indulás

 

Énekpróbák Bolyki Balázzsal a Para-ra Gospel Kórusban
(szerda: tehetség plusz ember – tematikus nap)

 

Sötétség, majd egyfajta tolóerő, világosság és sírás! Így érkezünk erre a világra. A biológiai értelemben vett megszületésem emléke nem él bennem, de lelkiekben többször átmentem már újra és újra ilyenen. Sötétségben vagyok, de nem zavar, megszokott biztonságos a környezet, meleg és táplálék is van, körbezár a burok. Nem vágyom rá, eszembe sem jut „kiszabadulni”. Majd egyszer csak elemi erővel kilök az Élet a világosságra. Ez fájdalmas, mégis az élet első jele, hogy felsírok. Magzati pózba

Vállalkozóvá válásom kínjai és örömei
(péntek: munka/tanulás – tematikus nap)

 

„Neked könnyű, mert nem látsz, és könnyebben tudsz olyan dolgot csinálni, ami különleges.” – hangzott el a múlt hét szombaton egy ilyen mondat. Arról folyt a beszélgetés, hogy melyikünk mivel is foglalkozhatna. Ez nem az üzleti ötlettel kapcsolatos ötletelés volt, hanem inkább csak egy beszélgetés. A mi újság kérdésre sokminden előjött. Meséltem sokféle ötletemről tervemről, s ez után hangzott el ez a mondat. Nem az a lényeg, hogy mi volt az első reakcióm gondolatban. Mert amikor valaki azt mondja, hogy nekem könnyű valamiért, arra már eleve ugrom. Hanem az a

Vállalkozóvá válásom kínjai és örömei

(péntek: munka/tanulás – tematikus nap)

 

A múlt héten nem írtam semmit ebbe a naplóba. Miért? Elakadtam. nem történt semmi, nem csináltam semmit, ami előre vihette volna a dolgokat. Bár most lehet, hogy számolnom kell azzal, hogy megsértődik a blog és azt mondja nekem, hogyha egy „nem történt semmi” leírásra sem vagyok képes, akkor most már ne is jöjjek a

Vállalkozóvá válásom kínjai és örömei

(péntek: munka/tanulás – tematikus nap)!

 

 

 

Először nem akartam megírni ezt a bejegyzést. Úgy gondoltam, alig történt valami a héten. Alig haladtam. Most mit írjak erről? Azután ráébredtem, hogy a sok kis apró lépés igenis fontos és jelentős. Meg kell említeni, meg kell örökíteni azokat is.

 

Nekiestem

 

Szombaton sikerült felkelnem hajnalban. Leültem a képzeletbeli alkatrészhalmazom elé, s kézbe véve az összerakáshoz való „füzetkét”, elkezdtem bogarászni az elemek

Vállalkozóvá válásom kínjai és örömei

(péntek: munka/tanulás – tematikus nap)

 

Engem rendkívül bátorít az, amikor láthatom mások életében a küzdelmeket és azt, ahogyan előbb-utóbb ezeken felülkerekednek. Valószínű, hogy innen jött az ötlet, hogy írjak naplót azzal kapcsolatosan, hogy hogyan haladok a vállalkozóvá válás útján.

 

A legnehezebb lépés

 

Dönteni. Kimondani. Csinálni. Elindulni. Három és fél évvel ezelőtt hallottam

adartstáblaelőttállok,kezembenanyíllal

 

Jövőre még több embernek szeretnék segíteni!

(csütörtök: pozitív látásmód – tematikus nap)

 

Én sem akartam elhinni, hogy a fiamat, férjemet és a barátnőmet miben vertem meg! Darts!!!:) Tizen akárhány éve, mióta nem látok, nem játszottam ilyet, de a karácsonyi meglepetések között egy ilyet is kapott a család. A két ünnep között beálltam egy este játszani, s saját magam csodálkoztam, hogy milyen hamar eljutottam odáig, hogy eltaláljam a táblát, azután már pontokat is számolt a gép. A könnyeimmel küzdöttem az élmény hatására… Remélem, hogy ugyanilyen

Egy gondolat az új év előtt

(hétfő: egészségmegőrzés-emberi kapcsolatok – tematikus nap)

 

Dan Crawford mondta el “Visszaemlékezései”-ben, hogy Közép-Afrikában nagyon nehéz volt az utazás, mert az ösvényt benőtte a sűrű, magas fű, és a harmat is teljesen vizessé tette. A négerek szokása az volt, hogy a gyermekeket küldték előre. Ők voltak az “emberi seprűk,” ahogy nevezték őket. Ők kockáztatták először az életüket, hogy

 

Legfrissebb kínlódásom krónikája

(csütörtök: pozitív látásmód – tematikus nap)

 

Lendület, lelkesedés, öröm, másfél év múlva kényszerűségnek megélt rabszolgamunka a saját magam által választott hivatás. Járt már így a kedves olvasó? Aki a kezdetektől figyelemmel kíséri ezt a blogot, észrevehette, hogy pár hónapja csökkenő tendenciát mutattak írásaim. Mind mennyiségben, volt, hogy minőségükben is sajnos. Amikor elindultam, minden nap került fel bejegyzés, alig vártam, hogy megoszthassam a mondanivalót, ami belül feszített. Ehhez képest az utóbbi időszakban örültem, ha hetente legalább egy írás megszületett, s a múlt héten már az is megtörtént, hogy a “Hálaadó falatok” inspirációs rovaton kívül semmi egyéb friss gondolat nem került fel az oldalra. Írói válság? Kiüresedett élet? Fáradtság? Egyáltalán probléma ez? Most mit csináljak? Beletörődjek, hogy ennyi volt és keressek új célt?  Nagyon nem tudtam megbékélni ezzel a jelenséggel. A süllyedő tendenciát, a megfogyatkozást bármiben, azt általában senki sem szereti. Eljött a pont, amikor kellőképp elégedetlen legyek ezzel a helyzettel ahhoz, hogy megoldást keressek és válaszokat. Ennek történetét írtam

Egy háztartásvezetést segítő program első lépéseiről
(kedd: akadálymentes hétköznapok – tematikus nap)

 

„Áldott, aki soha sem siettet,
És ezerszer áldott, aki nem veszi ki a
Munkát kezünkből, hogy megcsinálja /helyettünk,
Mert sokszor csak időre van szükségünk
Nem segítségre.”

(Marjorie Chappel: Sérült emberek boldogsága c. verséből) 

 

Egy korábbi blogbejegyzésben tettem közzé egy verset, melynek címe: Sérült emberek boldogsága. Nagyon lényegretörőnek, és találónak éreztem. Ezért arra gondoltam, hogy a vers alapján fogok feldolgozni témákat a hétköznapi boldogulásomat illetően. Azok fogják hasznosnakt alálni ezt a sorozatot, akik kíváncsiak arra, hogy hogyan segíthetnek látássérült embertársaiknak, illetve érdeklődnek, hogy mit hogyan lehet megoldani a hétköznapi boldogulásban. Ezek a bejegyzések azoknak is érdekes lehet még, akik keresik, hogy milyen lehetőségeik vannak, hogy látássérültként hogyan tudnak segíteni valakinek. Számomra mindig ez a legérdekesebb terület, mert erről nagyon kevés szó esik.

 

A Never Give Up gospel kórus próbafolyamatának élményeiről 15. rész
(kedd: tehetség plusz ember – tematikus nap)

 

Abban a formában, ahogy eddig zajlottak a próbák, utoljára találkoztunk. A Never Give Up gospel kórus, mely sérült emberekből áll, egy újabb fordulóponthoz érkezett. Változni fog a próbák helyszíne, időpontja, szakmai vezetése. A cél viszont marad. Bizonyságtétel a reménységről, melynek különös színét adja az, hogy sérült emberek énekelnek majd hitükről, bizonyosságaikról, melyek a hétköznapokban segítik őket. Emellett született egy újabb lehetőség is. Azok, akik úgy gondolják, hogy Bolyki Balázzsal is szeretnének tovább együttdolgozni, lesz alkalmuk rá heti rendszerességgel. Ezeket az új fejleményeket