akadálymentes hétköznapok

Félt már valaki attól Budapesten közlekedve, hogy esetleg a kicsi gyerekeit elsodorhatja a tömeg? Bevallom, egy ici-picit tartok ettől, de azért annyira nem, hogy ne merjek ismét nekivágni a nagy városnak, ma éppen két gyerekkel. Ilyet még nem csináltam, de úgy érzem, hogy hárman meg tudjuk oldani a helyzetet. A hozzászólásokban majd megírom a tapasztalataimat, hogy kiktől és hogyan kaptunk segítséget, ténylleg mennyire kellett és hogy milyen akadályok jöttek, mert ezt előre még én sem tudom megírni. S hogy hová megyünk?

 

Egy rendkívül izgalmasnak igérkező programra. Gyerekeknek a legkülönfélébb játékok és meseolvasás. Mi ebben az érdekes? Az, hogy a közreműködők a Siketvakok problémáit, élethelyzetét szeretnék szemléltetni játékos formában a gyerekekkel, felnőttekkel. Én is csak azért tudok elmenni, mert tegnap kiderült, hogy egy kedves levelezőtársam szeretné elvinni a családját oda. Még sosem találkoztam vele, de ma ez is megtörténik, annyi éves levelezőlistás ismeretség után. Egyedül nem találnék el a

Ki az, aki könnyen felismeri az utcán, ha egy vak ember közlekedik? Szerintem most magában mindenki igennel válaszolt, mert vagy egy fehér bottal kezükben, vagy egy vakvezető kutya társaságában közlekednek, vagy mindkettő jelen van, a tény az, hogy könnyen beazonosíthatók. Mi van azokkal, akiknek szintén jól jönne a segítség, vagy csak egyszerűen a türelem, de ehelyett durva szavakat kapnak, mert rajtuk nem látszik az, hogy rosszul látnak? Kik ők és miért lassúak például?

 

Eddig csak azokról esett szó, akiknek látásuk teljes hiánya miatt vannak speciális nehézségeik. Szeretnék olyan emberekről is írni, akiknek ugyan nincs teljes látásvesztésük, de igen nehezen olvasnak el apróbb méretű betűket, akik gyengénlátók. Ők sokkal többen lehetnek, elég, ha idős embertársainkra gondolunk, de látásprobléma sajnos minden korban előjöhet. Nekik a legnagyobb gondjuk abból fakad, hogy rajtuk nem látszik a probléma. Biztosan könnyebb lenne türelmesebbnek lenni velük, ha nem a

Ki az, aki emlékszik rá, hogy a gyermekének miért azt a nevet adta éppen, ahogy hívják? Vannak, akik tudatosan választják ki gyermekük nevét, mert hisznek abban, hogy a név kötelez, vagy mert szeretnék olyannak tudni a gyermeküket, amit az jelent. Van egy kedves levelezőlistás barátom, aki egy éven keresztül minden tag névnapján beküldte nem csak azt, hogy mit jelent, hanem egy személyleírást is, hogy azokra az emberekre mi jellemző. Emlékszem, ez sokaknak tetszett. S most miért ezt a témát választottam? Attila neve azt jelenti, hogy atyácska. Kirándulni voltam vele és a többi ovissal mult hét csütörtökön és ez az atyáskodó jellem végigkísért a majdnem 7 éves fiam személyében. Milyen az, amikor a gyerek akar vigyázni az anyukájára? Akkor most következzen egy kis élménybeszámoló, az atyácskás történet.

 

„Ez a nap is úgy kezdődött, mint a többi.” Aztán bepakoltunk a

Ki az, aki el tudja képzelni, hogy látás nélkül is lehet szépen rendben tartani körmeinket? Nehéz ezt elhinni, hogy sikerülhet? Miért jó valakinek, hogy ezt egyedül meg tudja tenni? Nos, mindenki életében eljön az az idő, amikor már cikinek érzi, hogy anyukája, apukája vágja le a körmét. A szülőkben is ott bújkálhat egy pici aggodalom, hogy később, ha ők már nem lesznek, hogy lesz ez a dolog is megoldva. Aztán jöhet a gondolat, hogy majd elmegy a manikűröshöz, pedikűröshöz, nem nagy ügy. Ja, persze, azért oda is el kell találni, de ezen nem morfondírozik tovább. Majd lesz valahogy. Mindent meg lehet oldani, csak szervezés kérdése. Reméli, hogy ez tényleg így is van. A fiatalban is ott maradhat a kiszolgáltatottság érzése, még mindig van egy terület, ahol mások segítségét kell kérni. Valóban lehetetlen megtanulni körmöt vágni látás nélkül? Miért jó egyáltalán, ha minél több dolgot tud valaki önállóan?

 

Had közelítsem meg ezt a témát az önállóság, mint életérzés szempontjából. Milyen érdekes, amikor a kisgyerek valamit már egyedül is meg tud tenni, mindenki mosolyog és tapsol. Vajon mit

Gondolkozott már azon a kedves olvasó, hogy aki nem lát, hogyan tud bevásárolni? Megismeri a pénzt? Nem csapják be? Nekem ezeket a kérdéseket tették már fel többen is. A leggyakoribb az, hogy szoktuk-e érezni a papírbankjegyen, az elvileg vakoknak nyomott tapintható részt. Szívesen írok akkor most pár dolgot a vásárlással kapcsolatosan. Azok is találhatnak majd hasznos információt, akik eladni szoktak.

 

Nagy nap volt a tegnapi. A fiúnkat megbíztuk, hogy menjen el pelenkát venni. Először nem akart, aztán mégis azt mondta, hogy