kommunikáció

Férjem lelki „vigasztalási technikája”

(Csütörtök: nehézség plusz öröm – tematikus nap)

Járt már úgy, hogy valakit hiába vigasztalt szavaival?
Érezte már azt, hogy szomorúságában idegesítik a jó szándékú bátorítások?

Én mindkét esetet átéltem, de a napokban történt velem egy olyan dolog, ami rávilágított arra, hogy nálam mi az, ami a leginkább működik, amitől szinte észrevétlenül gyógyul a lelkem. Mondtam is a férjemnek, hogy ezek után én is ezt a „módszert” fogom először alkalmazni, ha valaki nagyon elkeseredik. Aztán perszeTovább olvasom

Gondolatok a Para-ra Gospel Kórus próbái kapcsán, melyet Bolyki Balázs vezet

(kedd: tehetség plusz ember – tematikus nap)

Ne ijedjen meg, nem ellenséges űrlények látogattak el hozzánk az énekpróbára!

A rossz érzés, negatív gondolat, az ellenálló akarat egy szokatlan tettel kapcsolatosan, nos ők azok az idegenek, akiktől érdemes megmenteni a „Földet”. Nem engedik, hogy valamivel könnyen megbarátkozzunk. Pedig néha úgy hozza az élet, vagy lehet, hogy valakinek gyakran is hogy számára idegen, ismeretlen helyzettel kell megbarátkoznia, mert éppen olyan feladatot kap.

Sőt, az az igazság, hogy mindigTovább olvasom

Pár gondolat a kitartásról a veleszületés és jellemformálás fényében
(hétfő: egészségmegőrzés-emberi kapcsolatok – tematikus nap)

kisbabánkinkubátorban

Vajon a kitartás mennyire velünk született tulajdonság?
Milyen szerepe van egy szülőnek abban, hogy ilyenné váljon a gyermeke?
Én mennyire vagyok kitartó?
Engem mire, hogyan neveltek?

Már régen jelentkeztem, úgyhogy kicsit írok magunkról is a témát érintve, illetve egy rövid cikket is idézek.

Új lendületet kaptam a blogíráshoz

Legkisebb gyermekünk már lassacskán másfél éves és kezd visszatérni a „régi” időszámítás.

Hősiesen küzdött az életéért

Alig volt több másfél kilogrammnál, mikor megszületett Erika lányunk. Két hónappal korábban érkezett erre a világra.

  • Inkubátor,
  • lélegeztetés pár napig,
  • Tovább olvasom

    Egy óvodai ünnepség tapasztalatai röviden
    (hétfő: egészségmegőrzés – emberi kapcsolatok – tematikus nap)

    Egy anyák napi ünnepség számomra sok esetben nem adta meg teljes mértékben azt az élményt, amit a szervezők szerettek volna átadni a szülőknek. Nem hibáztatok ezért senkit, célom, hogy bemutassak egy olyan példát, ami nem csupán nekem segített jobban átélni az anyaság örömét, hanem minden más anyukánakis.Tovább olvasom

    Hogyan láthatom a számomra fontos „jeleneteket” egy filmben, vagy akár egy óvodai nyílt napon?
    (szombat: akadálymentes pihenés – tematikus nap)

    Méghogy pihenés? Igen, nekem az, az ovisoknak pedig kő kemény munka van a nyílt napon is!:) De hogyan is élvezhetném annak az alkalomnak az örömeit, amihez azért nem árt, ha valaki lát?Tovább olvasom

    Braille írás, játék és ajándék
    (szombat: akadálymentes pihenés – tematikus nap)

    Egy ötlet, érdekesség arra, hogy hogyan adhatjuk át játékos formában ajándékunkat egy rendezvényen úgy, hogy abban szerepeljen a szemléletformálás szándéka is egy adott témával kapcsolatosan. Az esetleges közömbösségből érdeklődés lesz az eredmény!Tovább olvasom

    Énekpróbák Bolyki Balázzsal a Parara Gospel Kórusban
    (szerda: tehetség plusz ember – tematikus nap)

     

    A legutóbbi próba nem csak azért volt érdekes, mert ismét hallhattunk új dolgokat pl. hangképzéssel kapcsolatosan, hanem azért is, mert az alkalmat megelőző beszélgetések is nagyon „színesek” voltak. Azt tapasztaltam, hogy sokan kérdeznek látó emberként arról, hogy a vak emberek mit tudnak kezdeni a színekkel, s mivel éppen ilyesmikről is beszélgettünk az énekestársakkal a folyosón, erről is írok!

     

    Ki látta?

     

    Sajnos a film címére nem emlékszem, de egy jelenetre, igen. Egy látó fiú szerelmes lett egy vak lányba, s ahogy udvarolt próbálta neki elmagyarázni, hogy milyenek a színek. A pirosra azt mondta, hogy olyan, mint a forró víz. A kéket Tovább olvasom

    Vállalkozóvá válásom kínjai és örömei

    (péntek: munka/tanulás – tematikus nap)

     

    A múlt héten nem írtam semmit ebbe a naplóba. Miért? Elakadtam. nem történt semmi, nem csináltam semmit, ami előre vihette volna a dolgokat. Bár most lehet, hogy számolnom kell azzal, hogy megsértődik a blog és azt mondja nekem, hogyha egy „nem történt semmi” leírásra sem vagyok képes, akkor most már ne is jöjjek a Tovább olvasom

    adartstáblaelőttállok,kezembenanyíllal

     

    Jövőre még több embernek szeretnék segíteni!

    (csütörtök: pozitív látásmód – tematikus nap)

     

    Én sem akartam elhinni, hogy a fiamat, férjemet és a barátnőmet miben vertem meg! Darts!!!:) Tizen akárhány éve, mióta nem látok, nem játszottam ilyet, de a karácsonyi meglepetések között egy ilyet is kapott a család. A két ünnep között beálltam egy este játszani, s saját magam csodálkoztam, hogy milyen hamar eljutottam odáig, hogy eltaláljam a táblát, azután már pontokat is számolt a gép. A könnyeimmel küzdöttem az élmény hatására… Remélem, hogy ugyanilyen Tovább olvasom