Egy csillag az égen

Mivel ma kedd van, ezért jöjjön egy portré. Tehetség plussz ember és a kapcsolata az őt körülvevő közöségekkel. Egy ember, akit közelről kevesen ismernek, mert a kedvese sokkal feltűnőbb „látvány”. Gyömrőn él, van 3 gyermeke, egy vak felesége. Őt szeretném bemutatni közelebbről.

 

Létezik egy személy, akit nem a média fedezett fel, mégis egy csillag. Egy fénylő, ragyogó ékesség az égbolton sokak örömére. Amikor először találkoztunk, akkor az első pozitív benyomásom az volt, hogy ő is szereti kémlelni a hatalmas univerzumot. Ettől valahogy olyan titokzatossá vált számomra. Aztán nemsokára az is kiderült róla, hogy tud gitározni. Hangszíne kellemes, beszéde őszinte. Ezeket mind egy ifjúsági táborban fedeztem fel benne Balatonszárszón, ahol 150 fiatallal együtt töltöttünk el egy hetet. Ennek már 12 éve. Együtt? Igen, ahogyan egy sokfős helyen együtt van a sok ember. Ekkor még személyesen alig ismertük egymást. A tábor vége után egy hónappal ismét találkoztunk és elmentünk együtt egy könnyűzenei koncertre. Hasonló dolgok tetszettek nekünk, a barátok is, akik még velünk voltak, nagyon jó fejek voltak, közvetlenek, pedig akkor láttam őket először. Egy kis idő elteltével (3 hónap mulva) elhatározta, hogy megkéri a kezemet. A kulcsot ügyesen megtalálta a lelkemhez, mert a kapcsolatunk iránti, illetve az én személyem iránti felelősséget hangsúlyozta. Kijelentette, hogy ő nem akar eddig, vagy addig velem járni, aztán majd meglátjuk, hanem ő ezt eldöntötte, hogy engem szeretne maga mellett tudni és felvállalni ezt a kapcsolatot ország-világ előtt. Ez a határozott döntésképessége a későbbiekben is sokat segített nekem és a családnak. Nem csoda, hogy az ember bátran vállal 3 gyermeket és tervez még egyet, ha biztonságot kaphat egy határozott férj személyében.

 

A nagymamája, aki felnevelte, saját maga is rácsodálkozott, hogy mióta megismerkedtünk, mennyi minden kiderült az unokájáról. Először a 9 négyzetméteres szobát alakította át úgy, hogy minden elférjen benne. Zuhanyzó, wc, mosogató, gáztűzhely, kis asztal és egy ágy. Aztán polcok a falon a ruháknak, könyveknek. Már csak a levegőnek kellett elférni, meg nekünk. Innen indultunk el. Aztán elkezdtük a házunkat építeni és egy év alatt tető alatt volt, benne nyílászárókkal. A nagyszülei és mi ketten építettük, két alkalommal hívtunk másokat is, a főfalak építésének kezdeti napjára és a betonkoszorú kiöntésére, mert annak egy nap alatt kész kellett lennie. A többivel nem volt gond, ha lassabban ment. Járt nálunk egy ács, egy cserépkályhás, azóta már ehhez sem hívna embert. Egyik barátja így jellemezte egyszer őt, ha látna egy szívműtétet, azt is le tudná bonyolítani első látás után.

 

Rendkívül gondoskodó lélek. Töri magát, hogy tudja eltartani a családot úgy, hogy itthon dolgozik, mert nagymamája is idős már és nem árt, ha kéznél van, ha segíteni kell neki, vagy esetleg nekem a gyerekekkel. Ha például ő kint van és dolgozik az állatokkal, virágokkal, akkor ki tud menni a legkisebb is, mert van egy látó szem, aki vigyáz rá. Egyébként nehéz lenne ezt megoldani. Télen fával fűtünk, van egy kazán, amibe én nem mernék begyújtani egyedül. Ezt sokan nem látják és néha olyan mondatok hangoznak el irányába, hogy ő itthon van, tehát ráér és néha még számon is kérik tőle, hogy mi az, hogy ő nem ér rá. Háttér típus, aki nélkül ez a blog sem jöhetne létre, aki nélkül sokmindent nem tudnék úgy csinálni, ahogy most csinálom. Lelkiekben és döntéseimben mellettem áll mindig és ha csak nagy marhaságot nem akarok, akkor velem van.

 

Kreativitásáról még nem beszéltem. Elhatározta egyszer például, hogy ő csinál sörkollektort. Meg is nézte az interneten, hogy hogy a legjobb ezt készíteni és elkezdték neki gyűjtögetni a sörös dobozt a szomszédok. Aztán el is készült a mű. Akart már ő szélkereket is, a legbüszkébb mégis arra, hogy számítógép vezérli az öntözését a krizantémoknak. Ilyenkor kell a hűtés a virágoknak, hogy ne forrjanak fel a sátorba ebben a nagy melegben, ezért 20 percenként megy egy rövid öntözés. Ezt automatika nélkül embertelen feladat lenne nyáron megoldani.

 

Egyébként az első ajándéka is kreativitásáról árulkodott. Vett egy csillagtérképet és a csillagok helyére rizsszemeket ragasztott. A nagyobbaknál nagyobbakat, a kisebbeknél kisebbeket. Folyékony ragasztóval összehúzta a csillagképeket, s amikor megszáradt, akkor kitapogathatóvá vált a dolog. Munkája végeztével, amikor hazaért, esténként babrált ezzel, ki tudja hány napig. Ja, és vette a fáradtságot, hogy braille írással feliratozza a csillagképek neveit. Olyan is volt, hogy amikor még láttam a vörös színt, akkor vett világító fénycsövet, ami hajlítható volt és formált belőle egy autópályát, vagyis egy labirintust. Vett hozzá két távirányítású autót és a tetejére egy kis égőt szerelt, hogy lássam, merre mennek. Nyilván sötétben, de az volt a feladatom, hogy kivezessem az autót a labirintusból. Már nehezen használtam a maradék látásomat, de érdekes érzés volt újra erőt venni magamon és koncentrálni a látványra, hogy sikerüljön. Így kaptam meg például akkor az ő szeretetével a látás élményét.

 

Amikor megismerkedtünk, volt két cicája is. Rendkívül szerettük együtt olvasni Hrábált és az egyik könyvéből a macskás sztorit. Persze azért a többi sem maradt el. Mostanában kezdtünk visszaszokni az esténkénti olvasásra együtt, a tücskök ciripelnek, ég egy gyertya, vagy egy kis lámpa és olvas nekem. Visszatérve az állatokhoz, azóta már van egy pár kecske itthon, nyúl, tyúk, kutya, macska. Az állatokról is szívvel lélekkel tud gondoskodni és már azt is kitanulta, hogyha mégis le kell vágni valamelyiket, akkor azt hogyan tegye. Hihetetlen, hogy mennyi új dolgot kitanult már, mióta ismerem. Vajon mi lehet az eredeti szakmája? Nem árulom el, mert ő már abban nem szeretne dolgozni, átállta virágokhoz és az állatokhoz.

 

A végére hagytam a családapát és a férjet, bár ezt azért érintettem már az elején. Ő volt az, akinek megtanították a csecsemőosztályon, hogy hogyan kell ellátni a babát és aztán itthon megtanította nekem. Kiváló „gyógypedagógus” is válhatna belőle. A legnagyobb fiúnkat sokmindenre megtanította már, a középső lányunkkal esténként kémlelik az égboltot és a legkisebbet pedig simán el tudja már altatni, ha éppen kell.

 

Van rossz tulajdonsága? Sokan néha azt hiszik, hogy nincs és nagyon tisztelik, hogy elvett egy vak nőt feleségül. Azért ő ezt nem szereti, ha így néznek rá. Ő nagyon is tisztában van a gyengeségeivel. Ha én éppen emiatt neheztelésen kapom magam, akkor arra szoktam gondolni, hogy nekem is vannak hibáim és ha az ember a családjában nem kap mindenestől elfogadást, akkor kitől várhatjuk? Hitünk szerint Istentől mindenféleképp megkapjuk ezt, de azt hiszem, hogy a család az a hely, az az ajándék, ahol néha nehéz a terep, mégis a legalkalmasabb, hogy a feltétel nélküli szeretetet gyakoroljuk egymás felé. Nemrég hallottam egy prédikációban, hogy az igazi barátság sem működhet másképp, emberek vagyunk, hibázunk és a megbocsátást nem tudjuk kikerülni. Mindenki hibázhat és hibázni is fog, erre nem árt felkészülni és akkor a csalódás sem lesz akkora és a dolgok elsimítása sem lesz olyan nehéz.

 

Még egy rövid mondat a férjemről. Ha szervezésben vagyunk valamely közösség életében, akkor rá is lehet számítani. A tedd ide, tedd oda munkáktól kezdve az ötletelésen át a közös zenélésig. Van egy kedves dalunk, amit néha elénekeltünk egy esküvőn, vagy csak úgy. Zorán felvétele zárja le ezt a bejegyzést, Horváth Csaba bemutatását.

Zorán: Régimódi dal külső

 

Kíváncsian várom a véleményeket, hozzászólásokat!

comments