve fennmaradjon az utókor számára, tetteiről megemlékezzenek, tevékenységének hatása évezredeken át is megmaradjon stb. . Amikor viszont ezeket az újságokat és cikkeket olvassuk, úgy érezhetjük, hogy mi nem tudnánk azt végigcsinálni, mint az a másik ember, távol áll tőlünk a hősies kitartás. Biztos? Ma már az Internet segítségével emberek ezreit, millióit is elérhetjük szavainkkal, tetteinkkel. Ha valóban hozzá szeretnénk tenni valamit e világ épüléséhez, országunk épüléséhez bármely területen, akkor már nagyobb eszköztárral rendelkezünk, mint az előző generáció. Persze a hősiességhez hozzátartozik életünk odaszánása is, de meghozza gyümölcsét. Egy másik kedvenc előadóm arról szokott előadásokat tartani, hogy a történelmünk hősei mitől voltak azok. Belemegy olyan részletekbe, amikre az iskolában nem volt idő és így könnyebb megértenünk, hogy ők is ugyanolyan emberek voltak, mint te, meg én. Azért lettek hősök, mert győztek a csatában, vagy ha vereséget szenvedtek, akkor is bátran kiálltak az igazság mellett és egy történelmi folyamatot indítottak el tetteikkel. Vajon amit ma teszek, az kikre és milyen hatással lesz? Ez a kis írás például bátoríthat majd embereket arra, hogy történelmi léptékű dologba merjenek belevágni?  

 

Kíváncsian várom a véleményeket, hozzászólásokat!

comments