boldogság

Jelek után kutatva – ádventi gondolatok gyertyaláng mellett
(Somlainé Kiss Viktória) 

Amikor azon gondolkodtam, hogy mit is írhatnék a „Jel” témában, elveszve éreztem magam. Én olyan vaksi szoktam lenni az utcán, hogy simán elmegyek az ismerőseim mellett, annyira el tudok merülni a gondolataimban.

Az a típusú ember vagyok, akinek könnyű meglepetésbulit szervezni, mert nem veszem észre a „jeleket”.

Éppen erről hogyan írjak? Aztán az egyik hajnalban belémhasított, hogy hiszen a jeleket nem is a szememmel láthatom, hanem azt a szívemmel veszem észre – és ilyenből rengeteget fel tudok sorolni! Ilyen szinte mindenTovább olvasom →
A cikk címe: az Adventi gondolatok

Énekpróbák Bolyki Balázzsal a Para-ra Gospel Kórusban 
(szerda: tehetség plusz ember – tematikus nap)

Kicsit „kiakadtam” a próbán, de jó értelembe véve. Vagy lehet, hogy úgy kellene fogalmaznom, hogy végre „beakadt” valami ismét a helyére a gondolataimban,
a lelkemben. Nemcsak a közönségre vannak hatással a dalok, hanem először minket is „megdolgoznak”, ha komolyan foglalkozunk azokkal. Az egyik dalszöveg
egy olyan témát feszegetett bennem, ami még keresztény körökben is sokszor vita tárgya. 

Aki sérült ember, az beteg, vagy egészséges? 
Tovább olvasom →
A cikk címe: a Beteg vagyok, vagy “csak” vak?

Ünnep a tűz körül – pünkösd alkalmára
(vasárnap: a keresztény hitélet kihívásai – tematikus nap)

A negatív esetekről sokat hallani, hogy akaratlanul is megbántunk valakit. De milyen az, amikor akaratlanul szerzünk örömöt, vagy váratlanul kapunk? Ez a kis történet bátorításképp szolgálhat azoknak is, akik úgy érzik, semmiség, nem számít az a kicsi dolog, amire képesek.
Tovább olvasom →
A cikk címe: az Én nem akartam! Mégis ez…

Vállalkozóvá válásom kínjai és örömei
(péntek: munka/tanulás – tematikus nap)

 

Két hét telt el a legutóbbi bejegyzésem óta. Elkezdtem egy tanfolyamot, aminek a végére képes lehetek egy működőképes ötlettel egy működőképes vállalkozást elindítani online eszközök segítségével. Közben különféle hatások értek, jöjjenek az események!

 

Elvetélt, ötlet

 

A legmegrázóbb és legfelemelőbb összhatás tegnap ért. Egy barátom levelét olvastam. Látom, hogy tehetséges, és azt is látom, hogy mennyire vágyik arra, hogy munkája olyan tevékenység köré épüljön, amiben tényleg ügyes. Azt is Tovább olvasom →
A cikk címe: az Útinapló 7. rész

Vállalkozóvá válásom kínjai és örömei
(péntek: munka/tanulás – tematikus nap)

 

Eseménydús volt az elmúlt hét. Sok motiváló hatás ért, s megérkezett az első olyan email is, melyben egy előzetes árajánlatkérés után közölték, hogy számítanak rám. Sokat tanultam is, láttam érdekes híreket. Menjünk végig a történteken!

 

Kapát vettem a kezembe

 

Én magam is alig akartam elhinni, hogy sikerült! Ha ön már ellátogatott a Jó hírek című aloldalra, akkor láthatta az eredményt. De mit? Korábban is fel lehetett iratkozni a Sikerül Magazinra. De úgy láttam jónak, hogy szolgáltató céget váltok. Ehhez viszont arra volt szükség, hogy az adatokat lementsem a gépemre, majd feltöltsem a másik cég Tovább olvasom →
A cikk címe: az Útinapló 6. rész

Vállalkozóvá válásom kínjai és örömei
(péntek: munka/tanulás – tematikus nap)

 

Szabályszerűen rosszul lettem az örömtől csütörtökön. Le kellett egy fél órára feküdnöm, olyan szívdobogást kaptam. S hogy mitől? Na ez az! Láttam kikelni egy magot. Kibújt egy kis levélke. Ki és mikor ültette el ezt a növényt? Hová? S mi köze ennek a vállalkozáshoz?

 

Nehézségeimről

 

Ennek az egész esetnek a kitartáshoz, a célokhoz, és hivatásunk értelméhez van köze. Két éve gyakorlatilag azt élem meg, hogy csak vetek, vetek, aratás még sehol. Sokszor Tovább olvasom →
A cikk címe: az Útinapló 5. rész

 

Énekpróbák Bolyki Balázzsal a Para-ra Gospel Kórusban
(szerda: tehetség plusz ember – tematikus nap)

 

Sötétség, majd egyfajta tolóerő, világosság és sírás! Így érkezünk erre a világra. A biológiai értelemben vett megszületésem emléke nem él bennem, de lelkiekben többször átmentem már újra és újra ilyenen. Sötétségben vagyok, de nem zavar, megszokott biztonságos a környezet, meleg és táplálék is van, körbezár a burok. Nem vágyom rá, eszembe sem jut „kiszabadulni”. Majd egyszer csak elemi erővel kilök az Élet a világosságra. Ez fájdalmas, mégis az élet első jele, hogy felsírok. Magzati pózba Tovább olvasom →
A cikk címe: a Születés, Nap

Egy videó a hálaadás jelentősségéről

(csütörtök: pozitív látásmód – tematikus nap)

Az egyik kedves olvasó megosztott egy videót nemrég, ami a hálaadásról szól, mint ami a boldogság kulcsa. Még azt is vállalta, hogy a feliratot leírja azok kedvéért, akik nem látnak! Ezért mindenféleképpen hála és köszönet:)! A link és a szöveg is Tovább olvasom →
A cikk címe: az Ez a boldogság kulcsa?

Egy koncert hatása az emberi kapcsolatokra

(hétfő: egészségmegőrzés–emberi kapcsolatok – tematikus nap)

 

Ó igen, hát persze. Együtt elmennek a barátok, vagy éppen a család. Kell a kikapcsolódás az új évi lendület felvételéhez. Mi ebben olyan nagy szám, hogy egy koncert megerősíti az összetartozás élményét? Igazából valóban semmi. Ha csak? Ha csak nem történik még valami plusz ezen kívül, valami csoda, amire nem is számít előzetesen az ember. Nem a dalok, nem az előadók, hanem két beteg között történt a koncert hatására, pedig ők ott sem voltak. Hogyan volt lehetséges mégis ez? Erről is Tovább olvasom →
A cikk címe: a “Láttam a csodát!”

 

Egy inspiráló ajándékról

(péntek: munka/tanulás – tematikus nap)

 

Amikor ajándékozásról beszélünk, legtöbbünk fejében ünnepnapok, különleges események jutnak az eszünkbe. De vajon létezik olyan meglepetés, ami abban segíthet valakit, hogy újra lendületet vegyen például a munkájában?

Tovább olvasom →
A cikk címe: a Fertőzésveszély