Ékszerrel szeretni

Ajándékvásárlás, ékszervásárlás vakon 

(szerda: akadálymentes hétköznap – tematikus nap)

 

Ki az, akinek már volt szerencséje egy hercegkisasszonyhoz? Akkor inkább úgy kérdezem, hogy egy óvodás korú kislányhoz? Bár láttam már kivételt a szabály alól, de általában ezek a leánykák nagyon szeretik a csillogó-villogó dolgokat. Ékszerekből sosem elég, de jöhet a táska, vagy minden más, ami rózsaszín. Egy olyan jó megoldást találtam az interneten, ami nekem, vak édesanyának, aki régebben láttam, lehetővé teszi, hogy válogathassak ékszerek között, ha épp ajándékozni szeretnék kislányomnak egyet. Miért érdekes ez, és hogyan oldódott meg a problémám?

 

Eleve ott kezdődik a helyzet, hogy maga az ajándékvásárlás gondolata is első körben nem mindig lelkesít. Azért, mert akkor azt is ki kell találnom, hogy kivel menjek el vásárolni. Miért nem mindegy? Első “ránézésre” lehet, hogy egyszerűnek néz ki a dolog. Valaki megfog, elvisz a boltba, aztán hazakísér. Aki olvasta már a szombati bejegyzésemet, ahol éppen egy dvd vásárlásról szóló vak sorstársam írását ajánlottam, szóval aki látta már ezt, tudhatja, hogy a helyszínen nem árt néha ki is próbálni például a műszaki eszközt. Ha már ajándékba szánja az ember, akkor szeretné azt is, hogy az a lehető legmegfelelőbb legyen. A gombokat jól tudja a látássérült használni, s működjön a készülék. Ilyenkor az ár nem feltétlenül szempont.

 

Vásárlás, amikor az ízlés is számít

 

Mi van olyankor, ha valamilyen ékszert készülnénk vásárolni látás hiányában? Nem mindegy, hogy kinek vásárol az ember, s hogy kivel. Itt azért már az ízlés is közrejátszik. Például a ruhák vásárlásánál is fontos szempont lehet, hogy kinek nézzük azt a bizonyos ruhát és hogy aki segít, annak megbízunk-e az ízlésében. Én elmondok egy trükköt. Az én tükröm az önként megnyilvánuló vélemény feljegyzése a fejemben. Ha valami igazán jól áll rajtam, akkor az öltözékem dícséretét önként kimondja a környezetem. Ilyenkor megjegyzem, hogy melyik ruhakombináció volt rajtam és ha olyan helyre megyek, ahol nagyon fontos, hogy jól nézzek ki, akkor előásom az emlékeimből, hogy melyik összeállítást fogadta bármikor is kitörő lelkesedéssel a környezetem. Ha egy ékszert azonnal észrevesznek, hogy milyen jól áll, ugyanez. Bár most nyakláncot azért nem hordok, mert még szoptatom a legkisebb gyermekünket és félek, hogy kiszakítaná a nyakamból. Fülbevaló sokáig azért nem volt a fülemben, mert eltört. Most sem az arany van benne, hanem az, amit az esküvőmre készített kézzel egy barátnőm, mert még a másik mindig nincs megcsináltatva. Ilyen ez, de legalább valami van a fülemben és nekem tetszik is. Mások is megdícsérték. A fülem nem érzékeny semmire szerencsére. Van még egy-két karkötőm, amikor fellépésre készülök, mert énekes előadóként ilyenre is “vetemedem” néha, akkor szoktam kotorászni a kis dobozkámban. Vannak egybeillő nyakláncok és karkötők és mindig az egymásnak megfelelőket veszem fel. Ezek általában egyformák, mert egyszerre kaptam őket. Tapintással érzékelem, hogy ugyanolyanok. Azért, amikor felékszerezem magam, mindig megkérdezem a férjemet, hogy jó-e az összeállítás. Az ő ízlésében tökéletesen megbízom, ő az én élő tükröm.

 

Egy jó megoldás bevezetője

 

Most pedig írnék akkor egy megoldásról, aminek nagyon örültem, sőt, nem csak én, hanem egy szintén látássérült barátnőm. Van egy anyuka, aki kézzel készít ékszereket. Együtt vagyunk egy közösségben, ahol segítjük egymást tippekkel, tanácsokkal, támogatjuk egymást, ahogy tudjuk. Őt már régóta ismerem máshonnan, de nemrég derült ki számomra, hogy ő ezzel foglalkozik. Sőt, van egy weboldala is. Manogyöngy.hu . Mivel kíváncsi voltam, megnéztem, hogy milyen. Ekkor jött az öröm. Nekem sem jutott volna jobb eszembe megoldásnak.

 

Egy megoldás, aminek kifejezetten örültem

 

Ebben a közösségben előfordul, hogy arról is beszélgetünk, hogy hogyan segíthetnének a vállalkozó anyukák abban, hogy a termékeikről, vagy bármilyen információjukról képeket tesznek fel, hogyan címkézzék azt meg, hogy nekünk a beszélő szoftver felolvassa. Sok részletkérdés is előjön ilyenkor. Mennyi legyen a szöveg, hogy ne legyen túl sok, de mégis értsük a lényeget. A probléma általában a következő. Ha valakinek sok a terméke, s azt látni is kell, tehát sok a fénykép, akkor sok leírás is kellene a képek felcímkézéséhez. Ez elég sok munka lehet, de tegyük fel, hogy valaki mégis megcsinálja. Akkor is hogyan lehetne mégis ideális mennyiségű szöveggel megfogalmazni egy kézzel alkotott karkötőt, nyakláncot? Nekem nagyon tetszik az ő megoldása, pedig még akkor nem is beszélgettünk képek felcímkézéséről. Ő neki eleve úgy van kialakítva a terméklista, hogy van lehetőség a kommunikációra egy adott termékkel kapcsolatosan. Tehát ha például valaki nem lát, akkor az aktuális részletkérdéseiről kifaggathatja az eladót. S nyilván nem csak az írhat, aki nem lát, de ez nekünk külön jó, mert rákérdezhetünk olyan dolgokra, ami egyértelmű a látó embereknek, viszont hosszú lenne esetleg leírni egy alt attribútumba. Ez a megoldás azért is tetszett, mert személyes párbeszéd is kialakulhat, közben lehetőség van arra, hogy tényleg előre megtudhassa a vevő a legapróbb részleteket is akár és ne érje meglepetés a kézhezvételkor. Mikor a barátnőmnek meséltem az oldalról, neki is megtetszett és kérte is a linket, de mindig elfelejtettem neki átküldeni. A mai bejegyzéssel azt is megkaphatja és mindenki más is. Ajánlom sok szeretettel egy kedves barátnőm oldalát, ha bármilyen alkalomra, kézzel készített ékszereket ajándékozna.

 

Rövid megjegyzés az oldalhasználatról látássérülteknek

 

A látássérült olvasóknak annyi kiegészítéssel élnék, hogyha egy terméknél ráentereznek a kérdés küldése hivatkozásra, azután a feljövő oldal aljára menjenek a control end billentyűkombinációval, így találhatjuk meg a leghamarabb a szerkesztőmezőt, ahová írhatjuk a kérdésünket. Csak pár felfelényíl és ott vagyunk.

 

A nyaklánc személyisége

 

Olvasta már a kedves olvasó a 7 éves kisfiam meséjét, amit a kislányunknak írt ajándékba? Ha még nem, akkor ezt is ajánlom szeretettel. Olyan aranyos, amikor azt meséli el, hogy a hercegnő (szerintem ő a középső lányunk a mesében) elveszíti a nyakláncát. Nagyon sír, mert annyi mindent megéltek együtt. Volt vele buliba, esküvőn és már nem emlékszem, hogy a mese szerint még hol. Nagyon érdekes volt, hogy a fiam mennyire érzékenyen reagált ebben a mesében arra, hogy a testvére szereti az ékszereket. S ez a fajta, szinte személyesítése egy tárgynak, ez is azt mutatta nekem, hogy mennyire kötődnek a gyerekek egy-egy megszokott tárgyhoz, akár egy nyaklánchoz is. Emlékszem, nekem is volt egy olyan esetem, amikor egy táborban egy nagyon kedves lánytól kaptam egy karkötőt. Amikor arra néztem, rá gondoltam. Aztán eltört és szinte a szívem szakadt bele. Hihetetlen, hogy egy tárgy mennyire személyessé tud válni, ha az ajándékozó fontos a számára. Nagyon kevés is elég ahhoz, hogy éreztessük akár a kislányunkkal, akár másokkal is, hogy mi lélekben velük vagyunk, ha éppen fizikailag nem is. Nálam mindig egy fénykép volt, amikor kórházban voltam kiskoromban, az nyújtott biztonságot. Viszont említhetném a jeggyűrűt is. Hiszen ez mindig rajtam van és jó érzés arra gondolni, akitől kaptam, akivel most is egymáséi vagyunk.  

 

Kíváncsian várom a véleményeket, hozzászólásokat!

comments