akadálymentes pihenés

Mivel, mit és hogyan tud együtt játszani egy vak szülő a gyermekével
(Szerda: akadálymentes hétköznapok – tematikus nap)

Darts bajnok-2013

Milyennek kell elképzelni egy vakok számára kialakított speciális játékeszközt általában?
Példák „univerzális” játékokra.
Játéktárgy, vagy játékos együttlét hogyan?Tovább olvasom

Velem is megtörtént
(akadálymentes pihenés – tematikus nap)

Szeretek vadászni olyan dalokra, amiknek a szövege “sokatmondó”. Ezeket gyűjtögetem, s ebből a “kincsestárból” szeretnék megosztani az olvasóval pár gyöngyszemet. A beszélő szoftver, amivel a számítógépet vak emberként használom, korábban mindig lefagyott, ha rámentem a zeneszoveg.hu oldalra, de ma már szerencsére akadályok nélkül hozzáférhetek és keresgélhetek. Amit ma hoztam, az Zorán előadásában hallgatható meg a bejegyzés végén. Íme a dal szövege!Tovább olvasom

Hogyan láthatom a számomra fontos „jeleneteket” egy filmben, vagy akár egy óvodai nyílt napon?
(szombat: akadálymentes pihenés – tematikus nap)

Méghogy pihenés? Igen, nekem az, az ovisoknak pedig kő kemény munka van a nyílt napon is!:) De hogyan is élvezhetném annak az alkalomnak az örömeit, amihez azért nem árt, ha valaki lát?Tovább olvasom

Braille írás, játék és ajándék
(szombat: akadálymentes pihenés – tematikus nap)

Egy ötlet, érdekesség arra, hogy hogyan adhatjuk át játékos formában ajándékunkat egy rendezvényen úgy, hogy abban szerepeljen a szemléletformálás szándéka is egy adott témával kapcsolatosan. Az esetleges közömbösségből érdeklődés lesz az eredmény!Tovább olvasom

Egy harkányi kirándulás élményei

(akadálymentes pihenés – tematikus nap)

 

Jó látni, amikor valaki nem besavanyodik a négy fal közé, hanem elhatározza, hogy tesz a körülötte élő emberekért. Legyenek ezek vak emberek, vagy látók. Simon Gábor látássérült sorstársam rendszeresen szervez barátaival közös kirándulásokat. A vak emberek szabadidős tevékenységeihez sok esetben nélkülözhetetlen, hogy legyenek mellettük látó segítők. Hogy ezek barátok, vagy „hivatásosak” , azt a helyzet Tovább olvasom

Legyünk büszkék rájuk!

(szombat: akadálymentes pihenés – tematikus nap)

 

Szeles, esős időben ki szeret bármit is csinálni például az udvaron? Ki szeret ilyenkor egyáltalán kilépni az ajtón? Milyen jó is, amikor az eső kopogtat az ablakon, mi pedig ülhetünk a meleg száraz szobában. Ki az az őrült, aki ilyenkor indulna le mondjuk a. tópartra fürödni, ülne biciklire, vagy elmenne futni? Jelentem, vannak ilyen emberek a világon. Bár őket nem igazán az “őrült” kifejezéssel szokás illetni. Sportolók, akik Tovább olvasom

Egy szerelemről, ami egy látássérült és egy hallássérült fiatal között ég
(szombat: akadálymentes pihenés – tematikus nap)

 

Amikor megnéztem ezt a videót először, azonnal tudtam, hogy látni kell mindenkinek. Például a közös tandemezés technikai megoldásai nagyon érdekesek voltak számomra. Mi is a férjemmel, pedig mi mindketten hallunk rendesen, küszködtünk, hogy hogyan kommunikáljunk menetközben. Mert amit én mondtam hátul, azt hallotta Csaba, de amit ő akart nekem mondani, azt én már sosem hallottam rendesen, mert ahoz hátra kellett volna fordulnia, az meg azért veszélyes lett volna. Mi erre a problémára azt a megoldást Tovább olvasom

Beszélgetés Helle Maximiliannal
(szombat: akadálymentes pihenés – tematikus nap)

 

Most egy kicsit utazzunk a hobbyk világába. Ismerek egy fiatalembert, aki elhatározta, hogy megtanul görögül. Ez nekem annyira különleges hír volt, hogy eldöntöttem, írok róla egyszer itt a blogban. Közben zenél és stúdiómunkálatokat is végez, pusztán azért, mert ez számára kikapcsolódást jelent. S mi ebben az érdekes? A részletek. Aki nem lát, annak a felolvasóprogram olvassa be a karaktereket, de mit tud egy ilyen program kezdeni a görög betűkkel? Létezik olyan tanár, aki tud segíteni a nyelv elsajátításában Maxinak? Aki ismeri a látássérült emberek helyzetét, az tudhatja, hogy a legkülönfélébb programok is hiába léteznek, ha azok nem szeretik a beszélő szoftvert, és ezért nem tudunk minden hangszerkesztőt használni például, vagy nem tudunk minden adatot beolvastatni minden programnál. Művészet rátalálni a legjobb eszközökre is. S végül zenei előadói, és írói arcáról is Tovább olvasom

Első scrapbook albumom elkészítésének élményei
(szombat: akadálymentes pihenés – tematikus nap)

 

Ma, amikor egyfolytában képeket oszt meg mindenki a facebookon, vagy amikor családi eseményeken albumokat nézegetnek az emberek és boldogan emlékeznek, mit érez egy olyan személy, aki nem lát? Az emlékezés öröme teljesen kizárva képek nélkül? Vagy talán léteznek olyan képek is, melyeket nem csak a szemünkkel láthatunk? Hogyan nézhetne ki egy ilyen képekből álló album? Hogyan készítettem én el életem első ilyen ajándékát? Ha Tovább olvasom

Különleges sporteseményt rendeztek a Mom Sportközpontban!
(szombat: akadálymentes pihenés – tematikus nap)

 

2013. április 24-én a LÁSS vakfoci csapata egy ismert emberekből álló csapat ellen játszott
2×5 perces meccset, természetesen bekötött szemmel!

A mérkőzést sajtótájékoztató előzte meg, melynek keretében a LÁSS
támogatást vehetett át a vakfoci csapat részére a Magyar Optikus
Tovább olvasom