indulás

Liebster Award vándordíjra jelölték háromszorosan is a Sikerül blogot! 3. rész
(csütörtök: pozitív látásmód – tematikus nap)

Július elején történt ez az esemény. Ahhoz, hogy ezzel a lehetőséggel „dicsekedhessem”, többek között arra volt szükség, hogy a jelölő személyek kérdéseire válaszoljak.

  • 1. – Mik a terveid a munkában a közeljövőben? Készülsz valamilyen új dologra?
  • 2. – Mi a legfontosabb üzenet, amit a munkád során szeretnél eljuttatni az olvasóidhoz, vásárlóidhoz?
  • 3. – Mit tanácsolnál azoknak az anyukáknak, nőknek, akik most fontolgatják, hogy önálló vállalkozásba kezdenek?
  • 4. Mondj három dolgot, amiért “Az élet szép!”
  • 5. Oszd meg velünk egy gyerekekkel kapcsolatos kedves élményedet!

Kissné Sági Anita kérdéseire válaszoltam ma.Tovább olvasom →
A cikk címe: a Ha az életnek van fonákja,…

Vállalkozóvá válásom kínjai és örömei
(péntek: munka/tanulás – tematikus nap)

Ebben az októberi időszakban özönlenek rám a hírlevelek, ilyen tréning, olyan tanfolyam. Ráadásul minden aktuális, hiszen annyi mindent nem tudok még jól csinálni, s milyen nagy a „kísértés”, hogy az összes tudást megvásároljam. Persze, ha lenne miből. Elkölthetnék többtízezer forintot, vagy akár százat is, de nincs ilyen lehetőségem jelenleg. Ha lenne is, vajon lenne kapacitásom, ügyességem, egyedül megcsinálni mindent, amit tanácsolnak nekem? A már megvásárolt anyaggal sem tudtam olyan jól haladni, ahogy terveztem, azon is végig kellene még mennem, ami aTovább olvasom →
A cikk címe: az Útinapló 12. rész

Vállalkozóvá válásom kínjai és örömei
(péntek: munka/tanulás – tematikus nap)

Ebben a bejegyzésben szó lesz többek között a makacs küzdelemről, a tervezés jelentőségéről, és arról, hogy mit tanultam az életem körül felgyorsult eseményekből.

Vannak, akik úgy gondolják, nem érdemes tervezni, hiszen annyi mindentől függ egy dolog megvalósulása. Tenni kell a dolgunk, éppen azt, ami előttünk van aznap és kész. Vannak, akik a fókuszált figyelemtől várják azt az eredményt, hogy hatékony legyen a tevékenységük. Éppen azt csinálni, amit előre elhatároztak, csak arra a célra koncentrálni teljes erőbedobással, hogy kihozzák az adott területen a legtöbbet magukból. Folyamatokat terveznek, stratégiákat építenek. Vannak, akik azt mondják, hogy a célok meghatározására azért van szükség, hogy motiváltak legyünk. Lusta ember lévén nehezen ülök le kidolgozni egy tervet, de azt tapasztaltam, hogy bizonyos folyamatok felgyorsulásához szükségem lenne rájuk. Sőt, ahogy a hadműveletekben léteznek stratégiák, úgy nekem sem lene szabad úgy gondolkodnom hogy ahogy esik, úgy puffan. Miért éppen ezekről írok? Az utóbbi napokban sokat gondolkodtam ezekről a kérdésekről, mert érdekes fordulatok történtek az utamon. Felgyorsultak bizonyos folyamatok és sokatTovább olvasom →
A cikk címe: az Útinapló 11. rész

Vállalkozóvá válásom kínjai és örömei
(péntek: munka/tanulás – tematikus nap)

Mit szoktam csinálni, ha éppen elveszítem a lelkesedésemet a terveimmel kapcsolatban? Ezzel kezdem ezt a bejegyzést, majd folytatom, hogyan haladok, előrelépésként visszaléptem, de van, amikor ez hoz eredményt! Tovább olvasom →
A cikk címe: az Útinapló 10. rész

Vállalkozóvá válásom kínjai és örömei
(péntek: munka/tanulás – tematikus nap)

  Az utóbbi hetek arról szóltak, hogy információkat és erőt gyűjtöttem. Információkat, hogy sérült emberként milyen feltételek mellett vállalkozhatnék. Erőt pedig egy segítő szándék, és különféle gondolatok adtak, amikből sokat találtam az interneten. Ezekről írok ma. Tovább olvasom →
A cikk címe: az Útinapló 9. rész

Erdősné Onda Marica: Kutyanapló 4. rész
(kedd: akadálymentes hétköznapok – tematikus nap)

Bogi, ezzel az alcímmel fejeződött be Erdősné Onda Marica Kutyanapló
c. írásának előző részlete. Hogyan barátkozott meg az új vakvezető
szuka a családdal? És a másik kutyával? Lehetséges az, hogy egy
játékos állatból megbízható, a munkáját jól végző segítő legyen? Mi
volt az első rossz szokása Boginak, ami a többi kutyára nem volt
jellemző, de őt sürgősen fegyelmezni kellett? Hogyan képes egy ilyen
kutya csökkenteni a vak ember közlekedésével járó erős koncentrálás
szükségét? Amikor ezt a részt olvastam, ráismertem a pusztán csak a
fehér botos közlekedés egyik problémájára. Kötöttem már ki kórházban
azért, mert valaki megszólított és egy pillanatra nem koncentráltam, s
úgy szálltam le a buszról. Vagyis azt mondanám, hogy majdnem leestem a
lépcsőről. A másik lábammal tartottam az egyensúlyt, de úgy
megrándult, hogy nem tudtam lábra állni. Ebben a kis részletből az is
kiderült számomra, hogy egy vakvezető kutya mellett egy ilyen köszönés
nem billenthetett volna ki az egyensúlyomból. Nem történt volna meg a
„félrelépés”! Jöjjön a mai rész a blogszerző szerkesztésében!
Tovább olvasom →
A cikk címe: az A félrelépés ellenszere

Vállalkozóvá válásom kínjai és örömei
(péntek: munka/tanulás – tematikus nap)

Az elmúlt két hétben voltam egy konferencián, s elkezdtem egy tanfolyamot is, ami segíti a vállalkozóvá válásomat. Az alábbiakban leírom a tanulságokat, amik előrevittek ezen az úton, az alábbi témákat érintem:

Elképzelhető, hogy többször is újra kell kezdenem az egész koncepció felépítését? Ha igen, ez mire bátorít?
Mit csinálhatok, ha olyan ember vagyok, aki mindig új ötletekbe „szerelmes”?
Milyen lehetőségem lehet arra, hogy egy hátrányos helyzetben lévő társadalmi csoportot segítsek a vállalkozásommal?
Léteznek már sikeres vállalkozások a kisgyermekes anyák körében?
Hogyan tehetünk az előadásunkba olyan elemet, ami élményt, tehát nyomot hagy a hallgatóságban?
Ami ingyenesen elérhető, az biztos, hogy mindenki számára ingyenes?
Mit tegyünk, ha problémát okoz pénzt kérni a tevékenységünkért?
Tovább olvasom →
A cikk címe: az Útinapló 8. rész

Vállalkozóvá válásom kínjai és örömei
(péntek: munka/tanulás – tematikus nap)

 

Két hét telt el a legutóbbi bejegyzésem óta. Elkezdtem egy tanfolyamot, aminek a végére képes lehetek egy működőképes ötlettel egy működőképes vállalkozást elindítani online eszközök segítségével. Közben különféle hatások értek, jöjjenek az események!

 

Elvetélt, ötlet

 

A legmegrázóbb és legfelemelőbb összhatás tegnap ért. Egy barátom levelét olvastam. Látom, hogy tehetséges, és azt is látom, hogy mennyire vágyik arra, hogy munkája olyan tevékenység köré épüljön, amiben tényleg ügyes. Azt is Tovább olvasom →
A cikk címe: az Útinapló 7. rész

Vállalkozóvá válásom kínjai és örömei
(péntek: munka/tanulás – tematikus nap)

 

Eseménydús volt az elmúlt hét. Sok motiváló hatás ért, s megérkezett az első olyan email is, melyben egy előzetes árajánlatkérés után közölték, hogy számítanak rám. Sokat tanultam is, láttam érdekes híreket. Menjünk végig a történteken!

 

Kapát vettem a kezembe

 

Én magam is alig akartam elhinni, hogy sikerült! Ha ön már ellátogatott a Jó hírek című aloldalra, akkor láthatta az eredményt. De mit? Korábban is fel lehetett iratkozni a Sikerül Magazinra. De úgy láttam jónak, hogy szolgáltató céget váltok. Ehhez viszont arra volt szükség, hogy az adatokat lementsem a gépemre, majd feltöltsem a másik cég Tovább olvasom →
A cikk címe: az Útinapló 6. rész

 

Énekpróbák Bolyki Balázzsal a Para-ra Gospel Kórusban
(szerda: tehetség plusz ember – tematikus nap)

 

Sötétség, majd egyfajta tolóerő, világosság és sírás! Így érkezünk erre a világra. A biológiai értelemben vett megszületésem emléke nem él bennem, de lelkiekben többször átmentem már újra és újra ilyenen. Sötétségben vagyok, de nem zavar, megszokott biztonságos a környezet, meleg és táplálék is van, körbezár a burok. Nem vágyom rá, eszembe sem jut „kiszabadulni”. Majd egyszer csak elemi erővel kilök az Élet a világosságra. Ez fájdalmas, mégis az élet első jele, hogy felsírok. Magzati pózba Tovább olvasom →
A cikk címe: a Születés, Nap