Borkóstolásra mennek ma látássérültek

Családi kiruccanásról, esztergomi kirándulásról, söröző medvékről és borkóstolásra készülőkről lesz szó ma. A medvés sztorit kivéve mindegyikben vak emberek is részt vettek, vagy épp ma készülnek résztvenni. Jó szórakozást a beszámolókhoz!

 

 Simon Gábor lesz ma a házigazdája egy balatonfüredi kiruccanásnak. Pedig nem is olyan régen volt együtt klubbtársaival Esztergomban. Én még sosem olvastam ilyen bátorítást arra, hogy az ember mozduljon ki végre. Mikor olvastam az úti beszámoló elejét, nagyon lelkesített, hogy van olyan ember, aki nyilvánosan is bátorítja sorstársait, hogy mozduljanak ki a négy fal közül. Úgyhogy azonnal meg is kértem őt, hogy had adjam közre, amit nekünk küldött. Az az igazság, mi egy kicsit otthonülős család vagyunk, igazából csak elindulni nehéz, aztán már jó nem otthon lenni néha. Mondjuk nálunk az is közrejátszik, hogy három gyerekkel nehezebb összeszedni magunkat és sokba kerül, ha máshol akarunk aludni, de egyszerűbb kirándulások azért simán szervezhetők. A másik gond az, hogy én idegen környezetben nem tudok vigyázni a gyerekekre, ezért a férjemre hárul ez a feladat egész végig, ha épp máshol vagyunk és ez elég fárasztó dolog. Három gyerek és még én is, akire oda kell neki figyelni. Úgyhogy könnyebben választjuk az itthoni kikapcsolódást.

 

Ma jönnek hozzánk Miskolcról az unokatestvéremék és szeretnének lemenni a gyömrői tóra. Tavasszal több alkalommal is voltunk kacsákat etetni a gyerekekkel. Nyáron a tömeg miatt inkább itthon pancsoltunk a kertben. Pedig szép a tó, gyönyörűen meg van csinálva a környezete, este is hangulatos. Én a természetes vizeket szeretem, de a tömeget annyira nem. Ott egy kis játszótér is van egyébként a gyerekeknek, úgyhogy ha nincs éppen nyár, vagy korcsolyaszezon, akkor ezért is jó lehet lemenni oda. Szóval ma jönnek hozzánk és mi ezért eljutunk a helyi tóhoz nyáron is. Hm, a Balatonnál hamarabb voltunk, ha még csak egy napig is. Ami igaz, azért mentünk oda, mert szeretettel hívtak minket, hogy beszéljünk fiatalok előtt az életünkről. Hálásak voltunk ezért a napért, mert a mai üzemanyagárak mellett nem tudtunk volna az idén családostul leutazni oda. Úgyhogy ez a nap nekünk egy hatalmas ajándék volt. A család minden tagja együtt, egy helyen. Előkerültek a legújabb fürdőrucik és szaladgálhattunk a vízben. Nekem a szabadság érzését adja, ha úszhatok, vagy játszhatok egy tóban, mert ott nincsenek akadályok. Most akkor a saját élményeim taglalása helyett álljon itt Simon Gábor úti élménybeszámolója. Kérdéseimre elmondta, hogy közösen a csapattal kitalálják a helyszínt, akkor ennek ő utánaolvas a neten, mármint annak a helységnek, aztán közös erővel szállást keresnek. Remélem, hogy nem szoktak sok akadályba ütközni, ami az információk lekérdezését illeti. Webes akadályokra gondoltam most éppen. Ha mégis nehezebben boldogulnának, akkor nyilván be kell voni a látó barátokat is, így lehet közös a muka. Mindenki azt teszi be a szervezésbe, amit tud.

 

„Kedves Olvasóm!Azért Szeretném veled megosztani élményeimet a kirándulásainkról, hogy te is kövesd példámat. Ne üllj mindig a gép előtt. Kirándulj te is vakon, fedezd fel a világot. Vállald be a kalandokat. Barátkozz, mozogj minél többet. E kis bevezető után bemutatnám közösségünket, mejhez én is tartozom.

 

A “Veszprémi Látássérültek Klubb” csoportja husz éve működik. Minden hónap első keddjén jövünk össze. Megünnepeljük a névnapokat. Megbeszéljük a soron következő programjainkat. Jártunk már eggyütt Görögországban, Bulgáriában, Szlovákiában töbször is. Belföldön Győrött, Pécsett. Társszervezeteinket kerestük fel. Ezek az együttlétek nagyon jó hangulatban teltek el. Mindannyiunk számára maradandó élményt nyujtottak. Megemliteném még a szilveszteri mulatságokat, Valamint a tési programjainkat amejek már hagyománnyá válltak nálunk. Zenélés, éneklés, tánc teszi emlékezetessé ezeket az összejöveteleket.  Ebben az évben ugy szerveztük meg a találkozónkat Tésen, hogy az utcabálon részt vehessünk. Mi páran a csoportból áttáncoltuk az éjszakát.

 

A mostani kirándulásunkra hónapok óta készültünk. Felosztottuk a feladatokat. Szállás keresése, programok megszervezése. Végre elérkezett az a nap. Augusztus harmadika amikor elindultunk Veszprémből esztergomi uticéllal. Fél tízre érkeztünk meg a buszpályaudvarra. Onnan mentünk a szálláshejünkre. Ami minden várakozásunkat felülmulta. A “Rugby Sport Clubb” hoteljében laktunk kényelmes szobákban, háromezer forintért éjszakánként. A hotelt szépen rendezett park vette körül. A sport telepen teniszpályát, kézilabda pályát, konditermet, birkozó csarnokot fedeztek fel kisérőink. Valamint szinpad is tartozott az épületegyütteshez szerencsénkre. A hotel Közvetlenül a Duna partjára épült, a Mária Valéria híd szomszédságába. Mejet az első Orbán kormány idején épitettek ujjá. Abban a reményben, hogy a két ország kapcsolata erősödjön ezáltal is. Miután elhejezkedtünk szobáinkban, felfrissitettük magunkat, indulhattunk ebédelni. A közeli Szalma csárdába. Az étel minőségileg eléggé gyenge volt. Még szerencse, hogy csak háromszor étkeztünk ott. Délután Visegrádra utaztunk, a királyi palotát néztük meg. Jó idegenvezetőt kaptunk. Mi vakok is értékes adatokhoz jutottunk általa. Visegrád nagyon szépen rendezett város. Ezt viszont Esztergomról nem mondhatjuk el. Rendezetlen koszos, piszkos. Érzékelhető , hogy a város vezetése politikai harcokkal tölti az idejét. Hasznosabb lenne, ha a várost szépitenék a lakosság és a turisták örömére. Vacsora után kiültünk a teraszra, zenét hallgatni. Valami ünnepségbe csöppentünk. Zenekar szórakoztatta a hotel lakóit. Élyel kétóráig táncoltunk mindanyian. Szombaton a Mária Valéria hídon átmentünk Párkányba Szlovákiába. Hires a város strandja, oda tartottunk. Meglepetés ért benünket már a jegyváltásnál, a vakok ingyen mehettek be, míg a kísérők négy euróért. Óriási területen fekszik a strand, sok medencével, csuszdákkal, hullámfürdővel. Több ezren strandoltak szombaton, mégse volt zsúfoltság. Étkezdék sokasága szolgálta ki a vendégsereget. Olcsón és jó ételeket ettünk. Egy korsó Aranyfácán sör egy euróba került. Egész napunkat ott töltöttük. Fantasztikusan éreztük magunkat. Vasárnap felkerestük az esztergomi Bazilikát,  mejnek szépsége a mai napig is vonza a látogatók ezreit nap, mint nap. A bátrabbak közülünk felmentek a toronyba is, vállalva a négyszáz lépcső megmászását.
A Bazilikától ismét átmentünk Párkányba ebédelni, és elbúcsuzni ettől a csodálatos várostól. A baráti társaság minden tagja jól érezte magát a három napos kiránduláson. Ami kényelmetlen volt, rekkenő hőségben utaztunk haza. Nem volt klíma a buszon, szinte megfőttünk, mire Veszprémbe érkeztünk. Készülünk a következő találkozóra. Augusztus tizenegyedikére, ami Balatonfüreden lessz. A borhetekre jönnek a klubbtársak, fürödni és a jó  borokat megkóstolni. A találkozó házigazdája én leszek.  

 

üdv Gábor”

 

Tegnap este olvastunk egy érdekes hírt, hogy medvék törtek be egy házba és szétromboltak mindent. Közben elgfogyott 100 doboz sör is. Még szerencse, hogy csak borkóstolásra megy a csapat! Akit érdekelnek a részletek a medvékről, itt külsőolvashatja a cikket. A kommentekben kétségbevonják a macik sörfelbontó képességeit, kamunak tartják az egész sztorit.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kíváncsian várom a véleményeket, hozzászólásokat!

comments