fizetőeszközök használata

Huszár Gabriella látássérült nyelvtanár beszámolója
(péntek: munka/tanulás – tematikus nap)

 

A múlt héten szombaton érkezett meg álmai tanfolyamának helyszínére egyik sorstársam. Egy cipőben járunk, ő is kifogott magának egy olyan tanárt, aki rendkívüli empatikus készséggel bír. Annak ellenére, hogy még sohasem tanított vak embert, nagy ráérzéssel vezeti rá Gabót a dolgokra, amit át akar neki adni. A tanulási élményeken túl megtudhatjuk még, hogy hogyan közlekedik el az iskolához, milyen a kaja, milyen árak vannak, milyen pozitiv Tovább olvasom

Vállalkozó nők fogtak össze a látássérült emberekért

(hétfő: egészségmegőrzés – emberi kapcsolatok – tematikus nap)

 

Valamelyik este a napokban benne leszek az Aktív című műsorban a televízióban, de mégsem ezért lett a fő címe ennek a bejegyzésnek, hogy aktívizálódtunk. Persze azért ez egy jó aprópója a dolgoknak. Amit most kiemelnék, amiről boldogan számolok be, hogy van egy csodás közösség, aminek a tagja lehetek. Ez megtiszteltetés számomra. Olyan nők a tagjai, akik most kezdték vállalkozásukat, illetve már egy ideje kisvállalkozók. Egymást segítjük, bátorítjuk. Például most az történt, hogy megemlítettem nekik, hogy ma van a fehérbot nemzetközi világnapja. Elindult egy párbeszéd és ötletelés, hogy hogyan tudnánk felhívni az olvasóink figyelmét a társadalom ezen csoportjára minél hatékonyabban. Ennek lett a végeredménye az, hogy blogbejegyzések születtek. Mindenki a saját témáját közelítette meg a látássérült emberek szemszögéből. Nagyon sokszínű és érdekes cikkek jelentek meg weboldalaikon. Valaki Tovább olvasom

Sok tényező van, ami miatt talán kihívásnak számíthat egyre inkább a hétköznapokban, hogy a számunkra legmegfelelőbb élelmiszert tudjuk beszerezni a lehető legjobb áron. Sokan több helyről oldják meg az alapanyagok vásárlását, vannak, akik egy helyen szeretik letudni az egészet, vannak, akik idő hiányában a kész ételt rendelik már meg online. Hogyan oldja meg a napi betevő falatok beszerzését egy vak fiatal hölgy általában? Milyen lehetőségekkel tud élni és hogyan?

Riport P. Évával
(részlet)

– Mesélj egy kicsit a körülményeidről.

– 35 négyzetméteres lakásban élek. Barátommal tartjuk fenn. Ő sem lát és én sem.

Tovább olvasom

Gondolkozott már azon a kedves olvasó, hogy aki nem lát, hogyan tud bevásárolni? Megismeri a pénzt? Nem csapják be? Nekem ezeket a kérdéseket tették már fel többen is. A leggyakoribb az, hogy szoktuk-e érezni a papírbankjegyen, az elvileg vakoknak nyomott tapintható részt. Szívesen írok akkor most pár dolgot a vásárlással kapcsolatosan. Azok is találhatnak majd hasznos információt, akik eladni szoktak.

 

Nagy nap volt a tegnapi. A fiúnkat megbíztuk, hogy menjen el pelenkát venni. Először nem akart, aztán mégis azt mondta, hogy Tovább olvasom