önértékelés

Egy díjnyertes mese, külsőmely lehet, hogy önről is szól?

(Hétfő: egészségmegőrzés-emberi kapcsolatok – tematikus nap)

Váradi-Matusik Ágnes:
Tépett pillangó szárnyak gyógyulnak

pillangószárnyakmostmégfeketefehérben

„Nagyon szeretem a pillangókat. Szépek, színesek, repkednek a virágok körül, be-bebújva egy-egy nektárt rejtő kehelybe. Néha eláznak az esőben, de aztán megszárítkoznak. Ember szemmel nagyon egyformának tűnnek, pedig sokfélék:

szerények, kedvesek, bohókásak, komolyak, nagyképűek. Csakúgy, mint az emberek. Azzal a különbséggel, hogy nekik a szárnyuk a díszük, az ékességük.

Volt egyszer egy pillangólány, Lepke Lili. Szárnyai csapzottan, tépetten lógtak. Hogy igazán ki sem fejlődtek, vagy az idők során sérültek meg valamikor, azt nem lehetett tudni. Vágyott ő isTovább olvasom

Különlegesség, önbecsülés, szolgálat

Gondolatok a kóruspróbáink kapcsán, melyet Bolyki Balázs tart a Para-ra Gospel Kórusnak
(kedd: tehetség plusz ember – tematikus nap)

Mit szólna hozá, ha ismeretlenül azt állítanám önről, hogy különleges ember?
Édes lenne hallani?
Vitatkozna velem?
Ideges lenne, mert már sokan mondták, de nem hiszi?
Érzi valahol, hogy igazam van, de nem tudja még, hogy miben az pontosan?
Mit gondol? Vannak a különleges emberek és vannak az átlagosak?

Érintett témák

A különlegesek: de kik azok?
mitől lesz valami különleges akár a színpadon is?
Különlegességtudat, mint az önzőség táptalaja
Milyen alapon merem elhinni, hogy én különleges ember vagyok?
Nélkülözhetetlen a tudat!

Egy beképzelt nőszemély vallomása?

Gyerekkoromban sokszor azt éreztem, kilógok a sorból. Érdekes, mert szerettem elbújni, nem szerettem megmutatni, milyen vagyok. Ugyanakkor pedig vágytam arra, hogy felfedezzék bennem azokat a rejtett képességeket, tartalékokat, amiket éreztem magamban. Természetesen megtapasztaltam a hiányosságaimat is, azt is igyekeztem bőszen elrejteni, de most nem ez a témánk. Édesanyám, amíg élt, sokszor bátorított és én voltam a szeme fénye. Tőle azt tanulta meg a lelkem, hogy különleges vagyok, de Tovább olvasom

Jóság és önértékelés, elmélkedés egy vers kapcsán
(vasárnap: a keresztény hitélet kihívásai – tematikus nap)

„Fény vagy te is, lobogj hát,
Melegíts és égess,
Hinned kell, hogy a világ
Teveled is ékes!”

Mikor olvastam ezt a versrészletet, nagyon megérintett, elhatároztam, hogy megosztom azokat a gondolatokat és érzéseket, amik keletkeztek bennem Tóth Árpád, Kaszáscsillag c. költeménye kapcsán.Tovább olvasom

Énekpróbák Bolyki Balázzsal a Para-ra Gospel Kórusban
(szerda: tehetség plusz ember – tematikus nap)

Nem elég pusztán a hangokat szépen énekelni, érzéseket kell átadnunk!

  • Mi segít ebben?

  • A „mellékszereplőknek” mit ér az élete?

  • Szólóéneklés után kórusba kerülni, mi ebben a küzdelem?

  • Milyen szemlélettel érdemes cipelni legnehezebb terheinket?

    Ismét a hétköznapok szituációiból vett példákkal szemléltette Balázs azokat a folyamatokat, amik segítik, hogyan éljünk a dalban, de ahogy ezt mindig elmondom, az élet minden területére nézve is nagyon hasznosak a gondolatai. Ezért is osztom meg, ha hallunk ilyeneket a próbán.Tovább olvasom

  • Énekpróbák Bolyki Balázzsal a Para-ra Gospel Kórusban
    (szerda: tehetség plusz ember – tematikus nap)

     

    Amikor valaki keresztény emberként azt éli meg, hogy szeret a színpadon lenni, örül, ha megtapsolják, és törekszik arra, hogy minél inkább megmutathassa ki ő valójában, bűnös vágyaktól vezérelt személy? Magamutogató? Hogyan mondhatja egy ilyen ember, hogy ő Isten nagyszerűségére és dicsőséges gazdagságára akar rámutatni önmagán keresztül, a művészetén keresztül?

     

    Lelkembe gázoltak

     

    Egy baráti társaságban voltam. Köztudott volt, hogy szeretek énekelni, és szívesen teszem ezt mások előtt is. Ők már hallották a hangomat, és  kérték, hogy énekeljek már el egy pár dalt. Megtettem, és együtt élveztük ennek az örömét. Azután megtapsoltak és jólesett. S az is öröm volt, hogy érezhettem, hogy a többségnek sikerült átadnom valamit, ami vidám volt és lélekemelő.

    Honnan tudom? Ennek különböző egyéb jelei voltak a tapson túl. Az együttlét után Tovább olvasom

    Vállalkozóvá válásom kínjai és örömei
    (péntek: munka/tanulás – tematikus nap)

     

    Két hét telt el a legutóbbi bejegyzésem óta. Elkezdtem egy tanfolyamot, aminek a végére képes lehetek egy működőképes ötlettel egy működőképes vállalkozást elindítani online eszközök segítségével. Közben különféle hatások értek, jöjjenek az események!

     

    Elvetélt, ötlet

     

    A legmegrázóbb és legfelemelőbb összhatás tegnap ért. Egy barátom levelét olvastam. Látom, hogy tehetséges, és azt is látom, hogy mennyire vágyik arra, hogy munkája olyan tevékenység köré épüljön, amiben tényleg ügyes. Azt is Tovább olvasom

    Vállalkozóvá válásom kínjai és örömei

    (péntek: munka/tanulás – tematikus nap)

     

    A múlt héten nem írtam semmit ebbe a naplóba. Miért? Elakadtam. nem történt semmi, nem csináltam semmit, ami előre vihette volna a dolgokat. Bár most lehet, hogy számolnom kell azzal, hogy megsértődik a blog és azt mondja nekem, hogyha egy „nem történt semmi” leírásra sem vagyok képes, akkor most már ne is jöjjek a Tovább olvasom

    Énekpróbák Bolyki Balázzsal

    (szerda: tehetség plusz ember – tematikus nap)

     

    Még sohasem tapasztaltam olyat a közönség részéről, hogy  már a koncert elején egy mély lelki érintést kapjak, ami aztán gyógyít, felszabadít, s kihatással van az éneklésemre. A tegnapi próbán is még átbeszéltük az élményeinket, mindannyiunkra nagy hatással voltak az események. Koncertet adhattunk szombaton a kartali katolikus Tovább olvasom

    Énekpróbák Bolyki Balázzsal

    (szerda: tehetség plusz ember – tematikus nap)

     

    Több hónapja már annak, hogy írtam bejegyzést arról, hogy hogyan is haladunk a Para-ra Gospel Kórusban a próbán. Az újonnan érkező látogatók kedvéért elmondom, hogy ez egy sérült emberekből álló közösség, melynek szakmai vezetője Bolyki Balázs. Őt a közönség a Bolyki Brothersből ismerheti még, vagy találkozhatott vele a Bolyki Soul&Gospel Kórus, vagy annak junior tagozatának koncertjén. Mindkettő kórust ő vezeti. A saját maga által kifejlesztett módszere alapján tanít bennünket énekelni, miközben sok esetben az élet más területeire is alkalmazható, értékes gondolatokat is kapunk. Ha tőle idézek, arra mindig utalni fogok, de annyiban változni fognak az Tovább olvasom

    Énekpróbák Bolyki Balázzsal
    (szerda: tehetség plusz ember – tematikus nap)

     

    Hogyan lehet elérni azt, hogy valaki annak ellenére, hogy nem hall, vagy nehezen hall, mégis jól énekeljen? Hogyan lehet elérni, hogy aki nem lát, mégis olyan szabadon mozoghasson a színpadon, mintha látna? Hogyan lehet legyőzni az esetleges lelki gondokat úgy, hogy ez jóra forduljon? Tegnap ezekről sokat hallhattunk a próbán.

    Balázs beváltotta a fenyegetését.:) Tényleg, ahogy az előző próbákon ígérte, előhívott embereket, illetve lehetőség is volt arra, hogy önként jelentkezzenek azok, akik szívesen énekelnének egyedül előttünk. Tovább olvasom