weboldal

Vak sorstársam „látta” a képeket, látó társaim nem

gátfutóversenyzők

Avagy kihívás és közdelem a „képes élet” világában a weben

(Szerda: akadálymentes hétköznapok – tematikus nap)

Úgy éreztem, megnyílt a világ. Nem tudom, hogyan érzékeltethetném ezt az életérzést. Éppen egy szakmai anyagot hallgattam tartalomfejlesztés témában, amikor az ott ajánlott weboldalt megkerestem. Képek vannak feltöltve milliószám. Az oktató nagyon pozitívan nyilatkozott, tehát szó szerint vakon bízom abban, hogy itt minden kép jó minőségű. Már csak pár kérdés maradt a számomra.:

Honnan tudhatom, hogy

Vállalkozóvá válásom kínjai és örömei
(péntek: munka/tanulás – tematikus nap)

Mit szoktam csinálni, ha éppen elveszítem a lelkesedésemet a terveimmel kapcsolatban? Ezzel kezdem ezt a bejegyzést, majd folytatom, hogyan haladok, előrelépésként visszaléptem, de van, amikor ez hoz eredményt!

Vállalkozóvá válásom kínjai és örömei
(péntek: munka/tanulás – tematikus nap)

Az elmúlt két hétben voltam egy konferencián, s elkezdtem egy tanfolyamot is, ami segíti a vállalkozóvá válásomat. Az alábbiakban leírom a tanulságokat, amik előrevittek ezen az úton, az alábbi témákat érintem:

Elképzelhető, hogy többször is újra kell kezdenem az egész koncepció felépítését? Ha igen, ez mire bátorít?
Mit csinálhatok, ha olyan ember vagyok, aki mindig új ötletekbe „szerelmes”?
Milyen lehetőségem lehet arra, hogy egy hátrányos helyzetben lévő társadalmi csoportot segítsek a vállalkozásommal?
Léteznek már sikeres vállalkozások a kisgyermekes anyák körében?
Hogyan tehetünk az előadásunkba olyan elemet, ami élményt, tehát nyomot hagy a hallgatóságban?
Ami ingyenesen elérhető, az biztos, hogy mindenki számára ingyenes?
Mit tegyünk, ha problémát okoz pénzt kérni a tevékenységünkért?

Vállalkozóvá válásom kínjai és örömei
(péntek: munka/tanulás – tematikus nap)

 

Két hét telt el a legutóbbi bejegyzésem óta. Elkezdtem egy tanfolyamot, aminek a végére képes lehetek egy működőképes ötlettel egy működőképes vállalkozást elindítani online eszközök segítségével. Közben különféle hatások értek, jöjjenek az események!

 

Elvetélt, ötlet

 

A legmegrázóbb és legfelemelőbb összhatás tegnap ért. Egy barátom levelét olvastam. Látom, hogy tehetséges, és azt is látom, hogy mennyire vágyik arra, hogy munkája olyan tevékenység köré épüljön, amiben tényleg ügyes. Azt is

Vállalkozóvá válásom kínjai és örömei
(péntek: munka/tanulás – tematikus nap)

 

Eseménydús volt az elmúlt hét. Sok motiváló hatás ért, s megérkezett az első olyan email is, melyben egy előzetes árajánlatkérés után közölték, hogy számítanak rám. Sokat tanultam is, láttam érdekes híreket. Menjünk végig a történteken!

 

Kapát vettem a kezembe

 

Én magam is alig akartam elhinni, hogy sikerült! Ha ön már ellátogatott a Jó hírek című aloldalra, akkor láthatta az eredményt. De mit? Korábban is fel lehetett iratkozni a Sikerül Magazinra. De úgy láttam jónak, hogy szolgáltató céget váltok. Ehhez viszont arra volt szükség, hogy az adatokat lementsem a gépemre, majd feltöltsem a másik cég

Vállalkozóvá válásom kínjai és örömei
(péntek: munka/tanulás – tematikus nap)

 

Szabályszerűen rosszul lettem az örömtől csütörtökön. Le kellett egy fél órára feküdnöm, olyan szívdobogást kaptam. S hogy mitől? Na ez az! Láttam kikelni egy magot. Kibújt egy kis levélke. Ki és mikor ültette el ezt a növényt? Hová? S mi köze ennek a vállalkozáshoz?

 

Nehézségeimről

 

Ennek az egész esetnek a kitartáshoz, a célokhoz, és hivatásunk értelméhez van köze. Két éve gyakorlatilag azt élem meg, hogy csak vetek, vetek, aratás még sehol. Sokszor

Vállalkozóvá válásom kínjai és örömei

(péntek: munka/tanulás – tematikus nap)!

 

 

 

Először nem akartam megírni ezt a bejegyzést. Úgy gondoltam, alig történt valami a héten. Alig haladtam. Most mit írjak erről? Azután ráébredtem, hogy a sok kis apró lépés igenis fontos és jelentős. Meg kell említeni, meg kell örökíteni azokat is.

 

Nekiestem

 

Szombaton sikerült felkelnem hajnalban. Leültem a képzeletbeli alkatrészhalmazom elé, s kézbe véve az összerakáshoz való „füzetkét”, elkezdtem bogarászni az elemek

Én, blog, közösség

 (hétfő: egészségmegőrzés – emberi kapcsolatok – tematikus nap)

 

Három gyerek mellett nincs jobb dolgom, mint blogot írni? Ennyire ráérek? A „grafománia” kiélése mellett még milyen haszna lehet ennek? Mit adott nekem, mit adhat az olvasónak, ha velem tart a jövőben? Mi motivál és miért csinálom? Ha tovább olvassa, minden kiderül és megtudhatja, hogy érdemes-e velem tartani vajon a továbbiakban is!

 

Vállalkozni indultam, blogszerző lettem

 

Tavaly ilyenkor nagy volt a tét. Ha nyerek, akkor egy olyan szolgáltatást nyerek, amit nem tudnék megfizetni. Vida Ági elkészíti a weboldalamat és közben egy tanácsadás keretében megbeszélhetem, hogy mit kezdjek azzal. Nagyon sok vállalkozási ötletet

Első e-magazin szerkesztésem élménye
(szerda: akadálymentes hétköznapok – tematikus nap)

 

Ki az, aki képernyőolvasóval tudja használni a listamester ingyenes hírlevélküldő szolgáltatásait? Kérem írjon nekem levelet, mert bizony ma nem ezzel a szolgáltatással küldtem el a Sikerül Magazin első számát. Még nagyon nehézkesen megy, hogy rájöjjek, hogyan tudok linkeket beszúrni a szövegbe úgy, hogy ne kelljen html programozást tudni hozzá, mert azt még csak most tanulom. S bár próbálkoztam az összes ismeretemet bevetni, de még kevés volt, valahogy nem működött. Hülye a gép, ezt mindenki tudja. Mindenesetre a levelek remélem szerencsésen