Győzni mindenáron?

Most nagy felhajtás van a „Goldenblog” verseny külsőkörül. Blogolók mérhetik össze erejüket. Lesz szakmai díj és közönség díj is kihírdetve. Ez sokaknak sokat jelent és a győzelemért versenyeznek. Én is egy „játéknak” köszönhetem azt, hogy létrejött ez az oldal. Annak idején Vida Ági külsőhírdette meg, hogy akinek sikerül a legtöbb szavazatot összegyűjtenie, az megnyerheti tőle, hogy elkészíti a weboldalát és személyes tanácsadást is ad mellé. Most, hogy a kedves olvasó látja ennek az eredményét, felteszem a kérdést. Érdemes volt küzdenem a győzelemért? Megéri működtetni ezt az oldalt?

 

 Had mondjam el, hogy ennek rendkívül sok más egyéb pozitív hozadéka lett. Bekerültem egy olyan közösségbe, ahol egymást segítjük mi, a „gazdagmami” ügyfelei. Sokan most kezdték el, hogy vállalkozásba fogjanak, vannak köztünk régi motorosok is, így a sorstársi érzés és a tapasztalatgyűjtés lehetősége is megvan. A minap ebben a közösségben felvetődött a kérdés egyikünkben. Vajon érdemes annyira hajtani a blogversenyben, hogy már szinte se hall, se lát az ember? Nem lenne inkább szebb dolog átengedni a győzelmet, hiszen a második hely is milyen szép. Ráadásul, aki éppen nyerésre áll, róla talán elmondható, hogy neki nagyobb szüksége lenne, hogy győzzön. Miért? Nem tudom, de így érzi egy kedves társam.

 

Egy kicsit összeszorult a szívem, amikor erről olvastam. Eszembe jutott az én januári küzdelmem azért, hogy elnyerhessem a díjat. Miért is küzdöttem ennyire? Ezen gondolkodtam el. Aztán arra jutottam, hogy azért, mert úgy ítéltem meg, hogy ez most nekem egy kiugrási lehetőség. Egy olyan erős késztetést éreztem, hogy próbáljam meg és csináljam végig, mert sikerülhet, hogy ez az erő végig kitartott. Úgy éreztem, hogyha ez nem sikerül, akkor egy rendkívüli lehetőségtől esek el. Azért ezt az egészet megelőzte egy egy éves várakozás, már voltak céljaim, csak kiugrási pontot kerestem, vártam stb. . Lehet, hogy éppen azt kellett többek között megtanulnom, hogy vannak helyzetek, amikor igenis fontos a győzelem, mert csak az visz mindent.

 

A különféle tehetségkutató versenyeken mindig elmondják, hogy csak a részvétel a fontos, de én ezt mindig közhelynek éreztem. Akkor minek is tegyen bele az ember mindent, ha úgysem számít a nyerés? Ennek a kedves versenyzőnek bíztató sorokat írtam tegnap és elmondtam, hogy mi az, ami nekem segített a győzelemben. Közben azért a többiek hozzászólását is emésztgettem, legfőképp azt, hogy annak a másiknak most biztos nagyobb szüksége van, hogy győzzön. Ezzel kapcsolatban elmesélném tapasztalatomat.

 

Mivel én nem látok, ezért sokszor tapasztaltam már, hogy segítő szándékból könnyíteni akarták emberek helyzetemet. Ok nélkül bátorítottak, vagy igazságtalan előnyökhöz juttattak. Persze milyen az emberi természet? Szeretem és könnyen elfogadom, ha jót mondanak és könnyebben elhiszem. Az előnyöket sem szívesen utasítom vissza. Mi ezzel a gond? Ha sok ilyen eset éri az embert, akkor már elkezdi úgy érezni, hogy ez neki jár, hiszen milyen szomorú sorsa van. Persze közben kívülről arról prédikálok, hogy kezeljen mindenki úgy, ahogy mást is kezelnek. Egyszerre két ló hátán viszont nem lehet megülni. Ezért volt számomra rendkívüli tapasztalat az, hogy volt egy olyan versenytársam, aki nem adta fel. Az utolsó napig küzdöttünk a győzelemért. Olyan felemelő érzés volt így nyerni, hogy nem átadták nekem ezt a helyet, hanem megküzdhettem érte. Megláthattam, hogy mi az, amire képes vagyok és mi az, amire nem. Megtudhattam a környezetemtől, hogy milyen segítőkészek és együtt nyertünk. Ezt az érzést kívánnám annak a személynek, akit most esetleg könnyebb lenne engedni győzni. Ha valaki úgy érzi, hogy tenni akar egy másik ember győzelméért és lemond a sajátjáról, akkor az a legjobb, ha küzd és nem adja fel, mert a versenyzésben rendkívül szép, amikor erők feszülnek egymáshoz és a végén kezet foghatunk. Maga a folyamat adta az életerőt.

 

Persze sokszor a versengés témájában előjön az a kérdés, hogy akkor mindenáron? Most tapossunk el mindenkit? Itt jön az a bölcsesség, amit a mai napra választottam és másoltam a bölcsességidézetek oldalára, ami egyébként naponta bővül.

 

„Minden féltve őrzött dolognál jobban óvd szívedet, mert onnan indul ki az élet!”

 

Ha a szívünk a helyén marad és a küzdelem nemes, akkor miért ne akarhatnánk törekedni a győzelemre? Ha viszont előjön az irígység, harag, keserűség, akkor legyünk résen, mert belül rossz dolog motivál a haladásra. Nem bűn nagyon akarni valamit, ezt én nagyon nehezen értettem meg. Márcsak azért is, mert volt időszak, amikor az “akaratos” kifejezést sokszor használta valaki velem kapcsolatban, ami negatív jelentést hordozott. Viszont igazán küzdeni én csak akkor vagyok képes, ha előtte sikerült meggyőződést szereznem arról, hogy nekem most ez a „dolgom”. Magamért, plussz a családomért, egy közösségért. Talán a győzelemre való törekedésnek akkor lehet békességet adó értelme, ha a mi győzelmünkkel sokan mások is nyernek. Emlékszem, hogy amikor a weboldalamért küzdöttem, azokra az emberekre is gondoltam, akiknek majd segíteni szeretnék. Magamért csak úgy poénból, mert nincs jobb dolgom, nem lett volna erőm, se időm az egészre szerintem.

 

Vegyünk egy egyszerű hétköznapi példát a győzelemre. Mikor vagyok képes erőt venni magamon és akár magamat is legyőzve felkelni éjjel? Ha tudom, hogy kisbabámnak szüksége van rám és neki nincs más lehetősége, hogy az éhségét csillapítsa. Ha már megnő ez a kisbaba, ki az, aki felkel éjszaka csak azért, hogy legyőzze magát és bizonyítson? Sokszor láttam már, hogy egyedül élő idős emberek már nem főznek magukra, mert nem látják értelmét. Ha viszont bejelentkeznek az unokák? Képesek megváltani a világot! Ha érdemes és nemes a cél, akkor igenis van jogosultsága a győzelmi törekvésnek! Ha elbizonytalanodunk, akkor ebből a szemszögből érdemes megvilágítani ezt a kérdést, hogy vajon kiknek és mivel szolgálok, ha győzök? Olyan érdekes, ahogy össze van rakva az ember. Ha magunkért harcolunk, az általában újabb éhséget eredményez, de ha másokért IS, akkor be tud teljesedni az, amire vágyunk igazán. Az, hogy fontosak legyünk, értéket hozzunk létre. A gondolkodás forradalma külsőelőadássorozat  életre hívójától tudom, hogy többek között ez is az embernek elengedhetetlen lelki szükséglete. Ha ez nem töltődik be, olyan, mintha nem jutnánk levegőhöz és fulldoklunk. Milyen érdekes…

 

 

 

Kíváncsian várom a véleményeket, hozzászólásokat!

comments