elfogadás

Félt már valaki attól Budapesten közlekedve, hogy esetleg a kicsi gyerekeit elsodorhatja a tömeg? Bevallom, egy ici-picit tartok ettől, de azért annyira nem, hogy ne merjek ismét nekivágni a nagy városnak, ma éppen két gyerekkel. Ilyet még nem csináltam, de úgy érzem, hogy hárman meg tudjuk oldani a helyzetet. A hozzászólásokban majd megírom a tapasztalataimat, hogy kiktől és hogyan kaptunk segítséget, ténylleg mennyire kellett és hogy milyen akadályok jöttek, mert ezt előre még én sem tudom megírni. S hogy hová megyünk?

 

Egy rendkívül izgalmasnak igérkező programra. Gyerekeknek a legkülönfélébb játékok és meseolvasás. Mi ebben az érdekes? Az, hogy a közreműködők a Siketvakok problémáit, élethelyzetét szeretnék szemléltetni játékos formában a gyerekekkel, felnőttekkel. Én is csak azért tudok elmenni, mert tegnap kiderült, hogy egy kedves levelezőtársam szeretné elvinni a családját oda. Még sosem találkoztam vele, de ma ez is megtörténik, annyi éves levelezőlistás ismeretség után. Egyedül nem találnék el a

Nyújtsa fel a kezét az, akinek gondot okoz, hogy segítséget kérjen bárkitől! Most azok tartsák fel kezüket, akiknek gondot okoz segítséget kérni Istentől! Akkor bajban vannak azok, akik pont akkor, amikor szükségük lenne rá, nem tudnak kérni? Mi ebben akkor a kegyelem, az ajándék? Milyen szeretet az, ami csak akkor avatkozik közbe, amikor valaki ezt kéri?!

 

Ősz volt és a gyerekek nagyon szerettek gesztenyét szedni. El is mentünk egy délután egy köztéri fához, hogy minél többet

Szombat:

Minden, amit nem én írtam, de nagyon megérintheti az olvasót.

 

VENDÉGNAP

 

Ma folytatódik Gyurka Anna, Cica című novellája.

Az előző rész a hivatkozásra kattintva olvasható!

 

Éjszaka nem sokat aludtunk. Na nem azért mert sírdogált volna, hanem mert állandóan odabújt valamelyikünkhöz, és azt a dorombolást!…Aztán hajnalban üdén frissen körbeugrált minket, keresztül kasul az ágyban. Nem lehetett rá haragudni, olyan kicsi és kiszolgáltatott. Talán még szopott is az anyjától, mert néha rácuppant az ujjunkra, és kicsit cumizott.

GONDOLATÉPÍTŐ NAP

 

Hallott már a kedves olvasó az ufó szindrómáról? Ha még nem, akkor csak annyit erről, hogy ez az a jelenség, amikor a környezetünk egyáltalán nem érti, hogy miről beszélünk, mit miért csinálunk, miben miért hiszünk. Biztosan mindenkivel előfordult már az, hogy egy általunk jónak vélt ötlettel segíteni szerettünk volna valakinek, de az illető nem fogadta meg a tanácsunkat. Ilyenkor lehet azt csinálni, hogy ráhaggyuk a másikra, vagy próbálkozunk még százszor, hátha egyszer majd rájön. Mennyire működnek ezek? Ha úgyhagyom a dolgot, akkor nem változik semmi. Ha erőszakoskodom, akkor sem változik semmi, maximum megutál a másik a piszkálásért és mégzárkózottabb lesz. Én viszont egy velem történt esettel szeretnék megmutatni valamit, amire én is utólag ébredtem rá. Nem kell, hogy végletekbe essünk. Találtam egy utat, ha valóban segíteni szeretnénk a

Ki emlékszik a „Kaland a nagy városban” című bejegyzésre? Ez az, amikor egyedül mentem be Budapestre a kislányommal és leírtam a közlekedési élményünket. Akkor is voltak bennem apró kis félelmek, tegnap is, amikor az óvodás kirándulásra indultam vele. S milyen volt? Mitől féltem? Mit kaptam?

 

Tavaly már az egész családdal jártunk a Gödöllő melletti lovas parkban. Akkor együtt volt apa, anya és a három gyerek, plussz az óvodai csoport. Jó volt közösségben lenni, de az ilyen kirándulások azért is jók, mert külső hatásra kikapcsolódunk. Nem tudom, hogy kik mennyire küzdenek azzal, hogy nehezen mozdulnak ki otthonról, de azt tudom, hogy nálunk jelenség az

A mai sztori szerzője egy vak barátom, akinek pár hónapja az egyik lábát is le kellett vágni. Így, ha el akar jutni valahová a házon kívül, kerekes székben ülve tolják őt oda, ahová menni szeretne. Ne ijedjen meg senki, nnem fog fájni, ha csak nincs valakinek bordatörése, vagy híján van a humorérzéknek. Most szóljon a történet az ő tollából, Horváth Zoltán írását olvashatják.

 

Már megint sikerült felkavarnom a Láp nyugodt falusi tespedését, még a szezon előtt. Tegnap kora délután, mondjuk úgy 2 óra felé

Ez meg mi a szösz? Mit jelent? Nem csak ez fog kiderülni, hanem akik végig bírják olvasni a mai napi bejegyzést, egy meglepetést is kaphatnak tőlem.

Valljuk be, hogy a legkedvesebb emberek is képesek néha olyan dolgot tenni, ami összetöri egy kicsit a lelkünket. Akkor most  ez így jó és szokjuk meg, vagy szökjünk? Mi a jobb, ha elmondjuk nem tetszésünket, vagy hallgatunk a békesség kedvéért?