Beteg vagyok, vagy “csak” vak?

Énekpróbák Bolyki Balázzsal a Para-ra Gospel Kórusban 
(szerda: tehetség plusz ember – tematikus nap)

Kicsit „kiakadtam” a próbán, de jó értelembe véve. Vagy lehet, hogy úgy kellene fogalmaznom, hogy végre „beakadt” valami ismét a helyére a gondolataimban,
a lelkemben. Nemcsak a közönségre vannak hatással a dalok, hanem először minket is „megdolgoznak”, ha komolyan foglalkozunk azokkal. Az egyik dalszöveg
egy olyan témát feszegetett bennem, ami még keresztény körökben is sokszor vita tárgya. 

Aki sérült ember, az beteg, vagy egészséges? 

A legújabb dalunk kapcsán jött elő ez a kérdés bennem. Bár én úgy tekintek a vakságomra, mint egy állapotra, s nem emiatt definiálom magam betegnek,
ha éppen annak tartom magam, mégis vannak, akik szinte könyörögnek nekem, hogy akarjam a biológiai értelembe vett gyógyulást. Az én esetemben van reális
esély, hogy pár évtized múlva talán tudnának valamennyit javítani az állapotomon. Viszont nem lehet leélnem úgy egy életet, hogy minden nap arra gondolok,
hogy majd ha esetleg húsz vagy harminc év múlva meg fognak tudni műteni, akkor majd milyen jó lesz! És addig mit csinálok? Lehet így teljes életet élni?
Vagy legyek kitartó az imádságban, hogy meggyógyuljak minél hamarabb? Vagy már lehet, hogy ezt nem is kell kérnem? Mitől beteg valaki, és mitől egészséges?

Nem szeretnék filozófiai síkra terelni semmit, de ilyen mélységekig ért el hozzám a dal tegnap a próbán, és újra meg kellett fogalmaznom magamban, hogy
ki is vagyok én, mert aztán ezt a valakit kell felvállalnom a közönség előtt! Azt, aki én vagyok. Nem véletlenül tartja Balázs az éneklést kőkemény önismereti
foglalkozásnak. Szóval egy beteg ember vagyok? Ha igen, akkor miért? Ha nem, akkor miért nem? Tudnom kell! 

A dalról, ami megrendített 

Egy olyan éneket kezdtünk el tanulni, aminek a mondanivalójával őszintén azonosulni nem volt olyan egyszerű dolog nekem. A vakságom miatt. Viszont azt
gondolom, hogy ha azt, amiről szól a dal, már őszintén átélte valaki minden betegsége vagy állapota ellenére is, akkor pont azért, hatalmas energiák
szabadulhatnak fel, amit aztán nem lehet megállítani, hogy átmenjen a másik ember lelkébe! Az Amazing grace című dalban – amit már sokszor hallhatott
is a közönség a mi előadásunkban – éreztem először ezt az érzést éneklés közben, annak az utolsó sora magyarul így hangzik: „Vak voltam, de most már
látok!” Nagyon különleges feladat volt ezt énekelnem akkor, emlékszem, s most ugyanez a megrendülés járt át. Vak emberként azt kell majd énekelnem, hogy
MEGGYÓGYULTAM! Ez van a szövegben, nincs mese…! 🙂 

Örültem én ennek? 

Mivel azt éreztem, hogy megrázott az a tény, hogy meggyógyultam, és ebben mélyen hiszek, megállapítottam, hogy valahol a tudatom mélyén még ott lehet
egyfajta fájdalom a látásom elvesztése miatt. De az ének szövegébe mélyen belegondolva és azt hittel elfogadva felemelkedtem, és megláttam újra azt,
amit már korábban is több alkalommal: az élet többről szól, mint hogy látunk vagy nem látunk! S ezt a nagybetűs ÉLETET Istentől kaptam, és élhetem szabadon,
függetlenül minden körülménytől! Ebben erősödtem meg és hatalmas öröm töltött el, meg is könnyeztem a dalt.

Szeretem a nehézségeket nem tagadni, de áldásnak tartom, ha ezen felül tudok emelkedni, és egy teljesen más dimenzióban élhetem az életet. S az, hogy
a dalainkon keresztül is erre bátoríthatjuk az embereket, egy rendkívüli lehetőség! Ez az öröm annyira megragadott, hogy most nincs is kedvem másról
írni a próbával kapcsolatosan. 

Sokat gyógyultam és erősödtem, nem is érzékeltem, hogy ilyen nagy szükségem volt rá! A próba után azt tapasztaltam, hogy egy felszabadult lelkiállapotba
kerültem, a többiek pedig csak néztek, hogy mi történt velem, szokatlan módon viselkedtem… 🙂

Kíváncsian várom a véleményeket, hozzászólásokat!

comments