közlekedési eszközök használata

Egy szerelemről, ami egy látássérült és egy hallássérült fiatal között ég
(szombat: akadálymentes pihenés – tematikus nap)

 

Amikor megnéztem ezt a videót először, azonnal tudtam, hogy látni kell mindenkinek. Például a közös tandemezés technikai megoldásai nagyon érdekesek voltak számomra. Mi is a férjemmel, pedig mi mindketten hallunk rendesen, küszködtünk, hogy hogyan kommunikáljunk menetközben. Mert amit én mondtam hátul, azt hallotta Csaba, de amit ő akart nekem mondani, azt én már sosem hallottam rendesen, mert ahoz hátra kellett volna fordulnia, az meg azért veszélyes lett volna. Mi erre a problémára azt a megoldást Tovább olvasom →
A cikk címe: az Ez nem “vak lárma”

Huszár Gabriella látássérült nyelvtanár beszámolója
(péntek: munka/tanulás – tematikus nap)

 

A múlt héten szombaton érkezett meg álmai tanfolyamának helyszínére egyik sorstársam. Egy cipőben járunk, ő is kifogott magának egy olyan tanárt, aki rendkívüli empatikus készséggel bír. Annak ellenére, hogy még sohasem tanított vak embert, nagy ráérzéssel vezeti rá Gabót a dolgokra, amit át akar neki adni. A tanulási élményeken túl megtudhatjuk még, hogy hogyan közlekedik el az iskolához, milyen a kaja, milyen árak vannak, milyen pozitiv Tovább olvasom →
A cikk címe: az Angliai élmények, egy intenzív nyelvtanfolyam…

Utazás repülővel, vakon, egyedül
(szombat: akadálymentes pihenés – tematikus nap)

 

Ma a repülés témáját hozom elő, mert két kedves barátom is repülőre ül, ült a napokban. Egyikük sem lát. Utukat nem csak a látás hiánya nehezíti, hanem például az is, hogy az egyikük idegen nyelven sem beszél. Hogy mer elindulni valaki ilyen körülmények között? Milyen előkészületek és technikai nehézségek várnak rájuk? Milyen London egy látássérült ember szemével? A felhők felett mindig kék az ég?

 

A lélek hajtóműve

 

Mindkét embert csodás dolgok motiválnak. Egyikük unokázni megy Ausztráliába, másikuk pedig egy intenzív tanfolyamra, ahol angol Tovább olvasom →
A cikk címe: az A csomagom is nehéz, a…

Válasz egy kisgyermek kíváncsi érdeklődésére és pár szó filmekkel kapcsolatos akadálymentesítésről
(szerda: akadálymentes hétköznapok – tematikus nap)

 

Hétfőn a családommal és pár barátommal benne voltunk az Aktív c. műsorban. Sok baráti ölelést kaptam szavakon keresztül a riport után. S volt egy különleges eset is. Egy anyuka megírta, hogy a bejátszás után a gyermeke elkezdett egy csomó dologra rákérdezni. Azt hiszem ez az a hatás, amit érdemes kiváltani a médiának bármilyen hírrel, riporttal. Szülessenek kérdések és legyen tér arra, hogy érkezzenek a válaszok. Köszönöm Tuka Nikolettnek és munkatársainak a lelkiismeretes munkájukat. S egyébként is. Lehet egy gyereknek ellenállni, ha kérdez? Akkor most álljon itt az a pár kérdés és a rövid válaszok. Már Tovább olvasom →
A cikk címe: a Kulcs-kérdés

„Egy szó és más semmi, a vágyam csak ennyi”

Tényleg? Akkor ezt ma teljesítem!

Sok ember mesélte már nekem, hogy fél, amikor meglát egy sérült embert az utcán, mert nem tudja, hogy hogyan segítsen. Az is bizonytalanságot okoz, hogy milyen szavakat lehet használni, mi az, ami nem sértő. A médiákban van egy-két rosszul használt kifejezés, ami annyira elterjedt, hogy maguk a sérült emberek is néha következetesen rosszul alkalmazzák. 

Mit tehet mégis a kedves olvasó, ha tényleg ott a jó szándék, de úgy érzi, hogy nincs elég ismerete a segítségnyújtással kapcsolatosan? Olvassa végig ezt a bejegyzést!

Van egy jó hírem! Egyetlen szót kell csak megjegyeznie az egészből, s azzal varázsütésre megoldódhat Tovább olvasom →
A cikk címe: a Hogyan segíthetek az utcán, ha…

Ki az, aki azt gondolja, hogyha valaki nem lát, az már önmagában is elég? Persze én teljes mértékben azt tartom, hogy mindenkinek a saját problémája a legnehezebb. Mindig azt szoktam mondani, hogyha valakinek fáj a foga éppen, akkor nem gondol az éhezőkre. Mivel a szerdai napokon a látássérültek hétköznapi boldogulásának bemutatása a téma, ezért most előhoznék egy sajnos egyre jellemzőbb dolgot. Legalábbis nekem több ismerősöm is van, aki nem csak hogy nem lát, elveszítette a lábát is. A cukorbetegség következményeképp egy kedves barátom is így járt. Van egy barátnőm is, akinek más betegségből kifolyólag olyan a helyzete, hogy igen nehezen mozog. Ne ijedjen meg a kedves olvasó, nem akarom, hogy tragédiába fulladjon a mai bejegyzés. Inkább komédiába!  Folytassa bátran az olvasást! Többen ismerhetik az írásai kapcsán barátomat, mert sok alkalommal hozzá szokott szólni a témákhoz és mindig olyan Tovább olvasom →
A cikk címe: a Vakvezető szánhúzó kutya létezik?