Csemegetál

Elgondolkodtató példák a természetből, bölcsességek versben és regényben
 (csütörtök: pozitív látásmód – tematikus nap)

 

Olyan érdekes, hogy egy fél nap leforgása alatt annyi elgondolkodtató írás érkezett hozzám, hogy arra gondoltam, talán nem véletlen. Úgy döntöttem, megosztom a legjobbakat ezek közül a kedves olvasóval. Jó csemegézést!

 

Ady Endre:
Valami még készül

Ha szívem bomlott, bús malom
S várok rémes pozdorja-sorsra:
Jön hirtelen egy nyugalom.

Ha így szólok: már mehetek,
Nem jöhet már új, sem jó, sem rossz,
Ütő vágy éri szivemet.

Az élet már adott sokat,
Bódítót, furcsát és keservest,
De még valamit tartogat.

 

Aki szereti megfigyelni a természetet, és az által is bölcsességre jutni, annak tetszeni fognak az alábbi sorok.

 

  Ha beleteszünk egy  héját egy 180 *240 cm-es ketrecbe, aminek teljesen nyitva van a   teteje, a madár  – annak ellenére, hogy tud repülni –           
  teljesen bezártnak fogja érezni magát.
 Ennek oka, hogy a   héja repülés előtt mindig 3-4 métert    fut a földön. 

  A hétköznapi   denevér, mely repked az éjszakában, figyelemre méltóan gyors    teremtmény a levegőben, nem tud   felszállni a földről. Ha letesszük,    mindössze annyit tud tenni, hogy ügyetlenül és kétség kívül,   fájdalmasan ide-oda lépeget, míg el nem ér valamilyen enyhe magaslatot, ahonnan a levegőbe vetheti magát. Utána, mint egy   fénycsóva, hirtelen elillan.

 

  Ha egy darázs beleesik egy pohárba, addig marad ott, ameddig meg   nem hal, feltéve, ha nem veszik ki.
 Soha nem látja a pohár  tetejét a menekülés eszközének, de ragaszkodik ahhoz, hogy valamilyen  módon az aljánál találjon kijáratot.
 Ott keres utat, ahol nincs,   míg végül teljesen el nem pusztítja önmagát. 

 

Én annyira vágyom arra, hogy szárnyalhassak! A most következő idézet egy regényben olvasható. Az a szituáció, hogy a főszereplő orvos alezredes éppen ágynak esik, mert – talán fekélytől – iszonyatosan elkezd fájni a gyomra, alig van magánál a fájdalomtól. Így aztán orvosból beteggé válik, és egy rangidős másik doktorral beszélget éppen, aki az iránt érdeklődik, hogy nem fél-e attól, hogy ha agyonhajszolja magát a munkában, életveszélyessé válhat az állapota. Ekkor hangzik el az a két mondat:

“No és, ha félek? – Levin vállat vont. – Ez a háború megtanított arra, hogy akár félek, akár nem – győznöm kell. Köteles vagyok győzni.” 

 (Jurij German: Az orvos alezredes)

 

 

 

 

Kíváncsian várom a véleményeket, hozzászólásokat!

comments