Fúj, leprás!

Énekpróbák Bolyki Balázzsal

(szerda: tehetség plusz ember – tematikus nap)

 

Holnap lesz a lepra elleni küzdelem világnapja. Erről mindig beugrik az érintés, illetve a jaj, nem nyúlok hozzá effektus. A próbán segítségünkre volt egy érintéses gyakorlat is, ez is eszembe jutott. Több sérült társammal beszélgettem már arról, hogy néha úgy érezzük, hogy x-y úgy viselkedik velünk, mintha leprások lennénk. Egyfajta iszonyodást vélünk ilyenkor felfedezni a másik emberben. Elfordulnak, elkerülnek, úgy nyúlnak hozzánk, hogy csak a pulóverünk szélébe csípnek bele az ujjukkal és úgy próbálnak szavak nélkül vezetni valamerre. Vajon igazunk van, ha ezekből a jelekből ilyen rossz indulatot feltételezünk? Vagy csak túl érzékenyek vagyunk?  Ennek ellentétje az, ha Istenként tisztelnek, s így, szinte térdre borulnak előttünk az emberek, hogy mi mindenre képesek vagyunk. Van egy olyan táncműfaj, amiben a hangsúlyt az érintés kapja, a szabad érintés. Bárkivel és bármivel. Ezt én például túl soknak éltem meg, amikor egyszer kipróbáltam. S nem azért, mert azt gondoltam volna, hogy a másiktól undorodom.

 

Érintés és egészség

 

Balázs beszélt egy olyan jelenségről egy koncerten, hogy mi emberek, hajlamosak vagyunk valakit túlságosan magasra emelni, és ugyanazzal a lendülettel a földbe taszítani. S most már továbbléptem az érintések szintjéről, bár mindannyian tapasztaltuk már, hogy a fizikai kontaktussal is elérhetjük, hogy valaki úgy érezze, hogy nagyra értékelik, vagy éppen az ellenkezője. Hogy a produkciónk hatására egészséges reakciók szülessenek meg az emberek lelkében, profizmusra kell törekednünk. Ennek a célnak az érdekében például tegnap megtapasztalhattuk, hogy bár sokunknak nagyon tetszett az egyik társunk szóló éneklése, Balázs nem hagyta, hogy „agyondicsérjük”. A lécet mindig egyre feljebb és feljebb teszi, hogy a legjobbat és a legtöbbet hozza ki belőlünk. A közönség is ez által kaphatja meg azt az élményt, hogy érdemes volt eljönni a koncertre.

 

Tehermentesítés

 

Nekem nagyon jó volt megtapasztalni az éneklés közben az egyik gyakorlat alatt, hogy sokkal kevesebb energiámba került odafigyelnem a többiek éneklésére. Miről is van szó? Amikor az egész termet betöltjük, akkor elég távol vagyunk egymástól, nagy a kör. Ráadásul, mivel én „szófogadó kislány” módjára kieresztem a hangom, amíg nem kapok ellenkező instrukciót, nem hallom annyira a többiekét, hogy erős koncentráció nélkül tudjak igazodni. Ezért volt nagyon felszabadító a tegnapi gyakorlat. Az volt a feladatunk, hogy a kórus egy részének körbe kellett állni. Egymás vállát érintve kellett a ritmust jelezni. Egyre egységesebben és egyre könnyedébben énekeltünk. Legalábbis szerintem.:) A kör elég kicsi volt, közel volt mindenki, tehát jól hallottam a többieket, s az érintés által tulajdonképpen dupla mennyiségű infó érkezett a ritmussal kapcsolatosan. Jó volt érezni fizikailag is a lüktetés egységét.

 

Összhang

 

Amikor valaki segít nekem az utcán közlekedni és vezet, érzem, hogy hogy mozog, s össze tudjuk hangolni egymás mozgását. Ahogy belekarolok, rövid idő után hozzá tudok igazodni a másik ember tempójához. Rövidtávon ez jól működik. Hosszútávon viszont már egy finomabb összeszokásra van szükség. Hiszen ha valakivel többet közlekedem, akkor az azt is jelenti, hogy többféle helyzettel találkozunk közösen, amire mindkettőnknek egyéni megoldásai lehetnek. Ezeket össze kell hangolni. Nem egy barátnőmnél tapasztaltam, hogy több hónapos együtt közlekedés hozta meg azt a harmóniát, hogy most már a legapróbb rezdülésekből is tudjuk, hogy mi a helyzet, mihez kell igazodni. Így nem kell annyit beszélni útközben, ahogyan azt a kezdeti „együttműködésnél” kellett. Vigyázz, itt egy patka jön, most egy kicsit jobbra kerülünk, mert ott egy oszlop, most álljunk meg egy kicsit stb. .

 

Biztos vagyok benne, hogy a kóruson belül is egyre érzékenyebbé válunk majd a közös munka során egymásra mind emberileg, mind technikailag! S egyre könnyebben fog létrejönni közöttünk az összhang!

Kíváncsian várom a véleményeket, hozzászólásokat!

comments