Dupla kihívás

Ki az, aki könnyen felismeri az utcán, ha egy vak ember közlekedik? Szerintem most magában mindenki igennel válaszolt, mert vagy egy fehér bottal kezükben, vagy egy vakvezető kutya társaságában közlekednek, vagy mindkettő jelen van, a tény az, hogy könnyen beazonosíthatók. Mi van azokkal, akiknek szintén jól jönne a segítség, vagy csak egyszerűen a türelem, de ehelyett durva szavakat kapnak, mert rajtuk nem látszik az, hogy rosszul látnak? Kik ők és miért lassúak például?

 

Eddig csak azokról esett szó, akiknek látásuk teljes hiánya miatt vannak speciális nehézségeik. Szeretnék olyan emberekről is írni, akiknek ugyan nincs teljes látásvesztésük, de igen nehezen olvasnak el apróbb méretű betűket, akik gyengénlátók. Ők sokkal többen lehetnek, elég, ha idős embertársainkra gondolunk, de látásprobléma sajnos minden korban előjöhet. Nekik a legnagyobb gondjuk abból fakad, hogy rajtuk nem látszik a probléma. Biztosan könnyebb lenne türelmesebbnek lenni velük, ha nem a lassúságot látnák rajtuk az emberek, hanem a beteg szemet. Egy barátnőm történetével had illusztráljam az esetet, hogy mire gondolok.

 

Az óvodába ment, mert szülői értekezlet volt a leendő gyerekek anyukáinak, apukáinak. Voltak olyan információk kiplakátolva, ami fontos volt. A barátnőm oda is ment, hogy elolvassa azokat. Mivel nagyon rosszul lát, ezért sokáig tartott neki végigmenni a szövegen. Közben épp hogy csak észre tudta venni, hogy közeledik valaki, majdnem az arcába csapódott az ajtó. Milyen ajtó és miért csapódott volna az arcába? Bevallom, amikor ezt a történetet hallottam, akkor ébredtem rá én is, hogy nekem sem jutott volna eszembe intézményvezetőként ilyesmire gondolni. Az történt ugyanis, hogy a bejárati ajtóra volt kitéve az információ. Aki jól lát, az messziről is el tudja olvasni és az ajtót éppen kinyitó emberek sem jelentenek számára veszélyt. Mi van azokkal, akik nagyon rosszul látnak? Közel mennek és lassan olvasnak. Nincs rá garancia, hogy időben észrevegye, hogy valaki bentről épp ki akar menni és hogy ne üsse meg az ajtóval esetleg véletlenül. Mondtam is a barátnőmnek, hogy szerintem nyugodtan hívja fel erre a figyelmmet, hogyha kiteszik az információkat, akkor legalábbb ne arra az ajtórészre tegyék, amin közlekednek az emberek, hanem egy fix pontra. Arról most nem akarok szólni, hogy aki nem lát, az el sem tudja olvasni a plakátot, én az ilyen információhiányt úgy oldottam meg, hogy fejben tartottam, hogy rákérdezzek bizonyos időközönként, hogy van-e valami extra, mert tudom, hogy azért mindig szóltak az óvónénik, de biztos, ami biztos alapon én is kérdezősködtem. A barátnőmnek sajnos már annyi rossz tapasztalata van azzal kapcsolatosan, hogyha szól valamiért, hogy már nem akar emiatt ilyen lépést tenni. Igen, értem azt, hogy hogy ez egy kockázatos lépés érzelmileg, ha már régebbről vannak rossz élmények, mégis, az egyetlen esély, hogy valami megváltozzon az az, ha mi elmondjuk, hogy nekünk mi a nehéz és adunk egy esélyt annak a gondolatnak, hogy most hátha nem veszik rossz néven, ha szólunk.

 

A dupla kihívásról annyit, hogy a nehézségek mellett a gyengén látó embereknek azzal is szembesülniük kell, hogy nem látszik rajtuk, hogy miért mozognak esetleg bizonytalanabbul, miért néznek meg valamit sokkal lassabban, miért kérdezik meg a boltban, hogy mennyibe kerül valami, amikor rá van írva, miért kérdezik meg az étteremben, hogy mit lehet kérni, amikor a falon olvasható (tök messziről), hogy miket lehet kapni stb. . Sok haragos ember förmed ilyenkor arra, aki nehezen lát, mert azt képzelik talán, hogy csak lusta végigolvasni, vagy figyelmetlen és máskor jobban tenné, ha odafigyelne. Nehéz lehet ezt lelkileg feldolgozni folyamatosan a hétköznapokban, én ilyen szempontból szerencsésebb helyzetben vagyok, mert ahogy meglátják a fehér botot az emberek, azonnal készségesek lesznek a legtöbb esetben, de ha néha nem is, akkor sem gondolják azt, hogy én lustaságból, vagy kényelemből nem tudok valamit elolvasni. Rólam ok nélkül, a szemem miatt nem szoktak rosszat gondolni, de aki gyengénlátó, az sajnos gyakran szenved ettől. Van valakinek ötlete esetleg, hogy kiknek és hogyan lehetne felhívni a problémákra a figyelmét?

 

A végére pedig egy programot szeretnék mindenki figyelmébe ajánlani, akinek esetleg fontos, hogy gyermeke szociálisan is érzékennyé váljon adott problémákra, helyzetekre. Létezik olyan országos egyesület, akik azoknak segítenek a mindennapjaik könnyebbétételében, akik nem csak rosszul látnak, de a hallásukkal is problémák vannak. Van egy olyan genetikai eredetű rendellenesség, mely fokozatosan érezteti hatását az emberi szervezetre és a látás, hallás csökkenése az idő haladtával fokozódik. Hogyan tudnak boldogulni mégis? Érdekes játékok, feladatok egy ingyenes program keretében.

 

Siketvakok Nemzetközi Napja

Időpont: Június 27. 10.00-18.00
Helyszín: Millenáris Park
              /1024 Budapest, Kis Rókus u. 16-20./

Programok:
Angi mesekuckója (Gáspárné Angéla tagunk Braille-olvasással mesét mond
a gyermekeknek)

Érzékenyítési bemutatók (a siketvak állapot átélése, akadályok
megtapasztalása, kommunikációs módszerek és eszközök kipróbálása)

Jelnyelv tanítása kicsiknek és nagyoknak

Játékos érzékenyítés gyerekeknek – akadályverseny keretében: játékos
feladatok révén kommunikációs módszerek megismerése (jelnyelv, Lorm-
és Braille-ábécé), a siketvak állapot megtapasztalása

Adaptált játéksarok (“vakos” játékok tagoknak és érdeklődőknek
egyaránt)

Most szombaton pedig lesz egy jótékonysági koncert is, ahol például egy kedves barátom jelnyelven fog énekelni a Whe are the word című dalban.

 

Kíváncsian várom a véleményeket, hozzászólásokat!

comments