Hithősök ma 1. rész

Bolyki Balázs
(vasárnap: a keresztény hitélet kihívásai – tematikus nap)

 

A minap elgondolkodtam, hogy kik, és milyen hatással voltak hitbeli növekedésemre. Aztán jött az ötlet, hogy pár embert bemutatok, saját bizonyságaikon keresztül, ezzel is szeretném megosztani azokat a kincseket, amiket Isten rejtett el egy-egy olyan emberben, akik szolgálatukkal sokat tettek értem. Lesznek közöttük ismert, és kevésbé közismert emberek, de egy közös lesz bennük, Istentől kapott ajándékaikat nem rejtegetik, hanem lámpásként világítanak a bennük élő Krisztus által. Nem rejtik véka alá magukat, hanem megengedik, hogy Isten használja őket. Számomra ezért példaképek. Hiszem, hogy ajándékainkat azért kaptuk, hogy megosszuk egymással. Ez nem csak kiváltság, de felelősség is.

 

Február óta a Never Give Up gospel kórus tagja voltam, mely sérült emberekből áll. Ennek a kórusnak a szakmai vezetését Bolyki Balázs kezdte el. Én ekkor ismertem meg őt. Május közepe óta a Para-ra Gospel Kórusban folytatja ugyanezt a tevékenységét. Már a legelső próbán kiderült számomra, hogy nem csak az éneklés területén fogok sokat kapni tőle, hanem lelkiekben is. Az a szemlélet, hit, amivel ő végzi am unkáját, számomra példaértékű. Hálás vagyok Istennek, hogy az életem során mindig hoz olyan embereket, akiknek életpéldája segít, hogy haladhassak a saját utamon. Az alábbi bizonyság egy nyilatkozat írott változata. A Golgota Rádióban készült egy pár perces beszélgetés vele, melyben a Bolyki Soul&Gospel kórussal kapcsolatban tette fel a riporter a kérdését, de minden amit elmond, híven tükrözi azt, ahogy én is megismertem. A koncerteken a dalok felvezetésénél, s általában, amikor nyilatkozik, mindig van “mondanivalója”, bizonysága.

 

Emberi tényezők

 

Riporter: –         Mennyire készül föl, azon kívül, hogy felkészül a csapat énekben, mennyire készül föl amúgy emberileg egy koncertre? Mi történik a színfalak mögött?

 

Bolyki Balázs: – Az történik a színfalak mögött, hogy emberek vagyunk, és ez nyilván miattam van, hogy ennyire szangvinikus és cezaromán gondolkodással vélekedem erről, s ezt igyekszem átadni a kórusnak is, kikérem magamnak, és ragaszkodom hozzá, hogy ember szeretnék lenni. És azért, mert az életem legnagyobb része arról szól, hogy törekszem arra, amit az Istentől kaptam, igyekszem azokat úgy vinni, ez ne jogosítson föl senkit arra… (a riporter egy kérdéssel vág közbe itt)

R.: –          Te mit kaptál Istentől? Azon kívül, hogy ilyen hihetetlenül jó énekhangod van?

B.: –          Mindent! Mindent! Azért is dupla válasz arra a kérdésre, hogy miért is énekelek gospelt. Saját magam jártam végig a saját magam vargabetűit az életben, és pontosan tudom, hogy mi az ami működik az életben, és mi az ami nem. És tudom, hogy semmi más nem működött. Lehet itt mindenféle dologról beszélni, amibe az ember a megoldást keresi, az ősenergiáktól kezdve nem tudom én miig, divatos trendekig, azt gondolom, hogy az Isten, egy személyes jó barát, az egy Atya, és egy atya nem akkor szereti a gyermekét, hogyha éppen jó kisfiú volt és nem lopta el a sütit, hanem akkor és azért szereti a gyerekét, mert és amikor megszületik. És innentől kezdve ez egy elvághatatlan kötelék. Ez egy olyan szál, amit az Atya mindig is érezni fog a fia iránt. Az apák a rádióhallgatók közül pontosan tudják, hogy miről beszélek. Csak szimplán az apaság címén is, nemhogy amikor a teremtő Istenről beszélünk, az Atyáról. Aki ott áll mellettünk.

 

Hívő, vagy vallásos?

 

Azt szokták tőlem kérdezni, hogy milyen vallású vagyok. Erre azt szoktam mondani, hogy nem vallásos vagyok, hanem hívő embernek tartom magam. A magam hibáival, és a rengeteg sok hülyeségemmel, és fogyatékosságommal együtt. Miért, aközött van különbség? Erre szoktam azt mondani, hogy igen, mert aki egy olyan vallásos ember, akinek a vallás egy eszköz arra, hogy jól érezzem magam, ha éppen ünnepekkor el akarok menni az új ruhámban a templomba, ami mindig jobb, mintha a kocsmába menne, nekem ezzel nincs is semmi bajom, csak általában azok a típusú emberek, akik használják a vallást valamire, azok azért vallásosak, mert félnek a pokoltól. A hívő ember szerintem, az, aki igazán hisz, az kivétel nélkül mind megjárta a poklot. És tudja, hogy a pokolból a hit hozhatja ki. Az Isten szeretete és kegyelme. Tehát valahol nekem ez a nagy diferencia a vallásosság és a hit között. Tehát az egyik az az, ami már szétégetett, és tudom, hogy miről beszélek, a másik pedig az, hogy valaki figyelmeztet, hogyha arra mész, az nem biztos, hogy olyan jó. A kettő között óriási különbség van az emberben belül. Legalábbis bennem.

 

Amiért hitre van szükség egy kórusban

 

Összességében pedig az egész társaságunkat nézve emberek vagyunk. Életek, sorsok, problémák, nehézségek, sikerek, kudarcok. És azt gondolom, hogy nem lehet szétválasztani, hogy vannak a jó fej emberek, akik keresztények és hívők, s vannak a rosszfej ateisták. Egy sztorit hallottam, hogy valaki Izraelben sétált az utcán, és egy ember behívta őket, hogy van-e már vacsorájuk. Túristaként a feleségével volt kint egy barátom S mondta, hogy nincs, és akkor az illető hívta őket, hogy gyertek el hozzánk, de ennek egy feltétele van. Mesélni kell magatokról. Kiderült, hogy ez egy rabbi volt. És azzal kezdte a rabbi, hogy teljesen mindegy nekem, nekünk, hogy mi, akik szeretni akarunk, és ide invitáltunk az asztalunkhoz, hogy Jézusban hisztek, vagy a Tórában. Az a lényeg, hogy a hitetek meg tud-e tartani. És valahogy azt gondolom, hogy ez erősödik fel egyre inkább a kórusban. Hiszen pusztán az, hogy ők eljönnek egy kórusba énekelni,… Ez egyébként nem egy kórus, hagyományos értelemben véve. Tehát nem olyan, hogy ki van osztva a három szólam, és mindenki nyugdíjas koráig ott fog énekelni. Hanem itt senki nincs biztonságban. Bármikor bármilyen feladat várhat rá. Tehát összességében egy olyan feladat idejönni, ami valahol egy lehetetlen küldetés. És kell hozzá a hite. És először valaki lehet, hogy vakon ugrik bele, de kitanulja ennek a módját, hogy hogy működünk. Hogyan megy egy fellépés, hogyan tudok felkészülni. Hogyan kell magamat megnyitni arra, hogy tudjak működni, tudjak énekelni. Összességében én azt mondom, hogy megéljük a hitet a mindennapokban, magát a gospelt és a soult, amiről énekelünk.

 

A riport linkje külső

 

 

Kíváncsian várom a véleményeket, hozzászólásokat!

comments