Bátorítás fegyveres rablással

A kedves olvasót érte már rablótámadás? Sokan úgy gondolják, hogy velük ilyesmi nem történhet. Vannak akik túlságosan is szoronganak, hogy nehogy betörjenek otthonukba. Vannak cégek, ahol felkészítik a dolgozókat egy esetleges támadásra, mert olyan dologgal foglalkoznak. Nemrég érkezett egy levelezőlistára egy megtörtént eset egy rablásról. A sorok írója már túl van a lelki megrázkódtatáson, ami egy ilyen esettel jár és úgy gondolta, hogyha leírja nekünk, hogy vele mi történt, azzal bátoríthat másokat, de mire is? Az ki fog derülni ebből az írásból.

 

„Beértem a barátnőm kis antikvitásába, én nyitom, mert ma én vagyok a soros. Felkapcsolom a fényeket, berendezem a kirakatot, felszaladok a tyúklétrán a galériába, és igyekszem sorra venni a javításokat amik ma rám várnak, ötvös vagyok. Remélem marad egy kis időm a saját design dolgaimra is, közeleg a bemutató, és még sok a munka. Csengetnek, lesietek a létrán, nyitom az ajtót. Egy fura siltes sapkás napszemüveges alak. Rékát keresi, ismeri az apját. – mondom mindjárt jön, mit szeretne? Azt monda majd visszajön.

Kimegy az ajtón, én meg nagyon rosszul leszek, lever a víz és rettentően elkezdek remegni, tudom ebből baj lesz. Felhívom Rékát, hadd zárjak be, mert szerintem ez az ember betörő és visszajön. Bizonygatom neki, hogy a Szentlélek engem szokott figyelmeztetni a bajra, és eddig mindig be is jött, hallgatni kéne rá. Nem engedi, hogy behúzzam a rácsot, azt mondja, fél óra és beér, nem zárhatok csak úgy be egy megérzés miatt. Ahogy leteszem a telefont visszaér a férfi. Elkezdi lediktálni a megrendelését. Amíg írok mögém kerül és szorosan lefog. Nem értem mi van. 

Ezek után előveszi fegyverét és rám morog vészjóslóan, suttogva: – Szétloccsantom az agyadat, ha nem adsz ide mindent!

Egy ismerős érzés suhan át rajtam, mintha mindig is odabent lakott volna a szívemben, de nem érek rá kutatni emlékeimben, mert viharosan peregnek az események. Teljesen higgadtan átgondolom a helyzetet és a lehetőségeket, mit menthetnék meg stb. Közben meglepetten tapasztalom, hogy hisztérikusan zokogok, fuldokolva, még a lábam is összerogyott, úgy kell a fickónak elkapnia.  Tiszta tudat hasadás! A testem külön életet él. Arra gondolok ez pont jó önvédelem, tuti fel sem merül benne hogy semmi bajom. Becibál a vécébe, megkötöz, de olyan ügyetlenül, hogy csak azért néz ki úgy mintha sikerült volna, mert a kezemet ott tartom ahol megkötözve kéne lennie. Oda teszi a pisztolyát a mosdóba az orrom elé. 

 

Mérlegelek: –  ha felkapom és nincs megtöltve nekem annyi. Inkább nem kockáztatok.

– Hogy nyílik az ajtó? 

– Ott a nyitó az asztal alatt (közben drukkolok hátha mellé nyúl és megnyomja a riasztót- nem jött be) beereszti a társát, egy nagydarab fiatal srác, az ajtórésen át nem látom az arcát. 

Beordít – Mi van fönt? 

Fuldokolva kibököm, hogy csak a szerszámok, – így a javítások meg az alapanyag megússza.

– Hol a kassza?

– A fi- a fi- a fiókban.- dadogom

– Hol a többi pénz? Hol a többi?

– Ott a pénz, ott a pénz (közben a nagyobb címletek ott vannak a fejem mellett egy kávédobozban. Ha ezt észreveszi, lecsap mint egy taxiórát, de tudom amilyen állapotban ő lát, eszébe sem jut, hogy gondolkozni is tudok)

 

Mikor befut a rendőrség, már hűlt helye a rablóknak, egyébként a tv előbb odaért 🙂 Réka dühös, miért nem zavartam el a banditákat, bezzeg ő megtette volna, még így áldott állapotban is. Hát… – én meg hálát adok Istennek, mivel várandós barátnőm már 3-szor vesztette el a babáját és most negyedszerre nem hiányzott volna ez a trauma.

 

Az egyik szomszéd néni adott nyugtatót.  Hazaértem. Tudom – a fiuknak nem akarom elmondani, még túl kicsik. Mit kezdene két kisiskolás egy ilyen sztorival? Nem nagyon beszélek senkivel a történtekről, gondoltam majd csak megemésztem, és különben is elég lesz ha ketten Mennyei Édesapámmal tudjuk. Hááát – úgy járok az utcán mint egy paranoiás, folyton hátra lesegetek, reszketek, ki van mögöttem. A járműveken úgy helyezkedek, senki ne kerülhessen mögém. Az biztos -minden átértékelődött. Csak a fiaim számítanak, minden időt együtt töltünk, újra örülök az apróságoknak, újra tudok rájuk figyelni, a pörgő világ lelassult, elcsendesedett.  Számomra nagyon megnyugtató, hogy akár akarom, akár nem, meglesz az Ő akarata, és ha engedetlenségem következménye veszélybe sodor, angyalai vigyáznak rám és a legrémesebb helyzetből is épülésemet munkálja. A bőröm alá ivódott régi traumák felszakadtak, és megszabadultam olyan rossz beidegződésektől aminek a gyökereiről nem is tudtam, és rongálta életem és kapcsolataimat.

 

Mostanra már 45 vagyok, fiaim is felcseperedtek. Hálát adok, hogy abba a családba születtem ahová. Hiszem, makacs és fa fejem nem jutott volna Teremtőm közelébe másképpen.” …”Még mindig nem teljesen értem feltétel nélküli szeretetét, de sütkérezem benne és kérem nyissa fel a szemem, hadd szerethessek én is így.”

 

 Amikor ezt a történetet elolvastam azonnal eszembe jutott egy előadás. A bűnt nevezték benne rablónak. Isten nem azért mondja valamire, hogy ne, mert neki éppen ilyen heppje van, hogy egy jó dologtól megfosszon. A mi védelmünket szolgálja terelgetése, mert tudja, hogy az ellenség kirabolja, megfélemlíti és összetöri az embert. Jézus szeretetének törvényei támpontok, hogy legyen esélyünk élni és növekedni ebben az ellenséges világban.

 

 

Kíváncsian várom a véleményeket, hozzászólásokat!

comments