háztartásvezetés

Egy háztartásvezetést segítő program első lépéseiről
(kedd: akadálymentes hétköznapok – tematikus nap)

 

„Áldott, aki soha sem siettet,
És ezerszer áldott, aki nem veszi ki a
Munkát kezünkből, hogy megcsinálja /helyettünk,
Mert sokszor csak időre van szükségünk
Nem segítségre.”

(Marjorie Chappel: Sérült emberek boldogsága c. verséből) 

 

Egy korábbi blogbejegyzésben tettem közzé egy verset, melynek címe: Sérült emberek boldogsága. Nagyon lényegretörőnek, és találónak éreztem. Ezért arra gondoltam, hogy a vers alapján fogok feldolgozni témákat a hétköznapi boldogulásomat illetően. Azok fogják hasznosnakt alálni ezt a sorozatot, akik kíváncsiak arra, hogy hogyan segíthetnek látássérült embertársaiknak, illetve érdeklődnek, hogy mit hogyan lehet megoldani a hétköznapi boldogulásban. Ezek a bejegyzések azoknak is érdekes lehet még, akik keresik, hogy milyen lehetőségeik vannak, hogy látássérültként hogyan tudnak segíteni valakinek. Számomra mindig ez a legérdekesebb terület, mert erről nagyon kevés szó esik.

Huszár Gabriella látássérült nyelvtanár beszámolója
(péntek: munka/tanulás – tematikus nap)

 

A múlt héten szombaton érkezett meg álmai tanfolyamának helyszínére egyik sorstársam. Egy cipőben járunk, ő is kifogott magának egy olyan tanárt, aki rendkívüli empatikus készséggel bír. Annak ellenére, hogy még sohasem tanított vak embert, nagy ráérzéssel vezeti rá Gabót a dolgokra, amit át akar neki adni. A tanulási élményeken túl megtudhatjuk még, hogy hogyan közlekedik el az iskolához, milyen a kaja, milyen árak vannak, milyen pozitiv

Egy megható történet egy kis humorral fűszerezve bátorságról, jövőről, félelmekről
(vasárnap: a keresztény hitélet kihívásai – tematikus nap)

 

Ma megérintett egy írás. Az élet hozta a történetet, Orliczki Jánosné pedig lejegyezte. Nekem is volt hasonlóban részem. Nekem is volt egy értem aggódó és engem szerető nagymamám. Nekem is volt olyan gyerek, aki elmenekült, még csúfolt is, hogy szemüveges vagyok. Nekem is volt olyan, hogy azt hitték, nincs számomra jövő. Hogy hiábavaló az életem. Én ezt sosem akartam elhinni, hogy igaz. Álljon itt egy gyerekkori emlék egy kedves sorstársam tollából, s a végén egy idézet, amit szintén ma olvastam. Minden a reménységben fog végződni!

„Ti vagytok a Föld sója”
(Vasárnap: a hitélet kihívásai – tematikus nap)

 

A híres hegyi beszédben hasonlítja Jézus a benne hívők életét a sóhoz. Mégis mit jelentett ez az ókor emberének? Pár rövid mondat után sok-sok érdekesség fűszerekről és egy igehírdetés ajánlása szerepel majd a bejegyzés alján a témában.   

 

A só az ókorban

 

Az ókori keleten a sót elsősorban nem ízesítésre, hanem tartósításra használták. Nem volt hűtő. Ha az ételt megfelelően kezelték sóval, gátolta a baktériumok szaporodását, tehát a romlást és pusztulást, s ez által segítette az élet növekedését, hiszen meg lehetett enni a kezelt húst például. Ezekkel az információkkal vezette be a témát Cseri Kálmán június végén. Az

Egy termékről, ami megkönnyítheti a kapcsolattartás és a házi munka összehangolását
(szerda: akadálymentes hétköznapok – tematikus nap)

 

A férjem nem bírta ki, hogy ne adja oda előre a karácsonyi ajándékot. Én imádom a meglepetéseket, de ezúttal nem bántam, hogy már az enyém lehet. Nekem sok esetben az volt a problémám, hogy nagyon keveset tudtam skype-on keresztül bárkivel is beszélgetni, mert akkor mindig oda kellett ülnöm a géphez. Ahhoz, hogy hallja valaki a hangomat, sokszor még közelebb is kellett hajolnom. Úgyhogy a krumpli és borsópucolásokra, ruhahajtogatások alkalmaira tartogattam eddig a lehetőségeimet a kapcsolattartásra, de ez kevésnek bizonyult. Szenvedtem attól is idáig, hogy mivel sem én, sem a barátaim egy része nem könnyen tudjuk egymást meglátogatni, hiszen rosszul, vagy egyáltalán nem látunk. Szóval sok esetben marad a skype-on történő kapcsolattartás. Viszont ez a három gyerek mellett és a munkám mellett tényleg csak akkor volt eddig lehetséges, amikor a fenti tevékenységeket csináltam. Mit kaptam ajándékba? Ez a dolog mindenkinek hasznos lehet, aki szintén nehezen tud időt szakítani barátaira a számítógépen keresztül, de igénye lenne rá

Ajándékvásárlás, ékszervásárlás vakon 

(szerda: akadálymentes hétköznap – tematikus nap)

 

Ki az, akinek már volt szerencséje egy hercegkisasszonyhoz? Akkor inkább úgy kérdezem, hogy egy óvodás korú kislányhoz? Bár láttam már kivételt a szabály alól, de általában ezek a leánykák nagyon szeretik a csillogó-villogó dolgokat. Ékszerekből sosem elég, de jöhet a táska, vagy minden más, ami rózsaszín. Egy olyan jó megoldást találtam az interneten, ami nekem, vak édesanyának, aki régebben láttam, lehetővé teszi, hogy válogathassak ékszerek között, ha épp ajándékozni szeretnék kislányomnak egyet. Miért érdekes ez, és hogyan oldódott meg a problémám?

 

Eleve ott kezdődik a helyzet, hogy maga az ajándékvásárlás gondolata is első körben nem mindig lelkesít. Azért, mert akkor azt is ki kell találnom, hogy kivel menjek el vásárolni. Miért nem mindegy? Első “ránézésre” lehet, hogy egyszerűnek néz ki a dolog. Valaki

Felhívás egy pár perces kikapcsolódásra.   Szombat, sokan ilyenkor mennek bevásárolni. Talán ajándékot is éppen, nem csak élelmiszert. Ki az, aki utálja a kelletlen eladókat? Egy kedves látássérültel történt meg talán az eset, amiről írt egy pályázatban. Szerintem rendkívül szellemes és közben mégis lélekemelő. Érdemes elolvasni a rövid sztorit és szavazni rá. Kellemes kikapcsolódás két

Ma beküldtek nekem egy érdekes cikket. Ez arról szól, hogy pár nagy cég hogyan viselkedett, amikor egy lány a vakvezető kutyájával be akart menni az üzletbe. Kétféle hozzáállásról is olvashatunk. Mindenkinek ajánlanám, mert nagyon tanulságos a történet. Vajon miért gondolja úgy egy cég, hogy egyszerűbb nem felvállalni a felelősséget, hanem magyarázkodni üdvösebb? Én sosem csinálok ilyet? Mi lehet az oka és ebből van egyáltalán kiút?

 

Első gyerekkori élményem az ebben a témában, hogy kikölcsönöztem a könyvtárból egy könyvet. Aztán az valahogy elszakadt és nagyon elkezdtem félni. Ismertem a könyvtáros nénit, szigorú volt, féltem a haragjától, hogy majd kiabálni fog. El is

Ki az, aki azt gondolja, hogyha valaki nem lát, az már önmagában is elég? Persze én teljes mértékben azt tartom, hogy mindenkinek a saját problémája a legnehezebb. Mindig azt szoktam mondani, hogyha valakinek fáj a foga éppen, akkor nem gondol az éhezőkre. Mivel a szerdai napokon a látássérültek hétköznapi boldogulásának bemutatása a téma, ezért most előhoznék egy sajnos egyre jellemzőbb dolgot. Legalábbis nekem több ismerősöm is van, aki nem csak hogy nem lát, elveszítette a lábát is. A cukorbetegség következményeképp egy kedves barátom is így járt. Van egy barátnőm is, akinek más betegségből kifolyólag olyan a helyzete, hogy igen nehezen mozog. Ne ijedjen meg a kedves olvasó, nem akarom, hogy tragédiába fulladjon a mai bejegyzés. Inkább komédiába!  Folytassa bátran az olvasást! Többen ismerhetik az írásai kapcsán barátomat, mert sok alkalommal hozzá szokott szólni a témákhoz és mindig olyan

Sok tényező van, ami miatt talán kihívásnak számíthat egyre inkább a hétköznapokban, hogy a számunkra legmegfelelőbb élelmiszert tudjuk beszerezni a lehető legjobb áron. Sokan több helyről oldják meg az alapanyagok vásárlását, vannak, akik egy helyen szeretik letudni az egészet, vannak, akik idő hiányában a kész ételt rendelik már meg online. Hogyan oldja meg a napi betevő falatok beszerzését egy vak fiatal hölgy általában? Milyen lehetőségekkel tud élni és hogyan?

Riport P. Évával
(részlet)

– Mesélj egy kicsit a körülményeidről.

– 35 négyzetméteres lakásban élek. Barátommal tartjuk fenn. Ő sem lát és én sem.