hitélet

Gondolataim egy igehirdetés kapcsán
(vasárnap: a keresztény hitélet kihívásai – tematikus nap)

 

Hogy vagy? – hangzik gyakran a kérdés. És megnyugszunk, ha a válasz az, köszi jól. Ha jól van a másik, vagy én,  akkor az azt jelenti, hogy minden rendben? Eddig azt hittem, hogy igen. Ha különösebb gond nélkül telnek a napok, nyugi van körülöttem, akkor olyan nagy baj nem lehet. Erre sokszor törekszem is, elmegy egy csomó energia, hogy rendet teremtsek és tartsak magunk körül, de ez biztonság érzésével tölt el. Pár hétttel ezelőtt viszont hallottam valamit, ami nagyon elgondolkodtatott: tényleg csapda lehet olykor a „jó” érzés?

Bizonyságom a befogadó szeretet hatalmáról, erejéről
(vasárnap: a keresztény hitélet kihívásai – tematikus nap)

Létezik a szeretteim korai elvesztésénél, vagy akár a látásom elvesztésénél is nagyobb teher számomra a világon? Mi az, amit képesek lehetünk elhordozni akár hálával is, s mi az, amit nem az élet mért ránk, de mi mégis cipeljük, pedig nem kellene, helyette szabadon szárnyalhatnánk?

Ünnep a tűz körül – pünkösd alkalmára
(vasárnap: a keresztény hitélet kihívásai – tematikus nap)

A negatív esetekről sokat hallani, hogy akaratlanul is megbántunk valakit. De milyen az, amikor akaratlanul szerzünk örömöt, vagy váratlanul kapunk? Ez a kis történet bátorításképp szolgálhat azoknak is, akik úgy érzik, semmiség, nem számít az a kicsi dolog, amire képesek.

Részlet Kálmán Ernő igei szolgálatából
(vasárnap: a keresztény hitélet kihívásai – tematikus nap)

 

Megerősödtem, hogy tartsak ki az utamon, s azt is megértettem még mélyebben, hogy miért van ennek jelentősége. Pénteken, az Eredményes élet előadássorozatinternetes felvételén egy nagyon érdekes gondolatra lettem figyelmes. A napokban éppen olyan helyzetben voltam, hogy arról beszélgettem valakivel, hogy nem jó elbizakodottnak lenni azért, mert mások nagyon biztatónak találják a helyzetemet. Nem elégedhetek meg bizonyos eredménnyel csak azért, mert amit edig elértem a munkámban, az jó. Főleg, hogy Isten elhívására haladok, tehát a legjobbra kell törekednem az Ő dicsőségére. Most tartok éppen valahol és nem állhatok meg. Milyen nagy is lehet a kisértés adott esetben, hogyha hosszú küzdelem árán valahová elértünk az utunkon, ahol Isten vezetett szüntelen, azt mondjuk, most már elég volt, letelepedek, jó nekem itt. Ha így teszek, sohasem derül ki, hogy vajon hová vezetett volna még Isten. Pedig engem nagyon érdekel, hogy mit tartogat számomra. Nekem újdonság volt a hallott igehirdetésben, hogy az Úr először nem is Ábrahámot hívta el Kánaán földjére, hanem az apját. De mi történt? Ő miért nem jutott el? Isten terve kinek az életében valósult meg igazán? Íme a

részlet Bruno Ferrero A sivatag negyven meséje c. könyvéből
(vasárnap: a keresztény hitélet kihívásai – tematikus nap)

 

Az édesapa csendesen figyelte gyermekét, aki azzal bajlódott, hogy egy nagyon nehéz virágcserepet odább húzzon. Az apró emberke nagyogat nyögött, dühösen csapkodott és mérgelődött, de a nagy erölködés ellenére nem sikerült a hatalmas

Részlet Kálmán Ernő igei szolgálatából

(vasárnap: a keresztény hitélet kihívásai – tematikus nap)

 

Amikor jön egy viharos időszak az életünkbe, sokszor váratlanul ér, túl erősnek érzékeljük, kibírhatatlannak ítéljük. Megelőzhető a „lelki tengeribetegség”? A pénteki

Énekpróbák Bolyki Balázzsal
(Para-ra Gospel Kórus) 

A Teremtő Istent csodálni ugyanaz, mint szeretni? Ha engem csodál
valaki, az megelégítheti a lelkemben lévő ürességet?

 

Szeretetre vágyom, ne csodáljatok!

 

Korábban azt gondoltam, ha sikerül megnyernem az emberek pozitívan
értékelő figyelmét, akkor majd elfogadnak és szeretni fognak. Mert ez
utóbbira igen csak ki vagyok éhezve. A közelmúltban volt nálunk

Bolyki Balázs
(vasárnap: a keresztény hitélet kihívásai – tematikus nap)

 

A minap elgondolkodtam, hogy kik, és milyen hatással voltak hitbeli növekedésemre. Aztán jött az ötlet, hogy pár embert bemutatok, saját bizonyságaikon keresztül, ezzel is szeretném megosztani azokat a kincseket, amiket Isten rejtett el egy-egy olyan emberben, akik szolgálatukkal sokat tettek értem. Lesznek közöttük ismert, és kevésbé közismert emberek, de egy közös lesz bennük, Istentől kapott ajándékaikat nem rejtegetik, hanem lámpásként világítanak a

Marjorie Chappel: Sérült emberek boldogsága

Áldott, aki türelmesen
Meghallgatja nehézkes szavunkat,
Mert így rájövünk, hogy
Ha kitartóak vagyunk,
Meg tudjuk értetni magunkat.

Áldott, aki nem szégyell
Nyilvánosan mutatkozni velünk,
És nem törődik a ránk bámuló
Idegenekkel,

Titkár nevű cicánk anya lett!
Anyamacska a négy újszülött cicájával. Cirmosak és egyiknek, másiknak van kis fehér mellénykéje.

Gondolataim és egy szívmelengető történet húsvét kapcsán
(vasárnap: a keresztény hitélet kihívásai – tematikus nap)

 

„…légy példája a hívőknek beszédben, magaviseletben,
szeretetben, hitben, tisztaságban.”
(1Tim. 4:12)
Példamutatás? Á, inkább szépen elvegyülök a többiek között, hiszen akkor még azt gondolnák rólam, hogy milyen képmutató vagyok. Meg hogy azt hiszem, hogy én vagyok a valaki és a tökéletes. Elbújok, így biztosan nem bánt senki, bár az is igaz, hogy nem is történik akkor velem semmi. Ismerős gondolat? ismerős érzés, hogy nem akarjuk, hogy szent fazéknak kiáltsanak ki a többiek? De akkor vajon miért írja az ige, hogy mutassunk példát testvéreinknek? Kinek jó az? Mire jó az? Figyelje meg, hogy az alábbi történet hatására mi történik az ön lelkében. Milyen volt átélni az egészet? Keletkezett valamilyen lelki vágyódás önben a történet olvasása közben? Mire jó az, ha egyáltalán vágyak keletkeznek? Sóvárgásra vagyunk ítélve, vagy akár be is teljesedhetnek ezek a dolgok az életünkbe?