Élet – karaoke – bajnok

Geszti Eszter
(kedd: Tehetség plusz ember – tematikus nap)

 

Ígéretemhez híven elindítom azt a sorozatot, ahol bemutatom a 2012-es karaoke bajnokság résztvevőit. Énekhangjukat már bárki meghallgathatja és ismerhetierről a weboldalról, de kik ők a hétköznapokban? Milyen álmaik vannak, hogyan boldogulnak és miket szeretnek még csinálni az éneklésen kívül? Miben tehetségesek még? Elsőként a női bajnokot ismerheti meg a kedves olvasó közelebbről.

 

Geszti Esztivel először több, mint tíz éve találkoztam egy filmklubbon, amit a Tengeri Csillag Egyesület szervezett. Pár év múlva már együtt játszottunk a Vakrepülés Színjátszó Egyesületben. Még csak 14 éves volt, de remekül helyt állt egy olyan szerepben, ahol teljes sötétségben kellett a közönséget „megtáncoltatni” az interaktív darabban. Ráadásul ők látó emberek voltak, bár akkor ideiglenesen senki nem látott. A társulat még ma is tevékenyen végzi munkáját, Eszter a zenei vonalon folytatta inkább életét 16 évesen.

 

–         Az életem a zene. Fuvolatanulmányaim fontosak nekem és az, hogy a zenével örömet szerezzek. A közönség ha örül, az nekem elég. Igyekszem nyelveket tanulni, mert tudom, hogy azzal élek tovább. Szeretek főzni, szeretem az otthon melegét, a harmóniát úgy a zenében, mint az életben. Nagyon szeretem a természetet. Az egyik nagy álmom, egy kis falucskában lenni, s amikor leesik a nagy hó, abban bandukolni. Csodálni a csöndes, nyugvó természetet. Ha látnék, természetjáró, természetfigyelő Lennék.

 

–         Reményik László weboldalán láttam a nevedet, róla pedig azt lehet tudni, hogy nem csak író, de rendszeresen túrázik és felveszi a természet hangjait. Egy egész gyűjteménye van már.
– Igen, amikor ő elkészíti a hanganyagokat és megírja a szövegeket, én szoktam azokat, mint narrációkat felmondani.

 

–         Hogyan kerültél kapcsolatba a Vakbarát Alapítvánnyal és a karaoke műfajával?
– Körülbelül 18 éves voltam, amikor velük találkoztam, akkor iratkoztam fel a vakok levelező listájára és olvastam a felhívásukat, hogy lesz karaoke buli. A Farkas Teaház hangulatát nagyon szeretem. Olyan jó néha elmenni és kikapcsolódni egy forrócsoki mellett. Az éneklés akkor kezdődött, amikor megéltem a szerelmet. A szerelem néha csalódással is jár és akkor énekeltem és hallgattam ezt a dalt sokszor, amit a versenyre is választottam. (Süt a nap, nehogy szomorú légy) és aztán megszerettem. Ha a közönségnek jó, akkor nekem is jó. Külön célom nem volt, hogy képezzem ahangomat.

 

– Mi történt a látásoddal?
– Három éves koromig láttam, emlékeim vannak színekről, emlékszem rá, amikor néztem egy könyvet, a piros játszintok most is előttem vannak. Hármas ikrek vagyunk. Mindhárman lányok vagyunk, koraszülöttek voltunk és az inkubátor tól sérült a szemünk. Van még négy idősebb testvérem, két nővérem, két bátyám. Későn találkoztam az összes tesómmal, mégis van hová hazamennem, a nővéremhez vidékre, Csárdaszállásra. Gyulán kezdődött az életem egy csecsemőotthonban. Erre nagyon szívesen emlékszem vissza, az első öt évre. Sok rosszat lehet hallani az otthonokról, de erről én csak jót hallottam. Az egyik ikertesóm, aki mozgássérült, ő került még oda, a harmadik otthonnevelkedett. Valamikor 8 évesen kerültem haza. Amikor 9 évesek voltunk a Pipacsok c. dokumentumfilm a családról készült.

 

– Az éneklésen és zenélésen kívül mivel szeretsz még foglalkozni?
– Szeretek korcsolyázni, régen kipróbáltam magam a versmondásban is. Szeretem az irodalmat, a verseket, a mélységet szeretem megélni ugyanúgy, mint a zenében, de a zene az én világom. A versengés jó érzés és a sikerek és a sikertelenségek is viszik előre az embert. Voltak a koriversenyek, atlétika verseny volt, amikor általános iskolás voltam. Én már voltam Gyömrőn és korcsolyáztam a gyömrői tavon is. Más mint a műjég. Nem olyan sima és néha bele is huppantam egy-egy hókupacba, de ez olyan jó volt. Amikor tanultam, ritkán estem, de ha estem, akkor hatalmasat. Volt, hogy kizúgtam a betonra, de előre kitettem a kezemet és akkor semmi nem történt velem.

 

– A komolyzenei tanulmányaidról mesélj egy kicsit!
– A fuvola úgy jött, hogy furulyáztam általános iskolában, nagyon jól ment és nagyon szerettem. A tanárnőmnek volt egy ismerőse, aki zeneiskolában tanít és elvállalt. 13 évesen kezdtem el és a mai napig tanulom. Két éve a Szarkaláb zenekarban fuvolázom. Véletlen csöppentem bele, mert a vakok általános iskolájának szakiskolai része akart egy együttest alakítani, de nem volt túl sok jelentkező. Nagyon kellett volna oda egy fúvós. Elhívtak egy karácsonyi műsorba és aztán ott ragadtam. Az idén december 20-án éppen Gyömrőre is megyünk majd fellépni. Hívunk és várunk sok szeretettel mindenkit! (ingyenes rendezvény)

 

– Hogyan boldogulsz az önálló élettel?
– A háztartásvezetés az az enyém. Utálok söprögetni A sütéstől még félek. Egy kalácsot meg tudok csinálni. Nem nagyon kísérletezek, pedig jó lenne. A láthatatlan kiállításon dolgozom. Nagyon érdekes, mert rengeteget tanulok. Egyrészt konfliktuskezelést és kommunikációt. Valahogy közelebb kerülök ez által az emberekhez. Nem csak ők kérdeznek tőlem, hanem én is tőlük. Ez szerintem nagyon fontos dolog. Ott most jól érzem magam. Olasz nyelvet tanulok és remélem, hogy lesznek majd olaszaim. Angolul is tanulok.

 

– Milyen terveid vannak a családi életedet illetően, illetve a zene területén?
– Én 25 éves koromtól tudom elképzelni azt, hogy gyermekem legyen. Két, három év múlva gyerek és kettő. Szeretem az együttest és ha szeretnek minket, akkor hívnak is bennünket és ha szeretnek minket, akkor nagyon jó. A komolyzenei vonallal kapcsolatban nem tudom, hogy mi lesz. Néha vannak felllépések, ennek is szeretem a szépségeit. Nem tudom, hogy mi lesz vele a jövőben.

 

A beszélgetésünk utolsó utáni pillanatában eszébe jutott még Eszternek egy nagyon aranyos dolog, ezzel zárnám az ő bemutatását:
–         Amikor még kicsi voltam, volt olyan csoki, hogy Geszti Eszti. Emlékszem, hogy azt gondoltam magamban, hogy a tesóim nevével is léteznek csokik és kerestem olyanokat, de nem volt. Egy időre aztán eltűnt, de mostanában megint lehet kapni.

 

 

 

 

Kíváncsian várom a véleményeket, hozzászólásokat!

comments